!

The Beatles személy

Murakami Haruki: Norvég erdő
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Anchee Min: Katherine
E. L. Doctorow: Regénykék az édeni Amerikából
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Douglas Coupland: A rágógumitolvaj
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
Douglas Adams: A kétség lazaca
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Esze Dóra: Alex és Alex a Föld körül
Eric Idle: A Mohó Gazember naplója
Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
Agatha Christie: A Bertram Szálló
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája
Arthur C. Clarke: 2061 – Harmadik űrodisszeia
Nick Hornby: Hosszú út lefelé
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Neil Gaiman: American Gods
Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
Antonio Skármeta: Neruda postása
Békés Pál: Csikágó
John Lennon: John Lennon saját szavaival
Charles R. Cross: A mennyeknél súlyosabb
Robert Dimery (szerk.): 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
Graham Chapman – John Cleese – Terry Gilliam – Eric Idle – Terry Jones – Michael Palin – Bob McCabe: Monty Python önéletrajz
Eric Clapton: Clapton – Az önéletrajz
Jann S. Wenner – John Levy (szerk.): Rolling Stone – Interjúk
Matt Beaumont: e-sztori
Nick Hornby: A Long Way Down
Terry Pratchett: Gördülő kövek
Benkő Dániel: Megőrültem
Barry Miles: Paul McCartney
Ross Thomas: Dupla vagy semmi
Ognjen Spahic: Hansen gyermekei
David Gilmour: Filmklub – Peregnek a kamaszévek
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt
Kerékgyártó György – Szűcs József: Nagyon komoly zenei kalauz
Eric Hobsbawm: A nacionalizmus kétszáz éve
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Richard Carman: Robert Smith & The Cure
Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz – A tízezer éves varázs
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
C. Jason Smith – Ximena Gallardo C.: Alien Woman
Szőllősi Péter (szerk.): Halálösvény
Emma Donoghue: A szoba
Joe Hill: Szarvak
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Christopher Bigsby (szerk.): The Cambridge Companion to Modern American Culture
Camilla Läckberg: A kőfejtő
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő
Kocsis L. Mihály (szerk.): De ki adja vissza a hitünket?!
Grant Morrison: Supergods
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Stephen King: 11/22/63
Diana Wynne Jones: A Merlin-összeesküvés
Isaac Marion: Eleven testek
John Boyne: Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz
Morgan Matson: Since You've Been Gone
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Andy Weir: A marsi
Graeme Simsion: The Rosie Effect
Steven Taylor: Megdöbbentő sorozatgyilkosságok
Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol
Penelope Douglas: Szívatás
Farkas Zoltán – Kiss László: Outcast
Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel
Ania Ahlborn: The Bird Eater
Nick Hornby: Vicces lány
Stephen King: Rémálmok bazára
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve
Lévai Balázs: Beállás
One Direction – Who We Are
Héctor García – Francesc Miralles: Ikigai – A boldogság japán titka
Bryn Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog
Simon Stålenhag: Elektronikus állam
Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla

