Tessa Gray személy
Idézetek
A férfi keze alig pár centire nyugodott a korláton az övétől. Megérinthette volna. Jem nem húzódna el, tőle soha. De a bőre hideg és száraz lenne, mint a kő.
Az egész lénye olyan volt már, mint a kő.
283. oldal, Bűnösök
Egy feléjük tartó férfi megbökte a kalapját.
– Jó estét, nővérek! – szólt. – Látták?
A több száz éve óvón London fölé magasodó Szent Pál székesegyházra mutatott.
– Tegnap éjjel le akarták rombolni, de bizony nem sikerült nekik. – A férfi elmosolyodott. – Nem ám! Nem törhetnek meg bennünket. Szép estét, nővérek, vigyázzanak magukra!
Az idegen továbbhaladt, Tessa pedig felnézett a székesegyházra. Körülötte minden eltűnt, de a hatalmas katedrális megmenekült – valószínűtlennek, sőt lehetetlennek tűnt, de a bombák ezrei nem tettek kárt benne.
London nem engedte elpusztulni, így hát életben maradt.
218-219. oldal, Mélyebb szeretet
Tessa Gray belélegezte a várost, ami egyszer rövid időre, de kitörölhetetlenül az otthona volt. Hány éjszakát állt ugyanezen a hídon és ügyelte a Notre Dame hatalmas árnyát, a Szajna fodrozódó vizét, a peckesen az égre törő Eiffel-tornyot, Párizs szívszaggató szépségét, amit csak a szünet nélkül ömlő könnyei homályosítottak el? Hány éjszakán át kutatta a folyóban kortalan tükörképét, és képzelte el magában a még előtte álló másodperceket, napokat, éveket, évszázadokat. Egytől egyig mindegyiket egy Will nélküli világban kell majd leélnie.
Nem, nem képzelte el őket.
Ez elképzelhetetlen volt.
Elképzelhetetlen volt, most pedig mégis itt állt ötven évvel később. Még élt. Még mindig nélküle. A szíve örökre összetört, mégis kitartott, mégis erősen vert.
És még mindig képes volt a szeretetre.
283. oldal, Bűnösök
Egymással szemben feküdtek az ágyon, az ujjaikat összefonták, elfojtott hangon beszélgettek. Egész éjszaka képesek voltak sutyorogni és nevetgélni. Gyakran meg is tették. Ez volt Jem egyik nagy boldogsága, ha hosszú órákon át beszélgethetett Tessával az ágyban.
370. oldal, Az elveszett ország
A folyó felől fújó hűvös szellő jutott eszébe, az ő édes, komoly arca, ami épp úgy örökre változatlan maradt, mint az ő érzelmei. Amikor Will járt a fejében, mindig pontosan tudta, ő mit mondana. Olyan tisztán hallotta a hangját, akár ha a fülébe ordítana a halál lángoló fátylán keresztül. Jem, Jem! James Carstairs! Nem hagyhatod magára Tessát. Jobban ismerlek, mint ahogy te ismered saját magadat. Mindig is jobban ismertelek. Tudom, hogy soha nem adod fel. Tarts ki, Jem!
369. oldal, Az elveszett ország
– Raphael Lilyje! – mondta. – Örülök, hogy találkoztunk. Bocsáss meg, úgy érzem, kicsit jobban ismerlek, mint amennyire valójában. Sokat beszélt rólad.
Lily mosolya úgy tört össze, mint egy földre ejtett tükör.
– És mit mondott rólam? – kérdezte alig hallhatóan a nő.
– Azt mondta, hatékonyabb és intelligensebb vagy, mint a klán legtöbb tagja, mert azok hülyék.
397. oldal Az elveszett ország
– Maga az a néma testvér, akit a mennyei tűz átváltoztatott? – kérdezte kíváncsian. – Aki…
– Aki kiugrott, és feleségül vett egy boszorkánymestert, igen – bólintott Jem.
Valahol a csendes hang és a szelíd mosoly mögül rendíthetetlen dac bújt elő.
424. oldal, Az elveszett ország
Tessa kis híján beadta a derekát, és elismerni készült, hogy Jemnek igaza volt a sajt eredetét illetően (kecske), ámbátor tévedett azzal kapcsolatban, hogy ki evett belőle többet (Tessa),
479. oldal, Tűzön-vízen át
Alec a táblát tanulmányozva átballagott a szobán Magnushoz. Óvatosan, mivel a boszorkánymester továbbra is egy fortyogó valamivel teli befőttesüveget tartott a kezében, átkarolta Magnus derekát, és összefűzte az ujjait a dombornyomással díszített övcsatja fölött. Magnus pólóját elöl-hátul meglehetősen mélyen kivágták, úgyhogy a fiú a csupasz bőrre hajolt, és belélegezte a szantálfa meg a varázslat hozzávalóinak illatát.
– Szia! – mormogta.
Magnus a szabad kezével hátranyúlt, és Alec érezte a gyűrűk finom, édes húzását a hajában.
– Szintúgy szia. Nem tudtál aludni?
– Aludtam! – tiltakozott Alec. – Figyu, híreim vannak.
Beszámolt Magnusnak Jem Carstairs és Tessa Cray üzenetéről. Arról, hogy egy családot keresnek, és nem léphetnek be az árnypiacra az ő segítsége nélkül. Miközben Alec beszélt, Magnus halkan felsóhajtott, és nekidőlt. Azon apró, öntudatlan gesztusok egyike volt ez, amiket Alec olyan sokra tartott. Az első nap jutott eszébe, amikor megérintette Magnust, átölelt és megcsókolt egy másik férfit, aki magasabb volt nála, karcsú, ruganyos teste az övéhez simult. Akkoriban szinte beleszédült a megkönnyebbülésbe és az örömbe, amiért végre megérinthet valakit, aki alig várja, hogy megérintse, miután már azt hitte, hogy sosem lehet ebben része. Mostanra úgy gondolta, hogy ezek az érzések Magnusnak szóltak, hogy már akkor is tudta. Ez a gesztus is az azóta eltelt összes napról szólt egyszerre.
Amikor érezte, hogy Magnus elengedi magát, úgy érezte, végre ő is lazíthat.
352-353. oldal, Az elveszett ország