Thomas Mann személy

Müller Péter: Titkos tanítások
Müller Péter: Örömkönyv
Láng Zsolt: Itthonév
Inge Jens – Walter Jens: Frau Thomas Mann
Arthur Miller: Drámák
Hermann Hesse – Thomas Mann: „Kedves és tisztelt barátom”
Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
Ingmar Bergman: Laterna magica
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Nadine Gordimer: Önvédelmi fegyver
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről
Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Kertész Imre: A száműzött nyelv
Esterházy Péter: Semmi művészet
Bächer Iván: Névsorolvasó
Karinthy Frigyes: Mennyei riport
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Milan Kundera: A nevetés és felejtés könyve
Berkesi András: Szerelem három tételben
Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Woody Allen: Lelki jelenségek vizsgálata
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Popper Péter: Mi az élet étterme?
Esterházy Péter: A kitömött hattyú
James Hilton: A Kék Hold völgye
Rüdiger Safranski: Nietzsche
Ray Bradbury: Holdkórosok temetője
Varga Bálint András: Kurtág György
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Nádasdy Ádám: Komolyabb versek
Stefan Klein: Az idő titkos lüktetése
Kvétoslav Chvatík: Milan Kundera regényeinek világa
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve
Pablo Neruda: Bevallom, éltem
Tore Renberg: Szerettem másképp is
Köves József (szerk.): Bölcsek ajándéka
Szerb Antal: Hétköznapok és csodák
Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 2.
Eszenyi Miklós: Férfi a férfival, nő a nővel
Mircea Eliade: Különös kalandok
Fráter Zoltán – Radnóti Zsuzsa (szerk.): Örkény emlékkönyv
Czeizel Endre: Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni?
Családi boldogság, családi pokol?
Benedek István: Beszélgetés ideges emberekről
Márai Sándor: A teljes napló 1947
Faludy György: A pompeji strázsán
Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon
Benedek István: Ideges emberek
József Attila: József Attila versei
Nyerges Ágnes: Mai fiatalok?
Esterházy Péter: Arra gondoltam, hogy az le
Rob Riemen: A szellem nemessége
Kepes András: Tövispuszta
George Sbârcea: Szép város Kolozsvár
Mádl Antal – Győri Judit (szerk.): Thomas Mann és Magyarország
D. Major Klára (szerk.): Minerva évkönyv 1975
Révai Gábor: Bemutatkozásaim története
Radó György: Gorkij élete
Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló
Kertész Imre: A holocaust mint kultúra
Farkas Zsolt: Most akkor
Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen
Kutasi Kovács Lajos: Összefirkált térkép
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat
Vekerdy Tamás: Jól szeretni
Havasréti József: Szerb Antal
Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció
Florian Illies: 1913
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul
Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom háborúban
Kepes András: Szerencsés útjaim
Michel Houellebecq: Behódolás
Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
Popper Péter: Érteni és elengedni
Laurent Seksik: Einstein elfeledett fia
Kertész Imre: A néző
Száraz Miklós György: Apám darabokban
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Havasréti József: Nem csak egy kaland
Bödőcs Tibor: Addig se iszik
Sylvia Löhken: A csend öröme
Tomas Espedal: A természet ellen / A művészet ellen
Tilmann Lahme: A Mannok
Szabó László – Salusinszky Imre – Bakos Ákos – Hajdú Sándor (szerk.): Az Est hármaskönyve 1928
Fischer Botond: Tavasz lesz, Corina
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk
Michel Houellebecq: Szerotonin
Eoin Dempsey: Fehér rózsa
Nádas Péter: Arbor mundi
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora
Camilla Läckberg: Kakukkfióka
Péter János: Szabadulás
!

Thomas Mann 1937-ben (Carl Van Vechten fotója)


Idézetek

vargarockzsolt>!

Thomas Mann kölcsönadta Kafka egyik regényét Einsteinnek, aki azzal adta vissza: „Nem tudtam elolvasni; az emberi gondolkodás nem ennyire bonyolult".

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Albert Einstein · Franz Kafka · Thomas Mann
3 hozzászólás
Kuszma>!

