Torockó helyszín
Idézetek
1876. augusztus
Jókai Mór Torockóra látogat. Itt ismerkedik meg Zsakó Istvánnal, akiről az Egy az Isten című regény főhősét, Adorján Manassetet mintázza.
6. oldal, Történelem
| → |
|---|
A testvérek künn voltak a birgej-en.
Miért híják a halottak lakhelyét a torockóiak birgej-nek, azt kutassák a nyelvbúvárok, akik ráérnek arra: sehol máshol nem ismerik ezt a szót.
664. oldal
Manassénak jó hosszú lába volt, de azért az apró cigányt nem bírta legyalogolni, az úgy futott utána, mint a nyúl.
Egyszer aztán elővette a hegedűjét, s elkezdte a Rákóczi nótáját húzni, obligát zenekarkíséretül.
– Mit csinálsz? – förmedt rá Manassé. – Csak nem akarsz zeneszóval kísérni Torockóba?
– Nem a tisztesség kedvéért teszem ám én azt, Manassé, hanem azért, hogy a torockóiak most már a város alatt lesben állnak, s ha meglátnak bennünket, azt gondolják, ellenség jön, s belénk lövöldöznek, pedig kár volna az én gyönge testemért.
– Hát énértem nem?
– Teérted nem, mert ha te elpatkolsz, neked szép fiatal feleséged van, mindjárt elveszi más; de ha én felrúgok, az én banyám csúf, mint egy boszorkány; azt senki, az ördög se veszi el többet.
Ez olyan indok volt, amit nem lehetett megcáfolni.
Manassé tehát engedte, hogy győztes hadseregét teljes tábori zenekar kísérje hazáig. A hadsereg is egy emberből állt, a zenekar is.
526. oldal (2. rész XLIII. fejezet)
Mire beállott az este, napkelet felől mintha új, vörös nap akarna kelni, ott már tűz volt. És mind sűrűbben és sűrűbben jött a hegyekbe fel ember és állat. De most már a szegénység. Apró, kócos tehénkékkel, kicsi kerekű, nyikorgó szekerekkel, rongyos gyerekekkel.
És kelet felől mind szélesebben, mind világosabban vereslett az ég.
– Fehérvár elpusztult! – hozták a hírt – Torda ég. Torockót porig tették, meggyujtották, az embereket elhurcolták – az öregeket leölték. Hajnalfelé egy lovas róta vágtatott Gyalu felől az országúton ki a Kőrös torka felé. A falukon végig kiabálták:
– Kolozsvárt a tatár, fussatok emberek!
286. oldal
A torockói leány nem megy a mezőre dolgozni. Az férfimunka. A leány otthon a szobájában (s az olyan, mint egy oltár) fon, sző, hímez vagy csipkét köt. És azt mind saját magának; az az ő pompája. Mikor vasárnap egyszerre bejön a templomba az egész leánysereg, s elfoglal hat sor padot, az olyan, mintha egy angol „book of beauties” elevenült volna meg. A szépség minden változatai együtt.
Róma templomainak a falai ragyognak a művész remekétől, de népe rongyos és szurtos. A torockói imaház falai meztelenek, de népének arca ragyog a boldogságtól; az aranyat, a selymet, a dicsekedő pompát nem a szent szobrok, hanem az emberek viselik.
Második rész, XXI. fejezet