Timi személy

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok

Idézetek

Dia21>!

A következő pillanatban mindenki egyszerre kezdett el beszélni, Kinga a fotóst szidta, Dani magát védte, én Cortez helyezését méltattam, a 9/a-s Krisztián követelte, hogy a deszkásversenyről írhasson, mert végig jegyzetelt, Timi a díjugratásról magyarázott, Arnold pedig mindenkivel közölte, hogy unja őket. A hangzavarnak Máday vetett véget egyetlen erőteljes „csendet” kijelentésével.

200. oldal, Október 15., szerda (Ciceró, 2010)

1 hozzászólás
latinta P>!

    Timi hihetetlenül gyorsan elolvasta a könyvajánlóm (John Updike: Az eastwicki boszorkányok), és olvasás közben hallatott egy „haha”-t. Rémülten néztem rá.
     – Ez vicces volt, jót nevettem – magyarázta hadarva, és már olvasta is az albumajánlómat (My Chemical Romance – The Black Parade). Reakció nélkül áttért a filmajánlóra, Cortez tippje szerint a Halott menyasszonyt írtam.
    Egy pillanat alatt végzett, és felnézett rám. A szívem hevesen vert, kedvem lett volna elrohanni, ráadásul Kinga a győztesek nyugodt tekintetével figyelt, szinte kívánta a bukásomat.
    – Reni – vakargatta meg a tollával a fejét Timi. – Ez tökéletes. És rólam lezuhant úgy héttonnányi teher.

127. oldal, Szeptember 24., szerda (Ciceró, 2010)

Stella_Cohen P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    – Valentin-napi szám, Cortezt akarom! – jelentette ki Timi ellentmondást nem tűrő hangon, mire Kinga morgott valamit, de hiába.

18. oldal, Január 18., hétfő (Ciceró, 2011)

s_l_m>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Amíg Timi az a-s Krisztián cikkét olvasta, láttam, hogy Kinga feje betorzult.

262. oldal, November 26., szerda (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Kovács Krisztián · Szatmáry Kinga · Timi