Idézetek

>!
sztimi53

Hiszek abban, ami igaz, hiszek abban, ami nem, és hiszek abban is, amiről senki nem tudja, igaz-e vagy sem. Hiszek a Mikulásban, a húsvéti nyúlban és Marilyn Monroe-ban, a Beatlesben és Elvisben. Hallgass ide – hiszek abban, hogy az emberek tökéletesíthetőek, a tudás végtelen, hogy a világot titkos bankkartellek irányítják, a Földet rendszeresen látogatják az idegenek, a szépek, akik úgy néznek ki, mint a ráncos lemurok, meg a csúnyák, akik teheneket boncolnak és el akarják venni tőlünk a vizet meg az asszonyokat. Hiszem, hogy a jövőnk egy nagy rakás szar és azt is hiszem, hogy állatira jó lesz, és egy napon visszatérnek az indián szellemek és mindenkinek szétrúgják a seggét. Hiszem, hogy a férfiak valójában nagyra nőtt kisfiúk, akiknek komoly kommunikációs problémáik vannak, és hiszem, hogy azért nem lehet jót szexelni Amerikában, mert kezdenek eltűnni az autósmozik. Hiszem, hogy a politikusok erkölcstelen gazemberek, és még mindig hiszem, hogy ők a jobb alternatíva. Hiszek benne, hogy Kaliforniát el fogja nyelni a szökőár, Floridát meg elönti a téboly, a sok krokodil meg a mérgező hulladék. Hiszem, hogy az antibakteriális szappan megöli a test ellenálló rendszerét a kosszal és betegségekkel szemben, ezért egy napon majd kipusztít minket a nátha, mint a Mars-lakókat a Világok harcában. Hiszem, hogy a múlt század két legnagyobb költője Edith Sitwell és Don Marquis, hogy a jade megkövesedett sárkánysperma, és hogy több ezer évvel ezelőtt, egy másik életemben félkarú szibériai sámán voltam. Hiszem, hogy az emberiség sorsa meg van írva a csillagokban. Hiszem, hogy kiskoromban jobb íze volt a nyalókának, és az aerodinamika elvei szerint egy dongó nem is tud repülni, hogy a fény hullám és részecske, hogy valahol, egy dobozban van egy macska, aki egyszerre élő és holt (de ha nem adnak neki enni, végül kétféleképpen halott macska lesz belőle), és hogy a világegyetem néhány csillaga milliárd évekkel idősebb magánál a világegyetemnél. Hiszek egy személyes istenben, aki törődik velem és aggódik értem és mindent lát. Hiszek egy személytelen istenben, aki mozgásba lendítette a világot, aztán elment bulizni a barátnőivel és azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Hiszek a közönyös káosz, háttérzaj és puszta szerencse uralta üres univerzumban. Hiszem, hogy akik szerint a szexet túlértékelik, még sohasem csinálták jól. Hiszem, hogy az, aki állítása szerint érti, mi folyik a világban, az apró dolgokban is hazudni fog. Hiszek a tökéletes becsületességben, meg az értelmes társadalmi hazugságokban. Hiszem, hogy egy nőnek joga van dönteni, egy babának joga van élni, és az emberi élet ugyan szent, még sincsen gondom a halálbüntetéssel, ha az igazságszolgáltatás teljesen megbízható és azt is hiszem, hogy csak egy idióta bízna meg az igazságszolgáltatásban. Hiszem, hogy az élet játék, az élet egy kegyetlen vicc és az élet az, ami akkor történik, amikor élsz, és ennyi erővel akár élvezni is lehet.

249-250. oldal (Szukits, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Elvis Presley · férfiak · Florida, USA · Isten · Kalifornia · Marilyn Monroe · nők · The Beatles
26 hozzászólás
>!
pillepanna

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Rendben. Naa – váltottam vissza –, tuti, hogy van valami ciki sztorid.
     – Neked? – kérdezett rá hirtelen.
     – Beatlest hallgatok, olvasókörre járok, és szeretnék iskolaelső lenni. Soroljam még? – nevettem el magam.
     – Nem, ez elég – röhögött fel.
     – Te jössz – néztem rá. Cortez csendben gondolkodott, aztán megvonta a vállát.
     – Jó, van egy.
     – Na végre! – sóhajtottam hálásan, remélve, hogy Corteznek is van egy LL (Lőjetek Le!) szituja, és végre rajta is nevethetnénk.
     – Életem összes kosarát tőled kaptam, úgy, hogy a feléről még csak nem is tudsz – nézett a szemembe, mire annyira ledöbbentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen leblokkoltam, és nem tudtam, mit szóljak. Úgyhogy az első dolgot mondtam, ami eszembe jutott. Kár volt.
     – Van egy Cortez-dobozom – szaladt ki a számon, afféle „mondok valamit, hogy oldjam a feszültséget" stílusban. Cortez rám meredt.
     – Mi van?
     – Semmi – sütöttem le a szemem.
     – Milyen doboz?
     – Semmilyen – legyintettem.
     – Nem, nem – ragadta meg a karom, és visszahúzott, mert előre siettem. – Ezt meg kell magyaráznod.
     – Csak ha ezzel megnyertem a „ciki” versenyt.
     – Még nem tudom, miről van szó, de előre megajánlom.
     – Kösz – sziszegtem kínosan.
    Gyorsan elhadartam Corteznek, hogy van egy doboz, amibe begyűjtöttem minden vele kapcsolatos cuccot. Levelezés, puskák, rágópapír, ajándék, szilikon karkötő, a rá emlékeztető dalok CD-je, mozijegy…Minden. Miután végeztem, Cortez hallgatott, én meg nagyon, nagyon vártam, hogy reagáljon valamit.
     – Mik vannak a CD-n? – kérdezte hirtelen.
     – Top sírós számok.
     – Sírtál? – nézett mélyen a szemembe, és az arcán láttam, hogy ez érzékenyen érinti: totál elkomorodott.
     – Néha. Egy kicsit – füllentettem. Azt azért mégsem mondhattam, hogy kiszáradtak a könnycsatornáim.
    Cortez magához húzott, szorosan átölelt, és hosszasan megcsókolt. Ha esetleg ezzel a csókkal el akarta feledtetni velem az elmúlt évek szenvedéseit… Nos, sikerült. ☺ Kit érdekel már az?

