!

tetoválás tárgy

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi
Laura Joh Rowland: Hócsászárnő
Cathy Kelly: A múlt titkai
Bunyevácz Zsuzsa: Túlélési kézikönyv elvált anyáknak
Douglas Coupland: A rágógumitolvaj
Dan Abnett: Első és Egyetlen
Truman Capote: Nyári átkelés
Nora Roberts: Törvényes úton
Tana French: Hallgatag erdő
Szerb Antal: VII. Olivér
Henri Charrière: Pillangó
Thomas Wharton: Szalamandra
Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér
Art Spiegelman: A teljes Maus
Vavyan Fable: Vis Major
Mark Helprin: Téli mese
Chris Wroblewski: A tetoválás nagykönyve
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 1. – Hercegnő születik
Jacqueline Wilson: Micsoda anya!
Kanehara Hitomi: Pirszinget a kígyónak
Frank Cockney: Rókacsapda
Ian Watson: Ian Watson teljes Warhammer 40000 univerzuma
Jules Verne: Grant kapitány gyermekei
Stieg Larsson: A tetovált lány
Laura Joh Rowland: A sógun ágyasa
Ray Bradbury: A tetovált ember
Steve Berry: A borostyánszoba
Pauline Réage: O története
Cecily von Ziegesar: Bad Girl
Fekete Gyula: Szerelmesek bolygója
Szapu Magda (szerk.): Ifjúsági „szubkultúrák” Magyarországon és Erdélyben
Jonathan Miller: Stripped – Depeche Mode
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója
Robert Bloch: Tűzgolyó
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta
Susan Elizabeth Phillips: Játék az élet
Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
Lawrence Sanders: Az afrikai kapitány visszatér
Cassandra Clare: Csontváros
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Stieg Larsson: A kártyavár összedől
Dan Brown: Az elveszett jelkép
Jeremy Hands – Robert McGowan: Ne sirass, törzsőrmester!
Marco Polo: Marco Polo utazásai
Danielle Steel: Fenség
John D. Macdonald: Bíbor szabadesés
Michał Witkowski: Kéjpart
Ozzy Osbourne: Én, Ozzy
Cassandra Clare: Hamuváros
J. R. Ward: Halhatatlan szerető
Melissa Marr: Veszélyes álmok
Kovács Ákos – Sztrés Erzsébet: Tetovált Sztálin
Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat
Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem
Shoko Tendo: Jakuzák holdja
Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Meg Cabot: Menekülés
Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol
Wendy Northcutt – Christopher M. Kelly: Darwin-díjasok IV.
Veronica Roth: A beavatott
Laini Taylor: Füst és csont leánya
Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás
Simone Elkeles: Rules of Attraction – A vonzás szabályai
Patti Smith: Kölykök
Jeaniene Frost: Az első vércsepp
Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A Hollófiúk
Veronica Roth: A lázadó
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Révai Gábor: A kisközösségekről
Nalini Singh: Angyalárny
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Katee Robert: Rossz ágy, jó pasi
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
Stephen Kelman: Galamblélek
J. A. Redmerski: A soha határa
Tiffany Reisz: A szirén
Simon Márton: Polaroidok
Gina L. Maxwell: Elcsábítani Hamupipőkét
Tammara Webber: Easy – Egyszeregy
Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve
Tahereh Mafi: Ne érints
Jay Crownover: Rule
Kim Harrington: Clarity – A tisztánlátó
Peter V. Brett: A Rovásember
China Miéville: Kraken
Noemí Marcos Alba: Tetoválások
Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás
Lakatos Levente: Aktus
Karina Halle: Sins & Needles
Rachel Hawkins: Hex Hall
