technika fogalom
Idézetek
Ha egy plasztikdarab alkalmas arra, hogy jó esőkabátot készítsenek belőle, és a lányom nem kap tüdőgyulladást, az nekem már elég ahhoz, hogy elfogadjam a plasztik létezését. Elég, ha a telefon alkalmas arra, hogy a tűzoltókat hívjam, már el is fogadom a telefont. Ha a tévé jó filmet közvetít, elfogadom a tévét. Ha egy mikrofon alkalmas rá, hogy rögzítse azt, amit mondok, mikor az agyam éppen működik, már elfogadom a mikrofont. Hogy a mikrofonba fasiszták is beszélnek? Nyugalom! A tévében ostoba alakok is szerepelnek? Nem baj. Telefonon hülyék is hívnak, és akkor dühöngök, és összetöröm a készüléket? Az sem baj. A plasztikkal a rét füvét helyettesítik? Nem baj. Tudom, hogy Los Angelesben a kipufogók füstje miatt szürke a nap. Tudom, hogy az autó az impotensek eszköze arra, hogy férfiasabbnak érezzék magukat. De ha ezer hülye között akad egyetlen ember, aki azt mondja: nem attól leszek férfias, ha kétszáz kilométeres sebességgel hajtok óránként, nem kell egész nap férfiasnak látszanom, elég, ha egyszer vagyok férfias a nap huszonnégy órájában, és gyalog járok, nos ebben az esetben én felkiáltok, hogy csodálatos az ember, és azért csodálatos, mert megteremtette a gépeket. Nem félek a gépektől: a gépek által válik halhatatlanná a halandó ember. A lemezek közvetítik hozzánk a zenét. A linotype-gépek nyomják a könyveinket. A mágneses szalagok rögzítik a gondolatainkat. Az ember drámája az, hogy nem csak ő maga hal meg, hanem az agya is megöregszik és meghal: és vele mindaz az adomány, amit számunkra tartogatott. De az általa épített gépek megtartják, megállítják az agyát, mielőtt meghalna, kulcsra zárják a gondolatot abban a pillanatban, amikor szavakat öltött, kristályosan rögzítik és érintetlenül visszaadják, így az adomány, amit az ember számunkra tartogatott, nem vész el vele együtt. Ó, ha Krisztusnak magnetofonja lett volna! Bizonyíték lenne a kezemben, amit a hamis keresztények arcába vághatnék, hogy Krisztusé volt az igazság, nem az övék. Ó, ha Buddhának rádiója lett volna! Ó, ha Homérosznak lehetett volna linotype-gépe! Ó, ha Leonardo elektronikus számítógéppel rendelkezhet! Ó, ha Szapphó éghetetlen anyagra vésheti költeményeit! Ó, ha Shakespeare filmet készíthetett volna! Soha senki nem győzhet meg engem arról, hogy a gépek veszedelmesek, gonoszak: az emberek veszedelmesek, gonoszak. A film elködösíti az agyat? Igen, de fel is ébresztheti. Ezért szeretem Vernét: mert moralista, mint én, optimista, mint én. Olyan korszakban élt ő is, amikor úgy látszott, hogy mindenki elvesztette az akaratát, a merészségét a cselekvésre: és ő visszaadta a cselekedni akarását, merészségét. Készítsünk egy szép rakétát, a mindenségit neki, és menjünk a Holdra, a mindenségit, kiáltotta Utazás a Holdba című könyvében. Készítsünk egy szép tengeralattjárót, a mindenségit neki, menjünk a víz alá, a mindenségit, kiáltotta Utazás a tenger alatt című könyvében. De gondoljon Nemo kapitányra, aki démoni szenvedéllyel így kiált: „Legyetek jobbak egymáshoz, ne az Istennel való kapcsolatotokkal törődjetek, törődjetek inkább az egymás közötti kapcsolataitokkal!” Gondoljon Robinson Crusoe-ra, aki azt mondja: „Igen, egyedül vagyok. Ellenem van a Föld, ellenem van a Világegyetem, de van fejem, hohó! Van két kezem, hohó! Én életben tudok maradni, élni tudok, hohó! Hohó!” így hát én mindent szeretek, ami segít abban, hogy tökéletesebbé váljunk: a plasztiktól a rakétákig, mindent. És elegem van az elégedetlenkedésből.