136-137. oldal, Február 11., péntek (Ciceró, 2012)

3 hozzászólás
>!
Destinee

     – Mondj egy musicalt, amiben jó a zene – nézett rám, és bár nem látszott, tudom, hogy a pilóta fazonú napszemüvege mögött mosolygós volt a szeme.
     – Grease – vágtam rá azonnal.
     – Te jó ég – röhögte el magát.
     – Vagy a Mamma mia!
     – Oké, Reni, a Beatles és Oasis elnézve, hozzád tartozik. De ha ABBA-t fogsz hallgatni, beszélnünk kell – közölte, én meg ösztönösen felnevettem.
     – Nem szakíthatsz velem az ABBA miatt! Az nem ér! – tettettem felháborodást.
     – Csak ha énekelni is fogod – mondta komolyan. – A világból ki lehet kergetni a Dancing Queennel.
     – Miért? Olyan jó! Hogy is van? „You can dance, you can jive…” – kezdtem énekelni, mire Cortez fél kézzel a kormányt fogta, a másik kezével pedig a fejét.
     – Tévedtem. Van egy rosszabb dolog a Dancing Queennél – ismerte be.
     – Mi az?
     – A kiejtésed.
    Megvontam a vállam, Cortez pedig mosolyogva felém pillantott. Hát, mégsem dobott az ABBA miatt. Amúgy pedig, „you are the dancing queen, young and sweet… only seventeeen”. ☺
    A suli elé érve a többiek felénk fordulva köszöntek.
     – Mi van, Cortez, nyúzottnak tűnsz – biccentett Ricsi.
     – Ja. A svéddel jöttem suliba – legyintett, én meg megállás nélkül röhögtem.
     – Mi? – kérdezte Dave.
     – Reni ABBA-t énekel – avatta be a többieket, akiktől azonnal kaptam egy nagy adag „fúúúúj”-t.
     – Miért? Van tök jó számuk. Izé, melyik is az, amelyik tudod. Olyan… valami queen – gondolkozott Virág.
     – Dancing Queen – bólintottam nevetve.
     – Nemááár – hőbörgött Zsolti, és úgy tűnt, már a szám címe is fájdalmat okoz neki.
     – Úúú, hogy is kezdődik? – vakarta a homlokát Virág.
     – Nem tudom, nem jut eszembe. Pedig mindjárt megvan – gondolkoztam nagyon.
     – „Friday night and the lights are low…” – mondta Dave, mire mindannyian felé fordultunk.
     – Mondd, hogy gugliztad és nem fejből tudod – hőkölt hátra Ricsi.
    Dave vigyorogva felénk mutatta a telefonját, amivel kinetezte a lyricset.
     – Na, azért – könnyebbült meg Zsolti.
     – Pszt. Reni – suttogta Dave, mire odahajoltam hozzá. – Amúgy tudom a szövegét.
     – Komolyan? – kérdeztem halkan.
     – Persze.
     – Én is – mosolyogtam.
     – Majd webkamerán karaokézunk egyet rá, jó?
     – Mindenképp – bólogattam. ☺
     – Mit pusmogtok ti ott? – kérdezte Zsolti.
     – Semmit – feleltük egyszerre. Virág tovább énekelgette a számot, én is bekapcsolódtam, a fiúk pedig pislogás nélkül meredtek ránk.
     – Mit műveltek? – lépett hozzánk Kinga.
     – Csak énekelgetünk – vigyorgott Virág.
     – Ez annyira tipikus – rázta meg a fejét lesajnálóan. – Mindenből ki akartok hagyni. Márpedig a refrén az enyém – fonta össze a karját maga előtt.
     – Csoportos szakítás? – kérdezte Zsolti, mire mindenki felröhögött.

213-214. oldal, Szeptember 23., péntek, SzJG 7.