Erica Bauermeister: Tedd meg magadért!
J. R. Ward: Végre szeretők
Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Tavi Kata: Nyitótánc
Catherine Anderson: Csodálatos utazás
Darynda Jones: Második sírhant
Daša Drndić: Április Berlinben
Veronica Roth: A hűséges
Jay Crownover: Nash
Sági Jutka – Ruszkai Edit: Az igazi nevünk – Zanzibar
Katy Evans: Real – Valós
Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő
Jay Crownover: Rowdy
Stephen King: Álom doktor
Brigid Kemmerer: Storm – Vihar
Michael Grant – Katherine Applegate: Eve & Adam – Éva és Ádám
Molly McAdams: Taking Chances – Kétesélyes szerelem
C. C. Hunter: Born At Midnight – Született éjfélkor
Andy Weir: A marsi
Anna Banks: Poszeidón
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Katie McGarry: Dare you to – Aki mer, az nyer
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség
Helena Silence: Ezüsthíd
Tammara Webber: Breakable – Törékeny
Joe Hill: NOS4A2
Tavi Kata: Ballépések
Christina Baker Kline: Árvák vonata
Rostás-Farkas György: A cigányság hagyomány- és hiedelemvilága
Philip Kerr: Halálos március
Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés
Colleen Hoover: Losing Hope – Reményvesztett
Grady Hendrix: Horrorstör
Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet
Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol
Julie Garwood: Teljes gázzal
Jay Dobyns – Nils Johnson-Shelton: A pokol angyala
Tahereh Mafi: Ne keress
Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg
T. M. Frazier: King (angol)
David Lagercrantz: Ami nem öl meg
Lakatos Levente: Szeress jobban!
Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
Kylie Scott: Lick – Taktus
Colleen Hoover: Finding Cinderella – Helló, Hamupipőke!
L. Marie Adeline: Kettőnk titka
Kendall Kulper: A tenger boszorkánya
Molly McAdams: From Ashes – Főnix
Mia Sheridan: Leo
Penelope Douglas: Nélküled
Brigid Kemmerer: Spirit – Szellem
Jasinda Wilder: Falling Into You – Zuhanok beléd
Jessica Sorensen: The Secret of Ella and Micha – Ella és Micha titka
Lauren Rowe: A Klub
M. R. Carey: Kiéhezettek
Nicholas Sparks: Engem láss
Zoe Sugg: Girl online
Stephen King: Rémálmok bazára
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
J. M. Darhower: Sempre – Mindörökké
R. S. Grey: Scoring Wilder – Testcsel
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Jennifer Probst: Keresd a szépet
Manon Fargetton: A lista
Peter V. Brett: Napháború
Jamie McGuire: Gyönyörű áldozat
Kylie Scott: Play – Futam
T. R. Richmond: Ami maradt
Rita Falk: Télikrumpligombóc
Tammara Webber: Sweet – Édesem
Elle Kennedy: The Deal – Az üzlet
Penelope Ward: Stepbrother Dearest – Legdrágább mostohabátyám
Brittainy C. Cherry: Lebegés
Jay Crownover: A tetovált srác
Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Sarah Andersen: Puha boldog puffancs
Andrew Solomon: Alma a fájától
Földényi F. László: A melankólia dicsérete
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Amy Gentry: Ki ez a lány?
Kelly Creagh: Oblivion – Ébredés
Beth Flynn: Kilenc perc
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Tarryn Fisher: F*ck Love – Kapd be, szerelem!
Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha 3.
Paul Rudnick: Minden a te hibád
Garaczi László: Hasítás
T. M. Frazier: King
Papp Dóra: Bolyongó
Lisa Unger: Halottakkal suttogó
Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb?
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Alice Broadway: Ink

