Trent Emerson személy

Vajon ez a mosoly túlélte a balesetet?

47. oldal

– Nyisd ki a nyavalyás ajtót! A csajnak haza kell mennie. Most azonnal! – Veszélyes húzás. Fogalmam sincs, Kacey hogyan fog reagálni minderre. Szinte már arra számítok, hogy majd ő maga fogja kicsapni az ajtót, hogy közölje velem, húzzak a faszba. Amikor viszont ez nem következik be, ismét dörömbölni kezdek az ajtón. Mostanra már kisebb közönségem is van, de nem érdekel. – Pontosan tíz másodperced van, mielőtt berúgom az ajtót! – Amit meg is tudnék tenni. Könnyedén. Igaz, akkor valószínűleg úgy egy tucat diákszövetségi srác vetné rám magát, de kit érdekel?

– Mondd már el, hová veszed fel ezeket, hogy én is élvezhessem a látványt! – mély hangja ismét rám hozza a frászt.
(…)
Már megint a mosókonyhában? Ugyan mekkora ennek az esélye? Mély levegőt veszek, és nyugalmat erőltetek magamra. Ezúttal jobban fel vagyok készülve. Nem fogok úgy viselkedni, mint egy hülyegyerek. Nem fogom hagyni, hogy azzal a gyönyörű arcával lefegyverezzen. Nem…
– Lám csak, lám! A Mosókonyhai Manus ismét lecsap.

64. oldal

– Nos, te már tudod, hogy én miből élek. Te mit csinálsz?
A vállát kicsit előreejti, mintha megkönnyebbült volna ennek a témának a hallatán.
– Tervező grafikus vagyok.
– Tényleg? Kocka vagy? Nem gondoltam volna.

165. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Vigyorogva hátrasimítja kócos haját. Ezt én is akarom csinálni! Gondolom, miközben az ujjaim az engedélyem nélkül megfeszülnek. Légyszi, hadd csináljam én! Pontosabban rengetegféle dolgot akarok vele művelni. Pont itt, ebben a vacak pincében. A mosógépen. A padlón. Akárhol. Alig bírok a vággyal, hogy úgy vessem rá magam, mintha valami veszett állat lennék.

65. oldal

(…) rádöbbenek, hogy annak az életnek, amit eddig ismertem, ezennel vége.

23. oldal

Az az életlen kép az újságban képtelen volt visszaadni, milyen szép is valójában.
Annyi biztos, hogy a fekete-fehér fotó a maga korlátaival nem emelte ki annak a fakókék szempárnak a csillogását, vagy a hajának a színét – aminek pont olyan az árnyalata, mint azoknak az édes vöröspaprikáknak, amiket anya növeszt a hátsó kertben.
Kacey Cleary bájos. Nagyon bájos.

Már az sem jelent küzdelmet, hogy levegőt vegyek. Legalábbis nem fizikai értelemben.

Még a legistenfélőbb embert is elhagyhatja a hite, ha tragédia éri. Talán csak egy rövid időre; talán örökre.