8 hozzászólás
>!
csillagka P

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Hé, várj már meg! – rohantam, aztán mikor utolértem idegesen, ráförmedtem. – Mi a bajod neked?
     – Mi? Nekem? – röhögte el magát, és fél kézzel a falnak támaszkodott.
     – Igen!
     – Semmi – rázta meg a fejét.
     – Oké, tudod mit? Nem érdekel – túrtam bele a hajamba, idegesen. – De felejtsd el Arnoldot!
    Cortez arcán gyorsan váltakozott döbbenet, szánalom és gúny.
     – Minden erőmmel azon vagyok!
     – Ez nem vicces! Állandóan szekálod, mindig kötözködsz vele és folyamatosan megalázod!
     – És most jöttél, hogy rám szólj? – döbbent le, az arcán pedig ott bujkált a gúnyos mosoly.
     – Igen! Hogy hagyd őt békén! – bólogattam vadul.
     – Rendben. Még valami? – mosolygott továbbra is. És ekkor felidegesített a mosolya. Felidegesített a pökhendisége. Az egész elmúlt tanév feszültsége, idegessége és szenvedése eluralkodott rajtam.
     – Igen, engem is – mondtam ki, amit már olyan nagyon régen ki kellett volna mondanom.
     – Hidd el, nekem nem gond – röhögte el magát. Oké. Akkor játsszunk így, nekem mindegy. Az elmúlt hetekben éppen eleget voltam Kingával, hogy tudjam, lehet úgy is durvát mondani, hogy közben egyáltalán nem gondoljuk komolyan.
     – Jó, így még jobb – tapsoltam egyet idegesen. – Felejtsük el egymást, oké?
     – Megtörtént – bólintott komolyan.
     – Nagyszerű – sziszegtem, aztán megfordultam és elindultam a folyosón.
     – Vicces, hogy így reagálsz – szólt utánam, mire megtorpantam.
     – Tessék?
     – Azt hiszed, Neményi olyan jó barátod.
     – Igen, az! – vágtam rá.
     – Persze, hogyne – mosolygott újra gúnyosan, mire komolyan bepipultam. Az egy dolog, ha velem szórakozik, komolyan, megszoktam már, de Arnoldra nem mondhat egy rossz szót sem!
     – Mit akarsz ezzel mondani? – sétáltam vissza hozzá, és dühösen fürkésztem az arcát.
     – Tudod mit? Semmit – rázta meg a fejét.
     – Na, mondd – tártam szét a karom, és komolyan olyan ideges voltam, hogy szinte elbőgtem magam.
     – Az, hogy mindketten olvastok, szeretitek a béna zenéket és az unalmas filmeket, meg tudományos magazint bújtok, még nem jelent semmit… Nem itt kezdődik a barátság – vetette oda durván.
     – Hát hol kezdődik? – tettem csípőre a kezem.
     – Talán ott, hogy nem kéne engednie, hogy elmenj! – vágta rá dühösen, én meg csodálkozva néztem.
     – Tessék? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
     – A suliból – szólt halkan, nekem pedig hirtelen leesett minden. Cortez még mindig azt hiszi, hogy év végén én megyek el, és ezért haragszik Arnoldra. Mert mint legjobb barátomnak, Arnoldnak le kéne beszélnie róla. Szerinte. Ha tudná az igazat… De nem tudja.
     – Ezzel nem kell foglalkoznod – suttogtam, mert nem jutott eszembe frappánsabb.
     – Hogyne (sic!) foglalkoznék vele! – kiáltotta mérgesen, mire megráztam a fejem.
     – Fogalmad sincs semmiről – néztem a szemébe és hátrálni kezdtem.
     – Lehet – biccentett. – Akkor avass be – dőlt neki a falnak. – Most őszintén, mi van Neményiben, amitől annyira odavagy? – kérdezte gúnyosan. – Az olvasókör? Dickens? A Beatles? – röhögte el magát kínosan, mire életemben először én néztem rá lesajnálóan.
     – Nem – mondtam halkan. Cortez kérdőn pillantott rám, mire megvontam a vállam.      – Ennél sokkal egyszerűbb.
     – Na! – mosolyodott el.
     – Ő soha nem bántana meg – mondtam ki. Cortez pár pillanatig a szemembe nézett, aztán a szája szélét rágva bólintott, és ellökte magát a faltól.

389-391. oldal, Május 11., kedd (Ciceró, 2011)

>!
Ailey

     – Minek neked MySpace oldal? – nézett fel Arnold a könyvéből.
     – Hogy új infókat tudjak meg a kedvenc együtteseimről – böktem ki a jó előre kigondolt válaszomat. Sajna Arnold ellen hiába készülök fel.
     – Az új információk nagyon fontosak, főleg, ha a Beatlest vesszük alapul – jegyezte meg szárazon.
     – Jó, de mindenkinek van MySpace oldala.
     – Akkor gyorsan te is legyél mindenki – bólintott Arnold cseppet sem kedvesen.

