!

Trója helyszín

Homérosz: Íliász
Homérosz: Odüsszeia
Neil Gaiman: Sosehol
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Hegyet hágék, lőtőt lépék
Platón: Kratülosz
Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei I-II.
Steven Saylor: A hét csoda
Epiktétosz: Epiktétosz összes művei
A. G. Riddle: Az Atlantisz-kór

Idézetek

>!
Sli SP

S hátha letenném itt köldökkel-domboru pajzsom
és az erős sisakot, s falhoz támasztva a dárdám,
úgy mennék a dicsőnevü hős Akhileusznak elébe,
és odaígérném Helenét s vele mindama kincset,
mit csak Alexandrosz hordott el a görbe hajókon
Trója felé, hisz a cívódásnak kezdete ez volt;
Átreidáknak adom, hordják el, s minden akhájnak
más-más kincset adok, valamit csak rejt ez a város:
és meg is esketnék rá minden trójai vént, hogy
nem rejt el semmit, de elosztunk kétfele minden
kincset, amit csak e hőnszeretett város fala őriz.
Csakhogy az én kedves lelkem mért szól velem erről?
Úgy ne legyen, hogy elébe megyek, s ő nem könyörül meg,
nem becsül, ámde megöl, ha mezítelen állok elébe,
könnyen, akárcsak egy asszonyt, mert levetettem a fegyvert.
Véle bizony lehetetlen a szikláról vagy a tölgyről
szólni csevegve, miként a leány meg az ifju szokása,
mint ahogyan hajadonlány szól csevegőn a legénnyel.

407. oldal, XXII. ének - Hektór halála (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles · Hektór · Helené · Parisz · Trója
>!
Sli SP

Mert sosem érhet föl lelkemmel mindama kincs sem,
melyről mondták, hogy van a jófalu trójai várban
békében, mielőtt az akhájok sarjai jöttek;
s még az sem, melyet nyilazó nagy Phoibosz Apollón
kőküszöbével zár, sziklás Pűthónak ölében.
Mert zsákmányolhatsz tulkot, hízotthasu birkát,
szerzel sárga lovat, meg háromlábas edényt is:
vissza azonban már sohasem zsákmánylod a lelked,
sem nem vásárlod, ha kiszállt a fogak rekeszéből.

164. oldal, IX. ének - Követség Akhilleuszhoz (Európa, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles · Apollo / Apollón · lélek · Trója
>!
nemleh

Jóval azelőtt, hogy Romulus megalapította Rómát, és jóval hamarabb, mint hogy Homérosz hősei elfoglalták volna Tróját, Egyiptomban már ősi története volt a civilizációnak. Néhány emlékmű, amelyek mellett elsodort minket a Nílus vize, elképzelhetetlenül régi volt, és úgy is festett. Kopott gránittömbökön köszöntek vissza az állatfejű egyiptomi istenek és az ősrégi uralkodók, a fáraók, akik bizarr fejdíszt viseltek, és kezükben jelvényeiket, a kampós végű botot és az ostort tartották.

279. oldal, VIII. fejezet - A MÚMIA VISSZATÉR (Az egyiptomi nagy piramis), (Agave, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Homérosz · Róma · Trója
>!
Sli SP

Vajon Parisz akkor bukott-e nagyot, amikor a görögök Trója alá érkeztek, amikor földúlták Tróját, amikor a fivérei meghaltak? Nem! Amit mások művelnek, amiatt nem bukik el senki. (…) A bukás az volt, amikor kiveszett belőle a szerény, a megbízható, a vendégbarátság törvényét betartó, a tisztességtudó ember. Mikor bukott el Akhilleusz? Amikor Patroklosz meghalt? Távolról sem! Akkor, amikor haragra gerjedt, amikor a nő elvesztését siratta, amikor megfeledkezett róla, hogy nem azért van ott, hogy szeretőket szerezzen magának, hanem azért, hogy harcoljon. Ezek az igazi bukások az ember életében, ez az ostrom, ez a kapituláció: amikor a helyes nézetek megsemmisülnek, amikor kivesznek az emberből.

