Tijuana helyszín
Idézetek
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Jamie ellógott a suliból, hogy Karl elvihesse Tijuanába egy újabb tetoválást csináltatni. Karl első dolga az volt, hogy alaposan leitatta az ifjú hölgyet, amit könnyen megtehetett egy tinédzser, ha már átlépte az ország déli határát. Grillezett homárt ettek, amit jó néhány margarita koktéllal öblítettek le, s csak ezek után következhetett a „kishalálnak” is keresztelt helyi specialitás. A legtöbb huszonegy év alatti amerikai ifjú elsősorban ezért jött el idáig, a Senor Froghoz címezett kocsmába. A pincér egy szódával, tequilával és sörrel teletöltött poharat koszos törlőrongyával letakarva az asztalhoz csapott, ettől az ital tejszerűen fehér lett. Ezután a pasas a delikvens szájához nyomta a poharat, és kérlelhetetlenül lenyomta az illető torkán a habzó italt. Jamie-nek orrán száján jött a hab, miközben a készséges személyzet ide-oda rángatta a fejét.
A tetováló művész egy ifjú kreol fickó volt, aki félmeztelenül dolgozott. A hátára a Diego Rivera falfestményei voltak tetoválva. Jamie kiválasztotta az áhított képet, ami ezúttal a Charlie angyalait ábrázoló mívesen kidolgozott hármas portré volt. A fenekére kérte, hogy szülei előtt titokban tarthassa új szenvedélyét. Karl elégedetten bámulta, ahogy Jamie hason fekve letolja a bugyiját, és a tetováló tű végigszánt a lány finom bőrén. A fiún fájdalmasan feszült a nadrág. Már ki is nézett egy motelt a határ amerikai oldalához közel, és addig is, míg majd a határon várakoznak, ráveszi Jamie-t egy kis kézimunkára.
Tizenegyedik fejezet
Tijuanába csak egy napra mentünk, de kész voltam teljesen, hogy Latin-Amerikába jutottam. Olyan volt a hely, mint az USA, csak koszos és rendezetlen. Tijuana tele volt junkie-kkal meg árusokkal, mindenhol üdvözölték, hogy „hé, pancho, pancho”. Vásároltunk, körülnéztünk, és vettünk egy bőrdzsekit. Ott jöttem rá, hogy az nem úgy van, mint a nyugat-európai vagy észak-amerikai országokban, hogy ki van írva egy ár, és az az ár az valós. Alkudni kell. Ha ki volt írva, hogy szár dollár, az azt jelentette, hogy kábé húszért meg lehet venni, csak el kell érni az eladónál, hogy odaadja annyiért. Kiböktem a bőrdzsekit, mondták, hogy az pont egy százas. A keresztanyám erre odaszólt, hogy „ez a szar miért kerül ennyibe”. De ne, mama, én ezt föl akarom venni, mondtam neki. Letorkolt, hogy nyugodjak meg, és nekiállt alkudozni. Közölte a csávóval, hogy akkor negyvenért megveszi. A pasas a fejéhez kapott, eljátszotta a nagyhalált, hogy ő meg a gyerekei, meg hogy mit esznek majd.
Jó, tovább, sok lesz már a színjátékból.
Akkor mennyit ér? Nyolcvannégyet ajánlott a csávó, a keresztanyám bemondott ötvenötöt, és a végén valahol ennél pár dollárral többért megvettük. Az árus végül ezerszer megköszönte a vásárlást, és én is vagy ezerszer megköszöntem neki a kabátot. Az lett a kedvenc bőrdzsekim, és még mindig az, csak éppen az 1990-es évek közepén ellopták egy kőbányai mozi elől egy Polski Fiatból. Bedobtam hátulra, majd betörték az autó ablakát, és elvitték.
32. oldal, 1. fejezet - Négy negyed: California Über Alles (Trubadúr, 2015)