Terashima Nobu személy

Ha szeretsz valakit, előbb-utóbb mindenestül magadnak akarod.

18. fejezet

– Ren! Ha már Hachinak lesz, legalább a rendes nevét add meg…
– Ja, mert hogy is hívják egyébként? Shibuya Hachiko?

És én… nem akarok senki másnak gitározni…

– Mit is mondhatnék? Mi az, amiben jobb vagyok nála? Nem vagyunk egy súlycsoportban!
– Miről van szó?! Nobu!
– De egyszer akkor is jobb leszek!
– Kinél?
– Takuminál.

Hallom, ahogy a szél Nana dalának foszlányait hozza. Az a dal volt, amit magnóról hallgattunk, amikor Nobu Tokióba jött. Ezt a dalt szerettem… a legjobban a világon.

Mondd, Nana, azon az estén… mit akartál üzenni Nobu dalával… ? A hangod minden erejével… hogy elérjen hozzám. Most már azt hiszem, tudom.

utolsó mondat

Csak rajongásból akartam közel kerülni Takumihoz, mert ő a Trapnest gitárosa. Nem vagyok olyan jó kislány, mint amilyennek Nana hisz… és Nobu ideáljához sem passzolok. De Takumi olyannak lát, amilyen vagyok… üresnek. És én is tudom, hogy ő milyen hitvány…
– Nana…
Milyen furcsa… annyira elérhetetlennek tűnt… és mégis ő az egyetlen, aki képes elfogadni olyannak, amilyen vagyok… egyetlen társam a bűnben.

Már annyi mindent köszönhetek Nobunak, mégsem tudok csak úgy kibékülni Hachival… az epres poharakat egy időre inkább Renhez viszem.

[Nana] – De az én történetemből nem lehet Hachit kitörölni… Képtelenség.
[Nobu] – Nem mintha az enyémből ki lehetne… Hiába próbálom, nem megy… Pedig én már régen nem szereplek az övében.