Idézetek

>!
krlany I+SMP

Én mindig úgy gondoltam, hogy a tetoválás = ringyó, de most tökre az ellenkezőjét gondolom. A tetoválással azt akarod, hogy a szexpartnered emlékezzen rád és kötődjön hozzád – vagyis inkább szól a monogámiáról, mint a ringyóságról.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
>!
Szávitrí SP

    A tetoválásnak sohasem a szépség volt a célja. Hanem a változás. A Krisztus előtti 2. évezred megszabdalt bőrű núbiai papjaitól az ókori Róma Kübelé-kultuszának tetovált oltárszolgáin át a modern maorik moko sebhelyéig az emberek mindig azért tetováltatták magukat, hogy részleges áldozatként felajánlják testüket, és kiállva a felékesítés fizikai kínját, valaki mássá váljanak általa.
    Hiába a levitákhoz intézett hírhedt figyelmeztetés, amely megtiltotta a test hasogatását, a tetoválás beavatási rítus lett, amelyen milliók esnek át korunkban – a jólfésült kamaszoktól a keménydrogosokon át a kertvárosi háziasszonyokig.
    A bőr tetoválásának aktusa felér egy hatalomátvételi nyilatkozattal, amely azt közli a világgal: ura vagyok a saját testemnek.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: beavatás · tetoválás
1 hozzászólás
>!
meacska

A modern kor emberei szex után gyerekkori emlékeikről vagy álomutazásaikról szeretnek beszélgetni. Ugyanakkor nemrégiben az egyik partnerem, bizonyos Jesse, egy bájos leányzó – a bal lapockájára Csingiling volt tetoválva, akinél kevésbé senki sem hasonlít az igazi tündérekhez – a Csillagközi romboló című tévésorozatról mint a Bush-korszak metaforájáról szeretett volna velem társalogni. Miután felvilágosítottam, hogy sajnos nem ismerem az említett sorozatot, és ugyanolyan kevéssé vagyok rá kíváncsi, mint az amerikai politikára, „kicseszett Cylonnak” nevezett, és kiviharzott a házból,[…]

45. oldal - Ötödik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Csillagközi romboló · Csingiling · Cylon · szex · tetoválás
3 hozzászólás
>!
Vackor6 P

Marion tetoválások iránti lelkesedése mindig is a tintában rejlő történetekből fakadt; (…) a titkos üzenetekből, amelyek elrejtőznek, s csak annyi időre bukkannak a felszínre, amíg egy ingujj felcsúszik, egy szoknya meglibben.

178. oldal - Marion

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
>!
VioletHill

Az igazi Harry arra gondolt, hogy ennél bizarrabb jelenetnek még sose volt tanúja, pedig sok furcsa dolgot látott már életében. Zavartan nézte hat hasonmását, akik a zsákokban turkáltak, ruhadarabokat vettek elő, szemüveget biggyesztettek az orrukra, illetve elpakolták saját holmijaikat. Kedve lett volna rájuk szólni, hogy tartsák nagyobb tiszteletben az intim szféráját – az ál-Potterek ugyanis szégyentelenül vetkőzni kezdtek, s olyan illetlenül mutogatták kölcsönbe kapott testüket, ahogy azt a sajátjukkal egészen biztosan nem tették volna.
– Tudtam én, hogy Ginny csak kitalálta azt a tetkót – mondta pucér mellkasát nézegetve Ron.

49. oldal, Negyedik fejezet - A hét Potter (Animus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Ginny Weasley · Harry Potter · Ron Weasley · tetoválás
>!
nykyriana

– Huszonkét éves vagy, Rule, nem kellene úgy viselkedned, mint egy elkényeztetett kamasz. Tőle legalább megkérdezted a nevét? És ha esetleg érdekelne, úgy bűzlesz, mint egy szeszfőzde és egy sztriptízbár keveréke.
(…)
– Te meg tizenkilenc vagy, Shaw. Mikor hagyod végre abba, hogy mások elvárásai alapján éld az életed? A nyolcvankét éves nagyimnak több társasági esemény szerepel a naptárában, mint neked, és tuti, hogy ő nem ilyen karót nyelt.
(…)
– Kedvelem Ethelt – a hangja zsémbesnek tűnik.
– Mindenki szereti. Harcias, és nem hiszi el mások szarságait. Tanulhatnál tőle egy-két dolgot.
– Persze, rózsaszínre kellene festenem a hajamat, tetováltatni minden látható bőrfelületemet, teletömködni fémmel az arcomat, és lefeküdni mindenkivel, aki él és mozog. Szerinted így kell teljes és kielégítő életet élni, nem?

