televízió tárgy
1 hozzászólásIdézetek
A legtöbb ember, ha egyszer leszokott a tévé pillanatnyi éhéről, élvezni kezdi az olvasásra fordított időt. A szüntelenül vernyákoló doboz kikapcsolása éppúgy javít az élet, mint az írás minőségén.
147. oldal
Stephen King: Az írásról 89% Értekezés a mesterségről
„Tévé nekem a házba nem jön”, jelentette ki apám, aki ugyanabban az évben született, mikor Giuseppe Verdi meghalt, „mert a tévé kiirtja a házi zenét, rontja a szemet, szétzilálja a családok életét, és egyáltalán, a teljes elhülyüléshez vezet.”
Jó lenne mindig a Tévét nézni, de szétrohad tőle az agyunk. Mielőtt lejöttem a Mennyországból, Anya egész nap bekapcsolva hagyta, és zombi lett belőle, ami olyan, mint egy szellem, csak úgy megy a lábával, hogy puffpuff. Úgyhogy most mindig kikapcsolja egy műsor után, és akkor a sejtek megint kinőnek napközben, és vacsora után megint megnézhetünk egy műsort, és alvás közben új agyat növeszthetünk.
[…] én tegnap este néztem a televíziót.
Nem szokásom ez már. Nincs rajta mit nézni ugyanis. Nem is értem, hogy felnőtt, diplomás emberek mit vekengenek össze rajta. Nem kell nézni. Nem szabad. Nincs.
176. oldal, A Dunánál
Gondoltak már arra, hogy ha Edison nem lett volna, gyertyafénynél néznénk tévét?
37. oldal, 5. fejezet — Tudósírások önpuszifélben — (kit hogyan találmány?) és mégse mozog a nagykutató? (Biográf, 1996)
Franciaországban 2008-ban megtiltották a szolgáltatóknak, hogy háromévesnél fiatalabbaknak szóló műsorokat sugározzanak, mivel „A tévénézés károsan hat a háromévesnél fiatalabb gyerekek fejlődésére, és kockázatok sorát jelenti; a passzivitás, a lassú beszédfejlődés, a felfokozott izgalmi állapotok, a koncentrációs és alvászavarok, illetve a képernyőfüggőség kialakulásához járul hozzá.”
248. oldal
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor 91% Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?
Mama sosem ült közénk az asztalhoz.
Kiszolgált minket, és állva evett. Keveset beszélt, és mindig talpon volt. Egy percre sem ült le. Főzött. Mosott. Vasalt. Csak alvás közben nem állt. Rühellte a tévét. Amikor fáradt volt, ledőlt az ágyra, és már aludt is, mint akit fejbe vertek.
Akkoriban mama harminchárom éves volt. És szép. Hátközépig érő, hosszú, fekete haját kibontva hordta. Nagy, sötét mandulaszemek, széles száj, erős és fehér fogak, hegyes áll. Mint egy arab nő. Magas volt, formás, nagy mell, vékony derék, széles csípő és olyan fenék, hogy az embernek kedve támadt megfogni.
Amikor a lucignanói piacra mentünk, láttam, hogy a férfiak majd felfalják a szemükkel. Láttam, ahogy a zöldséges a könyökével oldalba böki a mellette lévő árust, aztán mindketten anyám fenekét nézik, majd az égre emelik tekintetüket. Én szorítottam a kezét, vagy a szoknyájába kapaszkodtam.
Az enyém, hagyjátok békén, ordítottam volna legszívesebben.
– Teresa, bűnös gondolatokat ébresztesz – mondta neki mindig Severino, a lajtos kocsi sofőrje.
Mama nem törődött velük. Észre sem vette őket. Sóvár pillantásaik leperegtek róla. Teljesen hidegen hagyták a ruhája kivágását vizslató tekintetek.
Nem ismerte a kacérságot.
72-73. oldal Európa Könyvkiadó 2008