Trent Emerson személy

– Mi mást szeretnél tudni, Kace? – néz le rám. – Kérdezz, amit csak akarsz!
– Mit szeretnél elmondani nekem?
– Mindent.

Tönkretettem az életét, aztán magával rántott a mélybe. És mostanra rádöbbentem, hogy pontosan ezt szánta nekem a sors.

Az életem legrosszabb éjszakája véget ért, emlékeztettem magam.
Csakhogy továbbra is az általa keltett örvényben élek.

Miután két éve keresztül minden egyes nap a fotóját bámultam, őszintén mondhatom, hogy ismerem őt. Ismerem kecses orrának ívét. A kaleidoszkópszerű mintát sápadtkék íriszében. Tudom, hogy a mosolya kicsit féloldalas, amitől az arca bal oldalán kicsit mélyebb a gödröcske. Tudom, hogy van egy aprócska heg a jobb halántékán.

Fel kellene kelnem, utána kellene sietnem, újra és újra bocsánatot kellene kérnem.
Ehelyett azonban kinyitom a laptopomat, és tovább bámulom a tizenhat éves Kacey Cleary mélykék szemét.

Hatalmas súly nehezedik a mellkasomra, amit soha sem leszek képes leemelni onnan.
Minden akaraterőmet szétzúzza.
És végre elfogadom, hogy ennyi volt. Többé már nem akarok így érezni.

Nem tudom, hogy Sasha vajon egyszer is hazudott-e nekem az elmúlt tizennégy évben, mióta megkötöttük az egyezményt, de azt tudom, hogy négy hónappal ezelőtt igenis hazudott nekem, amikor azt mondta, elég józan ahhoz, hogy vezessen. Amikor felém nyújtotta a kezét. Bíztam benne, ő pedig hazudott nekem.
És a pokolba is, mind a ketten hátrahagytak.

Mégis, hogyan húzódsz el valakitől, akit ennyire szeretsz, mikor tudod, hogy valószínűleg ez az utolsó csókotok?

59. oldal

Nem lett volna szabad túlélnem azt az éjszakát.
Az üresség – a mindent felemésztő üresség – amivel azóta együtt élek, az, ami abból az emberből marad, aki meghal, ám mégis tovább lélegzik, és úgy néz szembe minden egyes nappal, hogy azok végén nem várja őt semmi.
Aki létezik, ám a saját szenvedésén kívül semmit sem érez. Hatalmas súly nehezedik a mellkasomra, amit sosem leszek képes leemelni onnan.
Minden akaraterőmet szétzúzza.