109. oldal, Szeptember 11., péntek (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: MySpace · Neményi Arnold · Rentai Renáta · The Beatles
2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

     – Pete Wentz nekem örök! Örök!
     – Nagy szavak – ismerte el cinikusan Arnold. – Virág, megmondjam neked, mi örök? A Beatles. Na, az örök.
    Virág hátrahajtott fejjel nevetett.
     – Na persze. Beatles! Mintha a nagyszüleimet hallanám! Vagy anyut – közölte nevetve. Arnold lemondóan legyintett.

239. oldal, November 6., csütörtök (Ciceró, 2010)

25 hozzászólás
>!
Bolondkandúr

– Tetszett az AC/DC. Ha le akarsz lőni valakit, ilyesmit kell hallgatni közben.
– És mi van a Beatlesszel? Amikor őket hallgattad, nem akartál lelőni valakit?
Lee komoly képpel elgondolkodott. – De. Magamat.

145. oldal

Kapcsolódó szócikkek: AC/DC · The Beatles
3 hozzászólás
>!
Kuszma P

George [Harrison] egyszer azt mondta nekem: „Ha tudjuk, hogy mi leszünk a Beatles, jobban iparkodunk.”

84. oldal

Kapcsolódó szócikkek: George Harrison · The Beatles
>!
Petra_Kaposvári

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Szerintem én haza sem megyek. Elcsövezek az aulában. Mindjárt jönnünk kell vissza – ásította Ricsi fáradtan.
     – Erre mondják hogy az iskola a második otthonunk – dünnyögtem kimerülten.
     – Vagy az első. Behozom az ágyam. Muhaha – röhögött Zsolti.
     – És hol lesz a hálószobád? – kérdeztem nevetve.
     – Máday irodája megfelel. Jó a fekvése, reggel nem süt oda a nap.
     – Szerintem nem örülne neked.
     – Á, imád engem – állította Zsolti magabiztosan. Fő az optimizmus.
     – Bejössz még? – kérdeztem Corteztől, mielőtt kiszálltam a kocsiból.
     – Hát az van, hogy hetek óta énekelgetek, keringőzök, táncolgatok, és ha most átjövök hozzád, akkor Oasist és Beatlest kell hallgatnom. Szeretnék egy kicsit megint fiú lenni.
     – Az mit jelent?
     – Teljes hangerőn Clash, Playstation, aztán valami zombihorror, ahol mindenki megeszi a másikat.
     – Jól hangzik – biccentettem mosolyogva. Szegény. Neki ez tényleg sok volt az elmúlt időben. – Oké, akkor jó szórakozást – kezdtem búcsúzkodni.
     – Kösz, meglesz – hajolt oda hozzám, és kaptam egy „bocs, hogy most lépek” csókot, ami az egyik kedvencem… ☺

407-408. oldal, December 1., csütörtök (Ciceró, 2012)

>!
MisssBee

     – Tessék – tettem le a padjára. Cortez megköszönte, és azonnal nyomkodni kezdte. Fél perc múlva fintorogva vette ki a füléből a fülhallgatókat. – Mi ez?
     – Beatles – feleltem halkan, és éreztem, hogy elvörösödik a fejem. Ez jellemző. A skate-punkot hallgató Corteznek képes voltam odaadni a Beatlesszel telenyomott zenelejátszóm. Mekkora égés! – Van rajta rádió – jutott hirtelen eszembe.
     – Oké – nyomta át gondolkodás nélkül, és a padra hajtotta a fejét.
    Elfojtott örömmel fordultam vissza a padomhoz, és Virággal egymásra mosolyogtunk. Ez ilyen tipikus lányos összenézés, egy néma pillantással megtárgyaltuk a „hú, az én lejátszómat kérte el”, meg a „mostantól ez a tárgy szent ereklye számomra”, na meg a „Cortez hozzám szólt, sőt, kért is valamit” témát. Érdekes, hogy egy összenézéssel mennyi mindent meg lehet beszélni.
     – Ne fogd vissza magad, ha úgy érzed, jólesne önfeledten vigyorogni, mert nemcsak elkérte a zenelejátszód, hanem egy nézéssel pofátlanul leminősítette az általad hallgatott és nem mellesleg kedvelt zenét is, csak rajta – motyogta Arnold, fel sem nézve a magazinból.
     – Ez kicsit cinikusan hangzott, de mindegy – vontam meg a vállam mosolyogva.
     – Nem, dehogy – nézett fel egy pillanatra, miközben lapozott. – Biztos van abban is jó, ha a méltatlanul éltetett személy megböki a vállad. Máskülönben nem örülnél neki – rázta meg a fejét.

49-50. oldal, Január 28., szerda (Ciceró, 2010)