Kapcsolódó szócikkek: Rule Archer · Shaw Landon · tetoválás
>!
Inimma

– Hová akarja a tetoválást?
– A karomra. – Ha ennek az egésznek vége, élete hátralévő részében takargatnia kell a karját.
– A hölgyek nem a karjukat szokták tetováltatni. A bokájukat, a válluk hátsó részét vagy ha igazán diszkrétek akarnak lenni, és a maga esetében én ezt ajánlanám – már ha ajánlani akarnék valamit, de nem akarok –, a mellüket.

5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
>!
Inimma

– Van testvére? – kérdezte Kenny.
– Egyke vagyok. – Emma mélyebbre merült a vízben. – Már alig várom, hogy holnap elkezdhessem a kutatást, szeretnék egy kicsit körülnézni a városban is, de mielőtt bármit is tennénk, el kell mennem vásárolni néhány új ruhát. Nem ismer véletlenül egy tetoválószalont?
A férfi félrenyelte a sört, és buborék ment az orrába.
– Micsodát!?
Emma feltolta a napszemüvegét a fejére, és komoly arccal végigmérte Kennyt.
– Először árvácskát akartam. De attól félek, hogy a színe miatt horzsolásnak tűnne, nem lenne jó. Rengeteg virág van, amit szeretek: a pipacsot, hajnalkát, a napraforgót, de ezek túl nagyok. A rózsa megfelelne, de túl elcsépelt, nem gondolja? – Sóhajtott és visszatette a napszemüveget az orrára. – Rendszerint gyorsan döntök, de most bajban vagyok. Mit javasol?
Kennynek életében először akadt el a szava. Ettől olyan zavarba jött, hogy a víz alá merült és ott maradt, hogy összeszedje a gondolatait. Nem sokáig volt nyugta. Még csak a fele levegőjét használta el, mikor a nő ütni kezdte a feje tetejét. Ez pokolian felbosszantotta, s mikor a víz fölé bukkant, ráförmedt:
– Tetoválást akar?
Emmának volt mersze mosolyogni.
– Nem is tudtam, hogy ilyen nyelvi akadályok elé nézek az Államokban. Legközelebb pedig, ha le akarja dugni a fejét, figyelmeztessen. Azt hittem, mindjárt megfullad.
Kenny érezte, hogy a vérnyomása emelkedik, s ettől az erei még inkább összehúzódtak.
– Ennek nincs köze a nyelvi akadályokhoz! Arról van szó, hogy egy magafajta nőnek semmi dolga egy tetoválószalonban!

2. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
>!
Inimma

– Ide megyünk?! – sírtam fel a rozzant, lapostetős épület előtt, melynek homlokzatán ez állott: Tetoválószalon.
Szalon?! Ez a csótánytanya?! Pláne: tetováló?!
Ide mentünk.
Idősödő, megejtően pufókdad kínai fickó vett pártfogásába minket. Egyöntetű, feszes gömbölyűség volt az egész ember, pocakja nem különült el teste egyéb részeitől. Gusztusos kövérsége láttán farkaséhes lettem.
– Feküdj le – mondta, felfogván Vis Major sápadtságát. – Milyen grafikát óhajtasz?
– Mii?! – nyögtem, s úgy hallottam, mintha hangom megasztmásodott volna. – Mi a fene ez, Adrian?
A kínai megdöbbent. Az arcán duzzadó hús mélyén sejlő résekből kukucskált kifelé.
– Miféle Adrian? Ki az? – kérdezte.
A szamuráj ledobta a kabátját, és elvágódott a fehér lepedővel fedett hencseren.
– Én vagyok – felelte. – A te neved jobb? Hogy' hívhatnak valakit Bebermeyernek?! Csináld már, pocsékul érzem magam!
– Megint egy golyóka? – érdeklődött Bebermeyer, s talán mosolygott is, ám ez nem látszott az arcizmait elfedő párnáktól. – Hol tekeregtél?
A nyájas csevegés közben levágta a kötést a sebről. Hot dog kolbászkákra emlékeztető ujjaival megnyomkodta páciense karját.
Elfordultam, de azért hi-fi-minőségben hallottam Vis Major nyöszörgését.
– Nem fog fájni – suttogta Bebermeyer.
– Nem hát, mert már rég fáj!
– Nincs szerencséd, barátom. Sőt, szörnyű peched van – sóhajtozott a kínai.
– Le kell vágni? – nyögte a szamuráj.
Megfordultam. Őszinte rémületet láttam a pasas szemében, igazi könnyeket.
– Kezdetnek még nem vágjuk le – felelte Bebermeyer. Közben ujjai fürgén mozogtak a seb körül.
Vis Major nem várta meg a nyugtató szó végét. Fejét leejtve különvált az eszméletétől.
– Ez a kis piszok befészkelt a csontba – mondta a kínai, csak úgy magának. – Kiveszem, ki én. Aztán vagy lerothad a végtag, vagy nem rothad le.
Újra elfordultam. Az utcán épkézláb emberek jöttek-mentek, napfény virult.
Teltek-múltak a percek, fém és csont csikordult, valami koppant. Kis ideig komor csend szitált.
Aztán halk zümmögést hallottam. Hosszan-hosszan hallgattam. Próbáltam kitalálni, mi lehet. Fűrészre gyanakodtam.
Hátralestem.
Vis Major lába mellett, az ágy végébe tett fényes tálcán sorakoztak a műtőholmik: néhány műszer, alkoholos üvegcse, gézdarabok. A golyó is köztük hevert, sztaniolba csomagolt kúpra emlékeztetett, s nem is látszott annál ártalmasabbnak.
Bebermeyer tetovált.
Átszellemültségében szájon kívül felejtette a nyelvét, ugyanis művészileg volt áthatva.
Ennek folytán az eléggé ájult szamuráj felkarján megjelentek egy teremtmény körvonalai: szárnyak, lábak, sörény.
Bebermeyer meg sem hallotta a stukker kakasának csattanását. Vállon böktem a fegyvercsővel. Nem érdekeltem, hiszen éppen a szárnyas ló tekintetének kifejezőbbé tételén munkálkodott.
– Hagyja abba! – mondtam szigorúan.