Először azért ír az ember, hogy kiadjon egy könyvet, hogy írónak nevezhesse magát, idővel azért, hogy pénzt keressen vele, azért ír, hogy munkája legyen, és azért, hogy egyre jobb és jobb könyveket írjon, soha ne rosszabbat, minden könyvnek jobbnak kell lennie az előzőnél, ez egy olyan szabály, amely szinte lehetetlenné teszi a könyvírást: az író olyan ember, ahogy Thomas Mann fogalmazott, akinek az írás sokkal nehezebben megy, mint a többieknek. Azonban sok-sok év elteltével és jó néhány könyvvel a háta mögött az ember már kevesebbet gondol a pénzre és a könyvekre, az írás szükségszerűvé válik, képtelen írás nélkül élni.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: írás · Thomas Mann
10 hozzászólás
madárka>!

    Egy idézet Thomas Manntól – vagy Goethétől?, minden idézet vagy Thomas Manntól, vagy Goethétől való – mutatja az irányt: Író az, akinek gondot okoz az írás. Azért ez meglepő. Mert például pék az, akinek nem okoz gondot pékezni. Schumacher az, akinek nem okoz gondot autót vezetni. A Ferrari meg az, akinek nem okoz gondot a Schumacher. Elnézést.

mate55>!

Thomas Mann állítólag azt vallotta, hogy a könyvek a lélek verőerei.

Kapcsolódó szócikkek: Thomas Mann
n P>!

Ma délben tizenkét órakor lesz 125 éve, hogy megszületett Thomas Mann.
Thomas Mannt az ember – ha olvas egyáltalán Thomas Mannt, és ha olvas egyáltalán bármit is, akkor – kétszer olvas az életben.
Egyszer az elején és egyszer a végén.
Egyszer, amikor nekikészül és egyszer, amikor rovancsot csinál.
Egyszer kamaszkorban, mindenek előtte, veselkedve, kérdve, kutatva. És egyszer a végén, fönn a klinikán, a szanatóriumban, a ki tudja hanyas belen. Amikor a fontos dolgokat veszi számba tehát.
Mert Thomas Mann csak a fontos dolgokról írt.

53. oldal, Thomas Mann

Kapcsolódó szócikkek: Thomas Mann
8 hozzászólás
balagesh I>!

De hát könyvet nem is mindig az olvasásért vesz az ember. Legalábbis Bőhm Endre nem csak ezért vásárolt. Jó volt birtokolni azt, amit a lapok a maguk módján megelőlegeztek Egy-egy Camus, Csehov vagy Mann még akkor is tanácsot adhat, ha felé se néznek.

248. oldal, Kék fény

Kapcsolódó szócikkek: Albert Camus · Anton Pavlovics Csehov · könyv · Thomas Mann
fióka>!

    Amikor azonban az író klasszikust lapozgat, a lénye nyugodt és magabiztos, figyelmének aurája van, mint valami lámpa világítja be a hétköznap szürkeségét. Mint egy bölcs miniszterelnök, olyan. Mint egy finom herceg, aki azon tűnődik, Haydnt vagy Mozartot játszasson ma este az udvari zenészekkel. Az ember nem gondolhat másra, az író azért olvassa így Tolsztojt vagy Thomas Mannt, mert tudja, idővel ő is klasszikus lesz. S az már igazán semmiség, hogy egy kicsit meg is kell halni előbb.

195-196. oldal, Az író olvas (Magvető, 2017)

n P>!