76-77. oldal, Beszélgetések - Első könyv (Gondolat, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles · bukás · Parisz · Trója
>!
Sli SP

„Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
néki magának, Odüsszeusznak szép szál fia volnál?
Mert a fejed formája s a szép szemed annyira rávall,
hisz sűrűn jártunk egymáshoz az édesapáddal,
még mielőtt Trójába elindult, merre a többi
legderekabb argív is eredt a nagyöblü hajókon;
attól kezdve apád nem látott, én sem apádat."
Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
„Megmondom neked ezt, vendég, őszinte beszéddel.
Édesanyám őt mondja apámnak; nem tudom én azt:
hisz még senki se tudta, miképen esett születése.
Bár valamely boldog bajnoknak gyermeke volnék,
kit maga birtoka közt, palotáján ér az öregkor.
Ám ki a legnyomorultabb sorsú földi halandó,
én attól vagyok, azt mondják, ha föladtad e kérdést.”

13. oldal, I. ének - Az istenek gyűlése / Athéné intelme Télemakhoszhoz (Európa, 2005)

>!
B_Petra

– Uram, bizonyos konceptuális problémáim vannak jómagam és társam szerepével ebben a nagysuskusban. – Harmadik szünet, majd Mr. Croup a sápadtnál is sápadtabb árnyalatot öltött. –
Műkedvelő? – kérdezte megbántva. – Mi? – Kezét ökölbe szorította és keményen a téglafalba
bokszolt. Hangszíne azonban mit sem változott: – Uram, tisztelettel emlékeztethetném rá, hogy mister
Vandemar és jómagam égettük le Trója városát? Mi hoztuk a Fekete Halált Flandriába.
Megorgyilkoltunk tucatnyi királyt, öt pápát, félszáz hőst és két akkreditált istent. Legutóbbi
megbízatásunk során halálra kínoztunk egy egész kolostort a tizenhatodik századi Toszkánában. Ha valaki, hát mi professzionális munkát végzünk.
Mr. Vandemar, aki közben azzal foglalta el magát, hogy kis békákat fogott, kipróbálandó,
egyszerre hányat tud a szájába tömni, teli szájjal megjegyezte: – Azt szerettem…

Kapcsolódó szócikkek: Mr Croup · pestis · Trója
>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: Mert Agamemnón olyan ember, aki ha valamit egyszer elhatározott, erénye segítségével szívósan ki is tart mellette, és véghez is viszi elhatározását. Bizonyíték erre az, hogy serege ottmaradt, vagyis kitartott Trója alatt. Az Agamemnón név éppen arra utal, hogy ez az ember csodálatos [agasztosz] volt a maradásban [moné].

36-37. oldal (Atlantisz, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Agamemnón · Szókratész · Trója
>!
Sli SP

Scipio hirtelen felém fordult,* megfogta a karomat és így szólt: „Dicső pillanat ez, Polübioszom! De az a balsejtelem gyötör, hogy egy napon majd az én hazámra is ugyanezt az ítéletet mondják ki.” Nehéz lenne államférfihoz jobban illő és mélyebb kijelentést idézni. Hiszen aki a legnagyobb diadal és az ellenfél tragédiájának pillanatában képes a saját helyzetével és a körülmények esetleges forgandóságával szembenézni, illetve általában a szerencse időszakában Tükhé forgandóságára gondolni, az nagy és rettenthetetlen férfiú, azaz olyan ember, aki megérdemli, hogy megőrizzük emlékezetünkben.
Amint a város a lángok martalékává vált, Scipio könnyekben tört ki és hosszasan állt ott, töprengve a városok, népek, dinasztiák elkerülhetetlen végzetén, mely mindegyiket utoléri, akárcsak az egyes embereket. Arra gondolt, hogy ez történt a hajdan hatalmas Ilionnal, az asszír, a méd és a perzsa birodalommal, és nemrég az oly virágzó Makedóniával is. Majd akár szándékosan, akár véletlenül a következő sort kezdte szavalni:

             Eljön a nap, mikoron megszentelt Ílion elvész
             és Priamosz, meg népe a jógerelyes Priamosznak.

És mikor Polübiosz, aki a nevelője volt, nyíltan megkérdezte tőle, mit ért ezalatt, nem titkolózott, hanem nyíltan a hazáját, Rómát nevezte meg, mivel az emberi sors forgandóságát látva, féltette azt. […] Én saját magam jegyeztem fel a szavait.

