Tiffany Moore (Tiffy) személy
Idézetek
…korábban meggyőződtünk róla, hogy nincs semmiféle vezetőségi tag a konyhában, sosem lehet tudni, mikor bukkan fel valamelyikük. Olyanok, mint a mondás szerint a patkányok: mindig van egy az embertől két méter távolságra.
Annyira nevetséges, hogy egy börtönbe zárt ember, akinek csak egyetlen telefonhívása van, a legjobb esélyünk arra, hogy elérjünk valakit!
Ez a baj azzal, ha barátokat szerzel a munkahelyeden: részegen elárulod nekik a trükkjeidet, amikor ketten elmentek szórakozni, aztán teljesen tehetetlen vagy velük szemben.
Még mókás is lenne az arca, ha nem az életemről lenne szó.
– Nem tudnánk valahogy helyet szorítani neki nálunk? – veti fel Mo már úgy ötödjére szombat óta.
– Nem hagynád végre abba? – csattan fel Gerty. – Hosszú távon ez nem megoldás. Egyébként is csak akkor férne el, ha állva aludna. – Dühösen rám pillant. – Miért nem vagy egy kicsit alacsonyabb? Százhetvenöt centivel már alhatnál az ebédlőasztal alatt.
– Megint beugrott csütörtökön? És Patriciával?
Elfordítom a fejem.
– Van némi igazság abban, amit mond. Nagyon rendes volt tőle, hogy ilyen sokáig lakhattam nála.
– Vicces – jegyzi meg Gerty sötéten. – Én mindig is úgy hittem, hogy élvezi, ha kéznél vagy neki.
Gerty elég furcsán fogalmaz, de valahogy én is így éreztem. Amíg Justin lakásában élek, még nincs teljesen vége. Úgy értem, eddig még mindig visszajött hozzám. De… csütörtökön találkoztam Patriciával. Azzal a valódi, kifejezetten vonzó és igazság szerint egészen kedves nővel, akiért Justin elhagyott engem. Korábban sosem volt új barátnője.
Mo az egyik kezemért nyúl, Gerty megfogja a másikat. Egy darabig így maradunk, ügyet sem vetünk az ablak előtt dohányzó ingatlanügynökre, én pedig elsírom magam, nem is próbálom megállítani az egymás után lecsorgó hatalmas könnycseppeket.