Távol-Kelet helyszín

A világ nagyobbik részén a régi társadalmi szövetek és szokások megroppantak ugyan a negyedszázados példátlan méretű társadalmi és gazdasági átalakulás hatására, de még sincsenek a szétesés állapotában. Nagy szerencséje ez az emberiség többségének, különösen a szegényeknek, mivel a vérségi, közösségi és szomszédi hálózatok biztosították alapvetően a gazdasági túlélést, különösen pedig a gazdasági sikereket a változó világban. A harmadik világban ez egyszerre volt információs szolgáltatás, a munkaerő cseréje, a munka és tőke forrása, megtakarítási mechanizmus és társadalombiztosítási rendszer. Családi kohézió nélkül a világ egyes részeinek – például a Távol-Keletnek – a gazdasági sikerei aligha valósultak volna meg.
A hagyományosabb társadalmakban főképpen a feszültségek erősödtek fel, mivel az üzleti gazdaság győzelme aláásta a korábban elfogadott, az egyenlőtlenségen alapuló társadalmi rendszert egyrészt azért, mert a társadalmi célok egyenlősödtek, másrészt pedig az egyenlőtlenség funkcionális igazolása is hitelét vesztette. Az indiai ráják gazdagságát és pazarlását alattvalóik nem irigyelték, és nem is nehezteltek miatta, ahogy pedig egy szomszédjukkal kapcsolatban éreztek volna (akárcsak a brit királyi család vagyonának kivonása az adózás alól, melyet az 1990-es évekig nem kérdőjeleztek meg).

Az orosz Távol-Kelet a mai napig az a hely, ahová nem ért el sem a politikai korrektség, sem az ökológiai tudatosság szókincse; a hazafiság pedig élénk és szenvedélyes.

31. oldal

Jól benne jártunk már 1941-ben. A nácik Leningrádot ostromolták, és mélyen behatoltak szovjet területre. A Berlin-Róma-Tokió tengelyben érdekelt öreg japán katonai rókák abban a veszedelemben forogtak, hogy Németország megnyeri a háborút, és ők nem kapják meg részüket a zsákmányból. Különféle hírek keringtek a világban. Már beszéltek arról a zéróóráról, amikor a hatalmas japán katonai erő elszabadul majd a Távol-Keleten. Közben egy japán békeküldöttség hajlongott udvariaskodva Washingtonban az amerikai kormánynál. Nem volt kétséges, hogy a japánok hamarosan és meglepetésszerűen támadni fognak, hiszen a „villámháború” a kor véres divatjai közé tartozott.

201. oldal, 7.füzet/Virágos és tövises Mexikó, Pearl Harbour előestéjén (Európa, 1977)

[…] Lopatynyban élt Franz Xaver Morstin gróf, egy régi lengyel nemzetség sarja, amely nemzetség (mellesleg szólva) Itáliából származott, és a tizenhatodik században költözött Lengyelországba. Ifjú éveiben Morstin gróf a kilences dragonyosoknál szolgált. Nem tekintette magát sem lengyelnek, sem olasznak, amiként lengyel vagy olasz eredetű arisztokratának sem. Nem: mint a rangjabéliek legtöbbje az Osztrák-Magyar Monarchia egykori örökös tartományában, egyszerűen osztrák alattvaló volt, s abból is a legkényesebb és legtisztább fajta, azaz: nemzetek fölötti ember és vérbeli nemes. Ha valaki példának okáért, azt kérdezte volna tőle – de ugyan kinek jutott volna eszébe ilyen értelmetlen kérdéssel előhozakodni? –, ha, mondom, azt kérdezte volna tőle valaki, hogy melyik „nemzethez” vagy néphez tartozónak érzi magát, a gróf meglehetősen értetlenül, sőt döbbenten meredt volna a kérdezőre, s talán bosszúsan és némiképp méltatlankodva is. Mert ugyan miféle ismérvek alapján mondhatta volna, hogy ehhez vagy amahhoz a nemzethez tartozik? Egyformán jól beszélt szinte minden európai nyelven, egyformán otthonos volt szinte minden európai országban, barátai és rokonai mindenütt ott éltek a széles és sokszínű világban. A császári és királyi monarchia pedig a sokszínű világnak kicsinyített mása, s ennélfogva a grófnak egyetlen hazája volt. Az egyik sógora kerületi elöljáró volt Szarajevóban, a másik a helytartói hivatal tanácsnoka Prágában, egy fivére tüzér főhadnagyként, szolgált Boszniában, az egyik unokaöccse követségi tanácsosként Párizsban, a másik unokaöccse a Bánságban gazdálkodott, a harmadik olasz diplomáciai szolgálatban állt, a negyedik meg, a Távol-Kelet iránti vonzalmának hódolva, évek óta Pekingben tartózkodott.

299–300. oldal, A császár mellszobra, 1 (Noran, 2008) · Joseph Roth