Tóth Viki személy

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

Idézetek

Anó P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Apu elköszönt az összegyűlt tömegtől, aztán visszaült mellém. A szélvédő üvegén át pislogás nélkül néztem, ahogy Ricsi vadul gesztikulálva, a kezével mutogatva magyaráz a többieknek, aztán a mellette álló Cortezre tévedt a tekintetem. Ő is nézett, én is néztem őt. Szavak nélkül, minden nélkül, csak bámultuk egymást, aztán… aztán odaugrált hozzá Viki, és a nyakába ugrott. Úgy éreztem, megszakad a szívem, és azonnal könnybe lábadt a szemem. Lehajtottam a fejem és az ölembe ejtett kezemet tanulmányoztam, remélve, hogy minél előbb elmegyünk onnan. Apu az út további részén néma csendben hallgatta a szipogásom, egy szót sem szólt. Örökkévalóságnak tűnt, mire hazaértünk, és bár egész este erre a pillanatra vártam, most már annyira nem akartam kiszállni. De muszáj volt.

425. oldal, December 31., csütörtök (Ciceró, 2010)

Cheril>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     Kinga üzenete: Na. Szóval. Mit művelsz?
     Reni üzenete: Zenét hallgatok és netezek.
     Kinga üzenete: És őszintén?
     Reni üzenete: :) Oké, Oasist hallgatok és sírdogálok Viki Facebook-oldalán.
     Kinga üzenete: Szánalmas vagy.

336. oldal, November 26., csütörtök (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Oasis · Rentai Renáta · Szatmáry Kinga · Tóth Viki
Kőbagoly>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Szinte elájultam, annyira odavoltam a dologtól, hogy Cortez megnézett a neten, sőt tetszett is neki! Ez most akkor azt jelenti, hogy szeret? Hogy szakít Vikivel és velem akar járni? Hogy örökké együtt leszünk, és majd elvesz feleségül? Vagy reálisabban, semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csekkolta a neki küldött videót. ☹

238. oldal, Október 10., szombat (Ciceró, 2010)

mókamanó>!

     – Ja, ő itt Viki, a trombitásunk – csapott egyet Ricsi a lány fejére óvatosan, aki röhögve meglökte. Nagyszerű, egy ilyen verekedős haverlány. Hurrá! – Ők pedig – mutatott ránk sorban Ricsi – Neményi, emó, nemtudomki és Ren.
     – Karcsi vagyok – szólalt meg vékony hangon „nemtudomki”. ☺
     – Óriási – veregette vállon Zsolti szegény kilencedikest.

161. oldal, Szeptember 28., hétfő (Ciceró, 2010)