* Scipio és Polübiosz egy dombtetőről nézik, amint Karthágó óvárosa elhamvad a tűzben, miközben a római katonák összegyűjtik a zsákmányt és a foglyokat.

456. oldal, II. kötet - Harmincnyolcadik könyv (Attraktor, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: Karthágó · Polübiosz · Priamosz · Róma · Scipio Aemilianus Africanus · Trója
>!
Timár_Krisztina ISP

A népi imádságokban feltűnően nagy számban jönnek elő az ékes, sokat eláruló jelek-képek-törmelékek egy egykoron virágzó költői gyakorlat valóságáról. Ezek a Grál-elemek szinte bizonyossá teszik, hogy amiképpen volt magyar Nagy Sándor- és Trója-regény (…), kellett lennie magyar Grál-epikumnak is. Ami múltunkban nem volt, annak nincs, nem lehet nyoma. Nem tekinthető véletlennek a Grál-jegyek jelenléte imádságainkban, köztük is a meghatározóé: az angyalok által misztikus edénybe fölfogott és misztikus helyre vitt Krisztus-véré. Bár nem maradt fönn összefüggő Grál-redakció, a helynevek és bizonyos fogalmak megnevezései önmagukért beszélnek. A nép nem találja ki a dolgokat, a nép hagyományozza őket.

879. oldal, Nagy üdő elejibe való imádság (Kalligram, 1999)

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus · Nagy Sándor · Szent Grál · Trója
>!
Sli SP

Candide, kezébe fogva egy pompás kötésű Homéroszt, dicsérte a házigazda finom irodalmi ízlését.
– Ez a könyv – mondta – kedvence volt mesteremnek, a nagy Panglossnak, Németország legelső és legjobb filozófusának.
– Nekem bizony nem kedvencem – mondta hidegen Pococurante –, valaha elhitették velem, hogy szívesen olvasom; de ez a sok-sok csatakép, s egyik olyan, mint a másik; ezek az istenek, akik csak ágálnak, de nem döntenek; ez a Heléna, a harc oka s alig cselekvő személye; ez a folyton ostromolt és soha el nem foglalt Trója: mindez a leghalálosabb unalommal töltött el. Tudósoktól kérdeztem olykor, őket is úgy untatta ez a könyv; az őszintébbek bevallották, hogy bizony kiesett a kezükből, de hát azért illik, hogy ott legyen a könyvtárukban, mint egy antik emlékmű s mint azok a rozsdás érmék, amelyekkel úgysem lehet mit kezdeni a forgalomban.
– Remélem – szólt közbe Candide –, hogy nem ez a véleménye kegyelmességednek Vergiliusról?
– Nem mondom – így a szenátor –, az Aeneis második, negyedik és hatodik könyve elsőrangú; no de a jámbor Aeneas meg az erős Cloanthes, aztán a jó barát Achates, no meg a kis Ascanius, az együgyű Latinus király, Amata, ez a polgárasszony, és az ízetlen Lavinia – mindez éppen olyan hideg, mint amilyen kellemetlen. Én már csak jobb szeretem Tassót s Ariosto tündérmeséit.
– Ha szabad kérdeznem – mondta Candide –, szereti-e, uram, Horatiust?
– Vannak olyan mondásai – válaszolta Pococurante –, melyeken haszonnal elmélkedhet egy társaságbeli úriember, s amelyek erőteljes formájukkal könnyebben is vésődnek az ember emlékezetébe. Viszont mit érdekel engem az ő brindisi utazása, meg azután valami rossz vacsora leírása, meg egy utcai civakodás egyrészt bizonyos Pupilus, másrészt bizonyos Rupilius között, akik közül az egyik szavai tele voltak édességgel, a másiknak a szavai meg tele voltak ecettel? Csak undorral olvastam az ő goromba verseit a vénasszonyok meg a boszorkányok ellen; s nem tudom, miért oly nagy dolog azt mondani barátjának, Maecenasnak, hogy az ő révén jutott a lírai költők közé, s hogy fenséges homlokával a csillagokat verdesi! Bolondok csodálnak csak mindent egy közismert szerzőnél. Én magamnak olvasok; azt szeretem, ami nekem való.

105-107. oldal, Huszonötödik fejezet - A nemes velencei úrnál, Pococuranténál való látogatásról (Európa, 2003)