– Jajaj, ne kezdjen itten lövöldözni, műtéshez nincs több steril eszcájgom! Különben is odébb léphetne, mert marhára árnyékol! – nyafogta.
– Már-már hullagyalázást művel, tud róla!? – méltatlankodtam.
Közben letettem a stukkert, mivel holt-hidegen hagyta a fenyegetésem. Gondoltam, majd verbálisan intézem el.
A mester sóhajtozott.
– Úgy látszik Vis Major nem avatta be magácskát. Na, menjen már odébb!
A hencser másik végéhez léptem. Letérdeltem, megérintettem a szamuráj homlokát.
Testmelegnek éreztem. Még élt a pasas. Bebermeyer tovább alkotott.
– Megegyeztünk, hogy eltávolítom belőle a golyót, amikor szükséges, viszont, ha elkapnak tiltott műtétért, nekem annyi – magyarázta a kínai. – Pingáló vagyok, pingáción járt nálam. Íme, a bizonyíték.
Ekkor már láttam. A kekiszínű atlétára vetkőztetett Vis Major felsőtestét egyéb tetovációk is ékesítették. Nem holmi kommersz „Bűn az élet”, „Anyám!” vagy „Louisa” feliratok, hanem kis remekművek, mint például a parányi, mégis minden részletében kidolgozott repülő sárkány a nyakánál, egy régebbi heg környékén. Vagy mint a kétségkívül ihletetten készült, cifra pagoda a jobb vállán, amely fölött szépen gyógyult lőtt seb nyoma sejlett.
Bebermeyer végzett. Elgyönyörködött művében, majd, látván, hogy érdekel munkássága, tovább vezetgetett eleven kiállítótermén. Felhajtotta a keki trikót, hogy megtekinthessem a köldök fölött lebegő pazarszép pillangót.
– Ez kivételesen nem golyó volt – mondta –, csak egy kis késszúrás. Nyolc-tíz öltéssel csuktam vissza a hasfalat.
Hajszálvékony heget láttam, alig tizenöt centiset.
A kínai kioldotta Vis Major derékszíját, és combtőig letolta a farmert.
Egészen elámultam. A pasas alsónadrágját vidor figurák díszítették: megannyi dagidad hóember, hetykén félrecsapott kalapban, sárgarépa orral, széles vigyorral, cirokseprűt markolva.
A hóember-mintás ruhadarab alatt, a bal csípőn rémisztő ősgyíkféle ágaskodott, persze egy régebbi seb hege fölött.
– Eszméletlen – sóhajtottam.
– Nincs több, ha jól emlékszem – közölte Bebermeyer. – Na? Nem kapott kedvet?
– Nem – feleltem gyorsan.
– Pedig van időnk, amíg közös barátunk magához tér. Mit szólna egy tigrisfejhez a popsijára?
– Nem, nem.
– Pingálhatnék katicabogarat a keblére! Hét-, tizenhárom- vagy húszpettyeset! Medált a keblei közé. Csipkeszalagot a combocskára. A minap bejött egy nő, elterült a díványon, és hangsúlyosan óhajtotta, hogy lássam el őt egy óriáskígyóval. Egész nap güriztem a testen, de érdemes volt. Háromméteres anakonda tekergőzik rajta, zugról zugra.
– Nem!
– Rosszul emlékszel – szólt Vis Major, jóllehet elhaló hangon. Bebermeyer bólintott.
– A csillagos ég csupán az alsó határa a koleszterin-szintemnek. Tiszta mész mindenem. Mit felejtettem ki? Különben tök mindegy, a többit majd te megmutatod a hölgyecskének. Legalább meggyőzöd, mert most rémesen ellenáll. Pedig úgy kitetoválnám!