Thomas Mann levele Kosztolányi Dezsőhöz

Kedves Kosztolányi Úr,
Izgatottan válok meg kéziratától, ettől a császár és művész-regénytől, mellyel Ön betöltötte, sőt fölülmúlta azokat a reményeket, amelyek a „Magische Latere” novellái óta az Ön finom és erős tehetségéhez kötődtek. Fejlődése aligha lehet meglepő annak, ki már az Ön kezdő munkáinak örvendezett. És azért mégis meglepőnek szeretném nevezni az ön „Nero”-ját, azzal a hozzátevéssel, hogy ezt a szót műalkotásra alkalmazva igen erős dicséretnek érzem. Azt jelenti ez, hogy a mű több, mint a műveltség és egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke, hogy egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket erős újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, mely fáj, annyira igaz. Ez a költészet mivolta és hatása. A többi akadémia, – még akkor is, hogyha forradalmasan hadonászik.
Ön nyugodalmasan szokott formában szabad és szilaj, valahogy nem sejtett könyvet adott. Ön felöltöztetett kétségtelenül jól tanulmányozott korszerű ruhába, mely egyetlen pillanatig sem hat jelmezesen és színháziasan, egyetlen pillanatig sem hat régészetien, mert oly könnyen és magától értetődően viselhető, – Ön, mondom, felöltöztetett történeti nevek alatt emberi lényeket, kiknek bensősége a lelkiismeret legmélyebb mélyéből fakad. A művészetről való kaján és szemérmetesen büszke tudását beleömlesztette a véresen fájó dilettantizmus regényébe s ezáltal elmélyítette az élet minden mélységét és mélabúját, minden borzalmát és nevetségességét. Irónia és lelkiismeret, ez a kettő egy és a költészet alapját alkotja. Nero sokszor vad, szilaj és nagy, kétségbeesett ájulatában, de mint alakot föléje helyezem Senecát, ezt a mesterien sima költő-udvaroncot és sophistát, ki azért valódi bölcs, igazán nagy irodalmár és kinek utolsó órái annyira megráztak engem, mint kevés dolog az életben és művészetben. Hasonlóan pompás az a jelenet is, hol ő és a császár fölolvassák költeményeiket és kölcsönösen hazudoznak egymásnak. De ez a jelenet nyilván nem is hasonlítható ahhoz a másik jelenet átható szomorúságához, mely nekem talán az egész munkában a legkedvesebb, ahhoz, hol Néró fokozódó dühében és gyötrelmében, mint igazán és emberien sértett, hiába akarja megszerezni Britannicus kartársi bizalmát, annak a Britannicusnak a bizalmát, aki a kegyet, a titkot bírja, aki költő s aki művész voltának csöndes és idegen önzésében a gyámoltalanul erőszakos császárt közönyösen ellöki magától – a pusztulása felé. Igen, ez jó, ez kitűnő, ez mesteri. És több ilyesmi van a regényben, melynek sajátságos meghittsége különben nemcsak a lelki benső emberi életben, hanem a társadalmi életben is érzik, egészen könnyű, erőfeszítéstől mentes mozdulattal képeket s jeleneteket bűvölvén föl az antik világváros életéből, melyek nagyon érdekes társadalmi bírálatul szolgálnak.
Örvendek, kedves Kosztolányi, hogy Önt mások előtt is üdvözölhetem e szép munkája alkalmából. A magyar névnek, melynek Petőfitől az Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd és az Ön ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, kik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik.
Igaz híve:
Thomas Mann
(München, 1923. május 23.)

105-106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kosztolányi Dezső · Thomas Mann
cassiesdream>!

– Úriember bort iszik, mint az olaszok és a franciák, vagy whiskyt, mint a britek. Sört csak a bugrisok isznak. – Nem véletlen, hogy a németek azt isszák! – nevetett az öreg báró.
– Sört éppenséggel az angolok is isznak – próbált helyesbíteni János. – Bár igaz, az angol sör!
– És az, ugye, mindjárt más! – mondta Pál mosolyogva.
– Hogy Goetheről, Bachról, Beethovenről, Thomas Mannról és egynémely más, nem kimondottan bugris németről ne is essék szó! – kacsintott János a bátyjára.
– Azért Marlene Dietrich lábait se feledjük! – nevetett az öreg báró, tőle régóta nem látott huncut jókedvvel.

129-130. oldal

VERDI>!

Kelletlenül ismét be kell vallani: Thomas Mann mindent tudott.

33. oldal, Anonymus 1996

Esterházy Péter: Arra gondoltam, hogy az le Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1996 március 4.-, 11.-, 18.-, 20.-án elhangzott „Arany János előadások” írott változata

Kapcsolódó szócikkek: Thomas Mann