28-19. oldal - Második fejezet - Ray Bradbury
Bekövetkezik az az állapot, hogy egy technikailag roppant magas szintet képviselő civilizáció egy saját korához képest is elmaradott, barbár, primitív embertípust – sajátos emberi létminőséget – tart el […]
271. oldal (José Ortega Y Gasset)
Csejtei Dezső: A spanyol egzisztencializmus története Miguel de Unamuno és José Ortega y Gasset filozófiájának fő kérdései
Természetesnek vesszük, hogy bárkivel a világon másodpercek alatt kapcsolatba léphetünk, számítógépen vagy telefonon. A baj csak az, hogy eme kommunikáció nagy része értelmetlen, csak a lélegzetünket és a szavainkat vesztegetjük vele. Aztán azon egyetlen alkalommal, amikor valóban kapcsolatba kellene lépnünk valakivel, cserben hagy minket a technika. Kihagy a jel, összeomlik a számítógép. Vagy lemerül az akkumulátor. Hát, ha nem ez az irónia, akkor nem is tudja, mi.
314. oldal
Minden országban, ha szocialista, ha kapitalista, az embert elnyomja a technika, munkájától elidegenedett, elbutult rabszolga. Bajaink forrása az, hogy mértéktelenül megnövelte igényeit, ahelyett, hogy féken tartotta volna, az anyagi javaknak olyan bőségére tört, amelyik nem létezik és talán soha nem is fog létezni, ahelyett, hogy beérné a létminimummal, mint néhány nagyon szegény közösség – Szardíniában, Görögországban, példának okáért-, ahova a technika nem hatolt be, s amelynek tagjait nem rontotta meg a pénz. Ott az emberek osztályrésze egyfajta zord boldogság, mert épen őriztek meg bizonyos mélyen emberi, az életnek páratlan zamatot adó értékeket, mint méltóság, testvériség, nagylelkűség. Minden újabb igény új hiányérzetet szül. Mikor kezdődött a hanyatlás? Azon a napon, amelyen az ember a tudományt a bölcsesség, a hasznost a szép fölébe helyezte. A reneszánsszal, a racionalizmussal, a kapitalizmussal, a tudományoskodással. No jó. De mit tegyünk most, hogy ide jutottunk? Igyekezzünk önmagunkban s önmagunk körül feltámasztani a bölcsesség, a szépség kultuszát. Nem a politikai, társadalmi vagy technikai forradalom, hanem csakis egy erkölcsi forradalom vezetheti vissza az embert az elkallódott értékekhez. S ha egyebet nem is, azt megtehetjük, hogy önmagunkban végrehajtjuk a fordulatot, ami által eljutunk az igazi örömhöz, a bennünket környező, abszurd és kaotikus világ ellenére.
63. oldal
[…] az önmagára hagyott – de ettől még félelmetes teljesítőképességű – technika Ortega nézete szerint képtelen meghatározni az élet benső tartalmát. Itt tűnik elő a modern és az azt megelőző technikák közötti alapvető különbség. A technika a korábbi időszakokban ugyanis finalisztikus meghatározottságú volt, vagyis a cél felől indult ki, és ehhez keresett megfelelő eszközöket, korunk technikája viszont ezt a hagyományos cél-eszköz viszonyt megfordítja, pontosabban az a körülmény, hogy a technika eszközjellege lesz a legfőbb cél, annak belső célnélküliségét, cél-talanságát leplezi. Ha elfogadjuk azt a megállapítását – márpedig miért ne fogadnánk el –, hogy „a technika erőfeszítés arra, hogy erőfeszítést takarítsunk meg”, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy mire. Nos, pontosan ez az a pont, ahol korunk elemzése során Ortega kongó ürességre bukkan: „Korunk alapbetegsége talán a vágyak válsága, és éppen ezért úgy tűnik, mintha technikáink minden mesés lehetősége semmire sem szolgálna.” Márpedig ahol nincs cél, terv, projektum, az a hely egyben a tömegember tenyésztelepe, gyülekezőhelye.
278. oldal (José Ortega Y Gasset)
Csejtei Dezső: A spanyol egzisztencializmus története Miguel de Unamuno és José Ortega y Gasset filozófiájának fő kérdései
[…] a technika, amely egyrészről elvileg határtalan lehetőségnek tűnik, azzal jár, hogy az ember életét – miközben az a technika iránti hitből és csakis ebből kezd élni – üressé teszi… a kor, amelyben élünk – bár a történelmi korok közül a legintenzívebben technikai jellegű – egyben a legüresebb is.
277. oldal (José Ortega Y Gasset)