– Egy pöttynyi pingáció sem lesz a bőrömön, soha! – szögeztem le.
Bebermeyer vállat vonva a fakó szamurájra nézett.
– Ha meglövik, vidd kórházba, ott nem készül rá grafika.
– Segíts felülni – kérte Vis Major.
A kínai elszörnyedt.
– Én ugyan nem! Ha véletlenül magadra rántasz, utána csak celofánnak leszel jó.
(…)
Kézmeleget éreztem. Felnéztem, s mintha a nap ült volna a homlokomon. Lehunytam a szemem.
Amikor újra feltekintettem, a lámpa, mert azt véltem Napnak, éppen kialudt, reszkető, sárga tócsa fogott körül: az ablak elé tolt rizspapír paravánon átszüremlő hajnali fény.
Halogattam kissé a felismerést, ezt kellett tennem, nehogy sikoltva elrohanjak – hisz úgysem ment volna –, de nem sokáig hitegethettem magam.
Vis Major ült mellettem, két tenyere között tartva a kezemet.
Viszont Bebermeyer kerevetén feküdtem!
(…)
Pucérra vetkőztem. Megszemléltem Bebermeyer művét, s elkacérkodtam a gondolattal, hogy egyáltalán fel sem öltözöm. Köldököm alatt, a székláb csonkja által ütött sebnél, amelyen át életerőmmel együtt folyt el a vérem, már-már az utolsó cseppig, pár pici öltés díszelgett, hiszen a mester művész volt. Művész és komisz: kitetovált.
De meg nem öltem volna semmi áron.
Köldököm alá szétnyíló cipzárt rajzolt, amitől úgy festettem, immár élethossziglan, mint aki vetkőzik éppen, csípőnadrágtól szabadul, amely szinte önként sikamlik le róla.
Ha öreg leszek – ha megöregszem – és már semmi másról, erről mindig eszembe ötlik majd a szerelem.
(…)
– Schwarznak végképp elment az esze, és megpróbálta lelőni Vis Majort. Ami majdnem sikerült is, mert hiszen mély búcsúzkodásban talált benneteket. Szegény jó, néhai Schwarz nem számolt azzal, hogy Ballerinitől jövet még viselitek a páncélozást, illetve te nem viselted, majd meg is nézheted magad, ha elmegyek, de előtte vegyél be két marék nyugtatót.
(…)
– Szóval Schwarz hátba lőtte Vis Majort, a másik golyó a te jobb csípőcsontodból kanyarított ki egy darabot. Ne izgulj, Bebermeyer egy zseni.
– Nem!
Már láttam is magam, tetőtől talpig cipzárokkal borítva. Fenemód sikkes leszek: ott jövök ki a bőrömből, ahol csak akarok. Felöltöm, lehajítom, akár egy kezeslábast.
– De – bólintott Blick. – Zseni. Feküdj nyugodtan, enyhébb agyrázkódásod is van, az eséstől. Most eltépek, tudod, ma tartjuk a feleségem szülinapját. Délután Ryan hoz valami kaját. A tea itt ácsorog melletted, a telefont üzenetrögzítőre kapcsoltam, a fürdőszobát balra találod. Újságot is hoztam.
(…)
Blick elment, és még a kapuig sem érhetett, mire lefejtettem a csípőmre ragasztott flastromot, és megnéztem a nyilalló sebet összefogó, kecses masnira kötött öltéseket.
Bebermeyer nem cipzárral kedveskedett nekem.
Lemásztam az ágyról, balra fordultam, és a fürdőszobába értem. Tükör kellett a tetováció elolvasásához. A tükör előtt helyükre fordultak a betűk, s kissé a világ is; a pasas, aki vonzott, nem volt méltatlan hozzám.