Inimma>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Aztán jött az este húzós fele. Egyszer csak visszajött Andris és Robi a cigizésből, a nyomukban pedig Viki lépett be.
     – Cső – intett mosolyogva körbe, és levette a kabátját. A mosoly az arcomra fagyott, pedig már rég túl voltunk a flashmobon.
    A többiek visszaköszöntek, Viki pedig lazán besétált közénk. Átkozottul menőn nézett ki, és mint mindig, most is feszengtem a közelében. Füstös smink, csíkos pulcsi, levágott ujjú kesztyű és hosszú, festett szőke haj, amibe rózsaszín csíkok voltak húzva. Aúúú.
    Már megszoktam, hogy Cortez meg én együtt vagyunk, de Viki jelenléte ráébresztett, hogy milyen volt, amikor vele járt. Enyhén fájt, a gyomromban lévő pillangócsoportból kettő öngyilkos is lett, ők nem bírták a nyomást.
    A jelenet a következőképpen zajlott. Virággal találkozott a tekintetem, ő csak biccentett egyet, afféle „nyugi” stílusban, Kinga meredt rám, és valami olyasmit üzent a szemével, „könyörgöm, szedd már össze magad!”. Aztán Zsolti mosolygott rám kedvesen, végül Ricsi fürkészett, hogy megbizonyosodjon róla, nem zuhantam szét. Nem tudom, Cortez a többiek reakcióját vette észre, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, mellettem a helye ebben a kínos szituban, de leült mellém a kanapéra, átkarolva magához húzott, én pedig a vállán pihentettem a fejem. Egy ezredmásodperc alatt történt, hogy Viki észrevette. És kitört a cirkusz.
     – Pfff – kezdte kulturáltan. – Ez most komoly? – nézett rám annyira lesajnálóan, hogy egyszerűen megsemmisültem.
    Mindenki minket nézett, még Macu és Dave is lehajtották a laptop fedelét, és felénk pillantgattak.
     – Mi van, Cortez, elment az eszed? – kérdezte Viki annyira gonosz vigyorral, hogy kínosan fészkelődni kezdtem. Tényleg. Vajon Corteznek elment az esze? Ja, és ennyit az önbizalmamról. Búcsút intettünk egymásnak.
    Viki annyira sértettnek tűnt, hogy Cortez nem szólt semmit, mert tudta, a lány csak arra vár. Helyette inkább mosolyogva nézte (úúú, ez egy kicsit idegesítő lehetett), és továbbra sem engedett el engem, pedig úgy terveztem, hogy kifutok a világból.
     – Ez kész – fortyogott tovább Viki, saját magát hergelve. – Tudjátok mit? Le vagytok ejtve. Azt se tudom, minek járok ide – rázta meg a fejét indulatosan.
     – Ööö. Bocs, de ezt egyébként mi se tudjuk – szólalt meg Ricsi. Ezt kár volt. Viki pislogás nélkül meredt rá, aztán kitört.
    Alapszabály, hogy ne idegesíts fel egy punk lányt, főleg, ha bakancsban van, úgyhogy én lapítottam, ő meg tombolni kezdett.
     – Franc kíváncsi rátok! Annyira nem vagy jó fej Ricsi, hogy ezért elviseljem az ostoba barátnődet. Zsolti, te meg azért gyúrsz, hogy ez a pszichopata elfogadjon? – nézett Kingára és Zsoltira, akik összeráncolt szemöldökkel meredtek a tomboló lányra.
     – És itt van ez a két idióta! Rockerek! Pff. Hallod, ébredjetek már fel, olyan cikik vagytok, hogy a neten lenne a helyetek. Metallica? Jézusom! – forgatta a szemét, és egyértelműen Andrisra és Robira célzott. – A két majomról a gép mögött meg már ne is beszéljünk. Mit hisztek, hol vagytok, egy sci-fiben? – vágta oda Dave-nek, aki Macuval együtt, elkerekedett szemmel nézte. – És te, Cortez! Te vagy mind közül a legszánalmasabb. Utánam egy ilyennel állsz össze? Gondolkozzál már! Na, jó, lúzerek, én elhúztam innen. Menjetek a fenébe – rángatta magára a kabátját, és idegességében felhúzta a cipzárba egy hajtincsét.
    Viki a dührohamával együtt kiviharzott, és becsapta maga mögött az ajtót. Mi totál döbbenten meredtünk magunk elé, és fejünkhöz vágott sértéseket ízlelgettük. Keserű volt. Kábé fél percig. Mert utána Virággal összenéztünk, és teljesen váratlanul, abszolút indirekt módon kitört belőlünk a nevetés.
     – Szerintetek ez vicces? Engem pszichopatának nevezett – hüledezett Kinga.
    Ezen még inkább nevettünk, Virág a szemét törölgette, én meg Cortez vállába fúrtam a fejem, és nem bírtam abbahagyni a röhögést, majd Kinga is átgondolta a hallottakat, és hitetlenül felvihogott. Végül a többiek is kapcsoltak, és először csak mosolyogva néztek minket, majd kész, talált, és mindenki szakadni kezdett a nevetéstől. Sokkal jobb volt ez így, hogy egyszerűen nem bírtuk abbahagyni, mintsem elgondolkodtunk volna azon, igazat mondott-e. Egy sértett lány rádöbbent, hogy vesztett, és kibukott belőle minden indulat. Ránk zúdította. Ennyi. Ezt tovább se kellett gondolni. Nem kellett veszekedni, mert arra várt, nem kellett reagálni, mert arra várt. Hagytuk, hogy elmenjen, és senki nem ment utána. Pedig biztosan arra várt.

