testvér fogalom
Idézetek
Hurrá, van nővérem,
aki mindent tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindent jobban tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindig nagyobb.
Hurrá, van nővérem,
aki mindenben az első.
Hurrá, hurrá, hurrá,
mert a nővéremnek,
aki három évvel idősebb,
egy éven át mindent megtettem, amit akart.
különben
egész biztosan
beárult volna a mamának,
hogy az utcán egy néni után
azt kiabáltam, VÉN BOSZORKÁNY.
Siv Widerberg: Jó, ha nővére van az embernek
– Ami Helent illeti, biztos vagyok benne, hogy csak az idősebb testvér aggodalma beszél belőle. Igaz, ami igaz, Alec is folyton aggódik Isabelle miatt, akár van rá oka, akár nincs.
163. oldal, 6. Okosabb, mint ő meg én (Könyvmolyképző, 2017)
[…] volt két testvér, akik sokévi együttélés során sem haragudtak soha egymásra. Egyszer így szólt az egyik a másikhoz: „Veszekedjünk egy jót, miként azt az emberek a világban teszik.” Amaz így válaszolt: „Nem tudom, hogyan lesz a veszekedés.” Mire a másik testvér: „Középre teszek egy cserepet, és azt mondom, hogy ez az enyém. Te meg azt mondod: nem, ez az enyém! – és ezzel máris elkezdődik a veszekedés.” Tehát középre tettek egy cserepet. Az egyik azt mondta: „Ez az enyém!” A másik azt mondta: „Nem a tied, hanem az enyém!” Mire azt válaszolta az első: „Igen, a tied, fogd és menj!” És elváltak, képtelenek voltak egymással veszekedni.
Szent Agathon apát
– Nézd csak – mondta hirtelen Arkagyij –, leszakadt egy juharlevél, és most lefelé szállong; a mozgása éppen olyan, mint a pillangó csapongása. Hát nem különös? A legszomorúbb és legélettelenebb dolog hasonlít a legvidámabbra és legelevenebbre.
– Jaj, barátom, Arkagyij Nyikolaics! – kiáltott fel Bazarov. – Csak egyre kérlek: ne szépelegj.
– Úgy beszélek, ahogy tudok… De hát ez már zsarnokság. Eszembe jutott valami, miért ne mondhatnám ki?
– Na igen; és miért ne formálhatnék én véleményt róla? Szerintem szépelegni illetlenség.
– És mi nem illetlenség? Káromkodni?
– Aha! Látom, a nagybátyád nyomdokaiba akarsz lépni. Hogy örülne az az idióta, ha most hallana!
– Minek nevezted Pavel Petrovicsot?
– Annak, ami – idiótának.
– Ez már egyszerűen tűrhetetlen! – kiáltotta Arkagyij.
– Lám, lám! Megszólal a rokoni érzés – válaszolta nyugodtan Bazarov. – Észrevettem, hogy ez igen makacsul tartja magát az emberekben. Mindent hajlandók megtagadni, minden előítélettel hajlandók leszámolni, de elismerni, hogy például a testvérük, aki ellopta valakinek a zsebkendőjét, tolvaj – ez meghaladja az erejüket. Vagy éppen: a testvérem, az én testvérem – ne lenne géniusz… hogy lehetséges ez?
187-188. oldal, XXI. fejezet (Helikon, 2019)
Magsszel örökké civakodtunk, de Mutti rendszerint elérte, hogy gyorsan kibéküljünk.
– Legyél te az okos, Petra – suttogta. Mindig nekem kellett az okosnak lennem (noha sokkal kisebb voltam). Mindig nekem kellett bocsánatot kérnem, lenyelnem a büszkeségem és sajnálkoznom. De nem lett volna lehetséges, hogy egyszer a nővérem nyelje le az ő büszkeségét? Olyan sok volt neki, hogy valószínűleg a torkán akadt volna…
143. oldal
…nem azt mondja, hogy Atyám, hanem mi Atyánk. Ha valakit én is atyámnak szólítok, és az illetőt más is atyjának szólítja, vagy azt mondom: mi atyánk, meg ő is azt mondja, mi atyánk, akkor mi alighanem testvérek vagyunk. Erre figyelmeztet az imádság elején: mi testvérek vagyunk. És ha ő ellenségesen viszonyul hozzám? Akkor is testvérek vagyunk. A bűn állított szembe minket egymással, mint az első testvérpárt, Káint és Ábelt, de ha elkezdek érte imádkozni, az imádság kiszorítja szívemből a haragot, a keserűséget, a gyűlöletet. Lehet, hogy nem tudom még igazán szeretni, de abban egyre bizonyosabb leszek, hogy valahol mi összetartozunk. A magam részéről nem vagyok hajlandó az ellensége maradni. Ő lehet, hogy egyelőre még annak tekint engem, de én megváltoztattam a hozzá fűződő viszonyomat.
Óriási fegyver az imádság a gyűlölet és a keserűség ellen. Ezért következik később: bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk!
Taníts imádkozni! (Harmat, 2012)
Hat dolog van, amit az Úr gyűlöl. Nem, hét dolog van, amit megvet: a gőgös tekintet, a hazug nyelv, az ártatlanokat gyilkoló kéz, az ördögöt szolgáló szív, a láb, amely rosszban sántikál, a hamis tanú, és a testvérek közt viszályt szító személy.
149. oldal
Egyedüli és gyakran magányos gyerek is voltam. […] Emlékszem, milyen irigyen méregettem minden gyereket a környékünkön, az iskolában, akinek volt kisöccse vagy kishúga. Hogy elképedtem annak láttán, hogy egyesek közülük hogyan bánnak egymással, mintha nem is tudnák, milyen szerencsések. Megvadult kutyákként viselkedtek. Csípték, ütötték, lökdösték, elárulták egymást minden elképzelhető módon. És még nevettek is ezen! Nem voltak hajlandóak beszélni egymással. Én ezt nem értettem. Én ugyanis a gyerekéveim egy szakaszában kimondottan vágyódtam egy testvér után. […] Valaki, akit elkerülhetetlenül, abszolút mértékben szerethetek, akinek arcán mindig meglátom magamat.
427. oldal
