tökfőzelék tárgy
Idézetek
Amikor az én fiam először hozta haza azt beírásul, hogy: „Tisztelt szülő! A gyerek számtanórán fegyelmezetlen volt” – elgondolkodtam. Tessék mondani, ennek mi értelme van? Persze, rögtön aláírtam. De én is beleírtam a könyvecskébe: „Tisztelt tanárnő! A gyerek vacsoránál nem ette meg a tökfőzeléket.”
105. oldal
Popper Péter: Lélekrágcsálók 93% Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból
És mi van, ha a tündérek nem szeretik a tökfőzeléket?
5. oldal (képaláírás)
Nem azt kérem tehát tőled, hogy olyasmit szeress, ami iránt zsigeri tiltakozást érzel. A lányom például úgy született, hogy eldöntötte, a paprika nem alkalmas emberi fogyasztásra. Olyan szintű undort érez ez iránt – a számomra nagyon is finom – zöldségféle iránt, hogy azt kimondani nem lehet. Nem! Nem kérlek, hogy szeresd meg a tökfőzeléket vagy a szalonnát vagy a pacalt, ha mindig is undorodtál tőle. Arra kérlek, dönts újra a mellett az ember mellett, akit valaha szerettél!
25-26. oldal
Mihalec Gábor: Házasság 2.0 93% A kapcsolatot cseréld, ne a társad!
Szomszédunk üvöltve neveli hatéves kisfiát:
– Ne bőgj és ne ellenkezz, ha tetszik, ha nem, ebben a Naprendszerben születtél, ezen a bolygón, ezen a délkörön, ebben az évszázadban, ebben a történelmi helyzetben, a Malvin néni a nagynénid, én vagyok az apád, az anyád az anyád, és ezt a tökfőzeléket fogod megenni vacsorára.
Ezt kell szeretni
Kinyitod a pinceajtó vasrácsát, megcsap a pinceszag. Erősebb szagok voltak akkoriban. Voltak szagok. Rozoga lépcső, a falak málladoznak, hosszú, sötét folyosó, egyik oldalán farácsos, lakattal zárt pincerekeszek, minden lakáshoz járt egy. Az ebéd tökfőzelék. Vagy valamilyen tésztaféleség. Rossz, (K) nem eszi meg.
Mamika, aki csirkepaprikást tálal föl nokedlival, rántott húst sült krumplival meg tökfőzeléket, kovászos uborkát meg paradicsomsalátát vöröshagymával, mamika, aki megengedi, hogy annyi Traubit igyunk, amennyi belénk fér, és szabad fölállnunk evés közben, hogy összepusziljuk mamika puha bőrét…
14. oldal
Én már úgyis étlap szerint fogyasztottam a könyveket, mint ahogy egyik nap gulyáslevest kíván meg az ember, másnap tökfőzeléket, harmadnap (vagy ha mohó, akár még ugyanaznap délután) somlói galuskát, úgy olvastam kedden néhány fejezetet a Švejkből, szerdán a Beszterce ostromából, csütörtökön a Száz év magányból (mint desszert… te édes élet!). Édesanyuka nem is vett többé könyvet, nagyon drágák lettek, én hordtam neki haza egyet-egyet, fordult a szereposztás, de őt, ellentétben a gyárvárosi nénikkel és bácsikkal, nem lehetett rábeszélni a mindenen felülemelkedő, vagyis inkább felülemelő olvasásra. Talán belelapozott az ajánlott kötetekbe, de biztos, hogy nem olvasta végig őket. No, és mi lesz ezzel az Akelbron kisasszonnyal?, Csak nem fojtja meg ezt a szerencsétlen Jadvigát a végén?, ilyesmi megjegyzések kíséretében kaptam vissza Édesanyukától a lelke ápolására szállított műveket, és amikor szégyellős mosollyal, hiszen mégis csak pirongattam őt, felhívtam a figyelmét, hogy talán el kellett volna olvasni a könyveket, Édesanyuka fáradtan felsóhajtott, Mikor van nekem erre időm, bogárkám?, és végigsimított az arcomon. Bogárka maradtam, dehogy is komoly könyvtáros (bácsi), csupán egy könyvmoly, jobb esetben csudabogár, akinek az életből elég annyi, amennyit mások láttak, hallottak, éreztek, csináltak, és erről ugyanezek a mások papíroson számoltak be.
– Ó, soha nem gondoltam, hogy egy nyomozásban is szakértő lehetek egyszer! – csapta össze a kezét Holle mama. Olyan izgatott volt, hogy táncolt az orrán a szemüvege. – Nagyon izgulok. Juj, de dobog a szívem! Úgy izgulok, Kázmér úr, mint amikor az első tökfőzeléket főztem. Nem: mint amikor először dobáltam konyhakéseket az én drága férjem, Müller igazgató izmos teste köré!
93. oldal