166-168. oldal, Február 18., péntek (Ciceró, 2012)

Brigi007>!

     – Máday nem is engedi a sminket – töprengtem.
     – Ne viccelj! Máday a Viktória-féle „vakolat van a fejemen” stílust nem engedi, valamint Doriánét. Mert ő elvileg fiú. Elvileg – tűnődött.

280. oldal, Április 2., péntek (Ciceró, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Bíró Dorián · Rentai Renáta · Szatmáry Kinga · Tóth Viki
muffinhamster>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Arnold a bőrkabátja zsebébe dugta a kezét és időnként fel-felpillantott. Én törökülésben ültem, megigazítottam a sálam, hogy nehogy megfázzak, aztán a tiszta égboltot figyeltem. Virág pedig unottan a nyakában lógó távcső zsinórját birizgálta. ☺ Jó, lehet, hogy mi nem vagyunk túl menők, meg hogy péntek este minden normális diák valami trendi programot választ. Viszont akkor, ott, úgy éreztem, hogy nem szívesen lennék máshol. Mert igenis jó poén a barátokkal csillaghullást várni. Az is lehet jó program. Csak aztán eszembe jutott Cortez. Hogy vajon ha nincs Viki, akkor eljött volna? Hogy ő egyáltalán olyan fiú, aki nézne velem csillaghullást vagy egyszerűen kiröhög? Pedig ma úgy tűnt, hogy érdekli, mert ő nem nevetett, szóval lehet, hogy ő is nézne csillaghullást, így agyaltam, amikor megláttam az elsőt. És azonnal kívántam, gondolkodás nélkül.

196. oldal, Október 2., péntek (Ciceró, 2010)

graphoman IP>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – […] És én meg egyedül vagyok.
     – Értem. Tehát Virág és Dorián, Kinga és Olivér, Cortez és ez a bizonyos Viki… – töprengett anyu.
     – Igen, a tökéletes párok – nevettem kínosan.
     – És szerinted nem lehetséges, hogy a te tökéletes kis barátod valahol a közelben van?
     – Nekem nincs ilyenem.
     – Ha nagyon belegondolsz, akkor sincs? – mosolygott anyu.
     – Nincs. Megyek, felnézek a netre – álltam fel nagyon-nagyon gondterhelten.

354. oldal, November 30., hétfő (Ciceró, 2010)

muffinhamster>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Amúgy is – copfozta össze a haját Kinga durva mozdulatokkal. – Cortez teljesen jól elvan Viktóriával, bár érthetetlen számomra, hogy mit eszik ezen a nagyképű, röhejes, primitív lányon, de hát ő tudja.
    Csodálkozva néztem Kingára. Jó, ő soha nem kedvel senkit, de az, hogy Vikire ennyire be lenne rágva, az nekem új.
     – Pfff. Viki. Láttátok, hogy milyen igénytelen? Lepattogzott, fekete körömlakk – húzta a száját Edina. Csodás, helyben vagyunk. Lányok, akik kibeszélnek valakit a tesiöltözőben.

248. oldal, Október 12., hétfő (Ciceró, 2010)

gkmarcsi>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Oké, nem volt könnyű állni Viki tekintetét. Egy ideig bírtam, de aztán inkább a földet pásztáztam, miközben ő folyamatosan azt kérdezgette tőlem, hogy „mégis mi a fenét kerestem ott?”.
     – Az irodalom miatt mentem – mondtam, és vártam, mikor ugrik nekem.
     – Az irodalom miatt, he? – rágózott idegesen, én meg azon agyaltam, hogy nem túl szép vég, ha Cortez barátnője kinyír reggel a suli előtt, miközben annyit készültem föcire. ☹

216. oldal, Március 17., szerda (Ciceró, 2011)