Thangorodrim helyszín

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
!

Angband erősségének hegy méretű tornyai, a három csúcs, amiket Angband kohóinak salakjából, és a végeláthatatlan tárnákból származó törmelékből emelték Morgoth rabszolgái.


Idézetek

Ancalimë P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Réges-régen, Valinor dicsőségének idején, Melkor szabadulása s az általa elvetett hazugságok kivirágzása előtt Fingon legjobb barátja Maedhros volt; s bár nem tudhatta, hogy Maedhros gondolt rá akkor is, amikor a hajókat elégették, a régi barátság elevenen élt a szívében. Ezért olyasmit merészelt, amit joggal tartanak számon a nolda hercegek legvitézebb cselekedetei között: egyedül minden segítség nélkül Maedhros keresésére indult, s éppen a Morgoth teremtette sötétség segítségével észrevétlenül ellenségei erődjéhez osont. Magasra mászott a Thangorodrim oldalán, s elkeseredve nézte a kietlen vidéket; ám semmiféle hágón vagy hasadékon át nem tudott Morgoth erősségébe bejutni. Akkor – mit sem törődve az orkokkal, akik még mindig a sötét, föld alatti tárnákban bujkáltak – elővette hárfáját, s dalolni kezdett egy valinori éneket, amelyet a noldák még akkor költöttek, mielőtt kitört volna a háborúság Finwe fiai közt, s hangja visszhangzott a gyászos völgyekben, amelyekben addig csak a félelem s a fájdalom kiáltásai voltak ismertek.
Így találta meg Fingon, akit keresett. Mert hirtelen – messziről és erőtlenül – fölhangzott a feje fölött a dal, s egy hang szólította őt. Maedhros énekelt kínjai közt. És Fingon fölmászott a szakadékig, amelynek pereméről rokona aláfüggött, de tovább nem jutott, és sírt, amikor látta Morgoth kegyetlenségét. És Maedhros, aki látta, hogy nincs reménye a kínoktól való szabadulásra, kérte Fingont, hogy lője le őt íjával; és Fingon nyílvesszőt vett elő s megfeszítette íját. S mert nem volt remény, így kiáltott Manwéhoz: „Ó, király, akinek minden madár kedves, irányítsd ezt a tollas vesszőt, s légy könyörületes a noldákhoz szükségükben!”
Imájára gyors válasz érkezett. Mert Manwe, akinek minden madár kedves, s akinek mind híreket visz a Taniquetilre Középföldéről, megteremtette s északra küldte lakni a sasok faját, hogy szemmel tartsák Morgotht; mert Manwe szívében még élt a könyörület a számkivetett tündék iránt. És a sasok sok mindenről hírt vittek akkoriban Manwe szomorú fülének. Így aztán, amikor Fingon megfeszítette az íját, alászállt a magasból Thorondor, a Sasok Királya, minden idők leghatalmasabb madara, akinek széttárt szárnyai harmincölnyi távolságot hidaltak át, megállította Fingon kezét, s a vitézt fölvitte a sziklához, ahol Maedhros függött. Ám Fingon nem tudta kioldani a pokoli bilincset Maedhros csuklóján, sem pedig levágni, s a kőből sem tudta kirántani. Fájdalmában hát Maedhros újra kérte, hogy végezzen vele; ám Fingon inkább levágta Maedhros kezét a csukló fölött, s Thorondor elvitte őket Mithrimbe.
Ott Maedhros idővel meggyógyult idővel meggyógyult, mert az élet tüze még forró volt benne, s ereje még az ősi világból való volt, mint mindazoké, akik Valinorban nevelkedtek. A teste kiheverte a szenvedést, és egészséges lett, de a fájdalom emléke örökre megmaradt a szívében: s megtanulta a kardját bal kézzel jobban forgatni, mint ahogyan jobb kézzel tette. És Fingonnak nagy dicsőséget szerzett ez a tette, s az összes nolda dicsérte érte; és Fingolfin meg Feanor háza között elült a gyűlölködés.

149-151. oldal, XIII. fejezet: A noldák visszatérése

Kapcsolódó szócikkek: Fingon · Maedhros · Mithrim · Thangorodrim