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
>!
Inimma

SESHAT LEGENDÁJA

Beszélték, hogy egyiptomi alattvalóiktól az oszmán megszállók elkapták azt a betegséget, hogy előre kísértsenek saját sírjukkal. Az oszmán harcos gúnyosan vigyorog a halálra, ami jön, amikor jön, ahogy Allah rendeli. A lényeg, hogy tenni kell valamit, amivel kiérdemli a paradicsomot, ha eljő az idő.
A török hűbérurak ezen az idegen földön, ahol a holtak mintha többen lettek volna az élőknél, elfeledkeztek erről az igazságról. Jóval azután, hogy az ősi könyvtárat kibelezték, tartalmát elégették és a hamut a szélbe szórták, ők egyre csak kutattak egy hírhedt tekercs után, mely állitólag a halhatatlanság titkát rejti.
Tudták, hogy vannak az ősi könyvtárban olyan könyvek, melyeket a labirintusszerű katakombákban dugtak el azokban az időkben, melyek már az antikvitás könyvtárosainak számára is távolinak számítottak. Zenodotus, a könyvtár sorsának egyik első krónikása szerint gyakran ütött ki tűz amikor az elcsigázott írnokok fellöktek egy-egy olajlámpást, s az évek folyamán számos értékes könyv megrongálódott vagy elveszett. A hódítók fosztogatásai is áldozatot követeltek. Aztán elterjedt, hogy a keresztény szerzetesek, kiknek hatalma és befolyása egyre nőtt a városban, egyszer s mindenkorra el akarják pusztítani a könyvtárat, a pogány tudás forrását. Az egyik öreg könyvtáros, akinek a neve nem maradt fenn, szerette volna, ha a könyveket biztonságban el tudná rejteni, ugyanakkor megszabadítani őket kiszolgáltatott voltuktól, hogy el tudjanak menekülni bármilyen katasztrófa elől, ami netán érheti a könyvtárat. Egyik nap feltűnt neki a tintafolt a könyveket másoló írnokok ujján, és merész ötlete támadt.
A könyvtáros összehívta minden segédjét, az összes írnokot, másolót és könyvjavítót. Tetoválókat fogadott fel tarajossül-pennával és akáctintával, és minden ember bőrére rámásoltatott egy könyvet. Csak azok a testtájak maradtak ki, melyeket nem fedett ruha. A diktálás és tetoválás sok-sok napig tartott. Egyszerre csak keveset tudtak másolni, mivel rettentő fájdalommal járt, sokan vonaglottak-rángatóztak, tönkretéve a tetováló művészek finom művét.
A történet folytatását biztosan ismerik. A könyvtár nem egyszer, de sokszor leégett, ahogy egyik birodalom a másik után leszakította magának Alexandria virágát. A megmaradt papirusztekercseket és pergamenkódexeket teljesen elemésztette a tűz, a rothadás és az idő. A tudósokat és könyvtárosokat megkövezték vagy száműzték. A tetovált emberek titka titok maradt, mígnem egy szerencsétlen pillanatban egyikük, szomjúhozva a kíváncsiságtól, meztelenül egy réztükör elé állt, és apránként nekiállt lefordítani az inas, visszafelé látszó írást, mely körbefonta testét.
Kiderült, hogy egy elbeszélő költemény, mely az istenek és halandók közti bensőséges találkozás számtalan epizódját dicsőíti. Ám mélységes sajnálatára a könyv egyes részeihez – a derekán, a lapockái között és más helyeken – semmiféle tekergéssel nem bírt hozzáférni. Kétségbeesésében, hogy kipótolja a történet hiányzó részeit, elment egy bordélyba és olvasni tudó lányt kért. Nem tudta, hogy az ellenség, melynek nagy tapasztalata volt abban, milyen helyeken bukkanhatnak fel szent szövegek, a város minden örömházába telepített kémeket.
A kínzás alatt a tetovált férfi felfedte a könyvtáros tervének részleteit. Gyorsan elkészült a könyvemberek listája. Egyenként felkutatták és megölték őket, bőrüket lenyúzták és hamuvá égették.
A legenda szerint azonban utolsónak egy nőt, egy abesszin rabszolgát tetováltak, akit a könyvtáros kényszerűségből választott, merthogy kifogyott az időből és a férfitestekből. Egyedül ennek a nőnek sikerült a tetovált társaságból megőriznie az életét és a titkát. Felvette a Seshat nevet, aki az archívumok istennője, Toth nővére, vagy ahogy a görögök hívták, Hermész Triszmegisztoszé.
Seshat évekig vándorolt a hódító hit birodalmában, magán hordozva a könyvtáros utolsó könyvét, s idővel kis olvasócsoport gyűlt köré, akikkel megosztotta a titkot.
A bőrén viselt könyv állítólag magától Hermésztől származik, értekezés a halál elkerülésének elveszett művészetéről. Senki sem tudja, ez igaz-e, de a legenda szerint amikor megöregedett, Seshat átmásoltatta a könyvet egyik fiatal követőjére, s utasította, hogy az tegyen ugyanígy. És amikor Seshat meghalt, testét, ahogy kérte, izsóppal megszórt, hagyományos muszlincsokorral kötötték át.
Általában a kötés jelzi a könyvet, ám Seshat és követői kivételek ez alól. Mert csak miután leveszik kötésük, tárul fel a rejtett könyv.