tárogató tárgy
Tárogató néven két különböző magyar vonatkozású nádnyelves fúvós hangszer ismeretes. A 17-18. században egy kettős nádnyelves hangszert, a töröksípot hívták így, majd a 19. század végétől egy új, egynyelvű nádsíppal működő, kónikus furatú hangszer neve lett.
A tárogató történeti változata, a töröksíp legnépszerűbb a Rákóczi-szabadságharc idején volt, amikor hadi sípként is funkcionált és a szórakoztatást is szolgálta. Az újkori, modern tárogató megalkotása e hangszer történelmi emlékezetének felelevenítését célozta, de előképével nem mutat közelebbi hangszertani rokonságot. A történeti tárogatótól való megkülönböztetésül a modern tárogatót feltalálója neve után Schunda-tárogatónak is hívják. Ez utóbbi az a hangszer, ami a 20. század során a falusi nép körében népi hangszerként elterjedt, amit általában tárogató néven ismer. Nemcsak a magyarok, de erdélyi románok, délszlávok is népi hangszerükként tartják számon.
2014-ben a „tárogató népzenei hangszert” Hungarikummá minősítette a Hungarikum Bizottság.
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rogat%C3%B3
Idézetek
Puma-sógor harmonikája egyszer csak az ősi magyar hangszer, a tárogató hangján sírt fel. A daltól, amely arról szólt, hogy milyen az élet otthon, az Alföldön, majd megszakadt a szívünk. A sógor az örök szerelemről énekelt. Magyarországon a szerelem mindig hatalmas és örök – még akkor is, ha csak egyetlen nyári éjszakára korlátozódik. Az emléke akkor is örök. A szerelem pillanatai úgy ragyognak az emlékezetben, mint az égbolton a csillagok, felejthetetlenül, múlhatatlanul, egy életen át.
162. oldal
Stella Kuylenstierna-Andrássy: Ég a puszta 91% Gróf Andrássy Imréné memoárja
NEM ELŐSZÖR SÍROK
Tél-támadás: őszi lugasban
Légy zümmög, árván, messze-messze.
Sajgó mezőt felhő ereszt be
S dong az összevissza-szél.
Vidoran, mert mindenki távol,
Minden kétséget félredöntök,
Poharammal nagyot köszöntök,
Szent Tél, szent Jövő felé.
Ebből a nagy halál-sötétből
Kevesünknek lesz újra mása,
Kevesünknek föltámadása,
Ha szól a tárogató.
De e süket tél-támadáskor
Érzem legjobban ősi voltam,
Hogy nem először bandukoltam,
Hogy nem először sírok.
Ő egy kicsiny, inkább sovány emberre emlékezett, a vonásai egy kicsit sápadtak, cigányosak, mint a pikulásé a lakodalomban. Ezt meg mintha fölfújták volna, nemcsak a melle lett a sok beszédtől széles, s a lenyírt feje alá nőtt nagy, húsos tarkó, de a vonásai is megduzzadtak, mintha állandóan tárogatót fújt volna.
84. oldal
[…] A kuruc korban például a tárogató „lázadó hangszer” volt: ha csak megszólalt, az már politikának számított. Így válhatott a dalszöveg nélküli Rákóczi-induló is politikává, mert hallgatóit a szabadság élményében részesítette.
107. oldal, Akire számíthatunk: Szörényi Levente (Magyar Egyetemi K., 2005)
Kocsis L. Mihály (szerk.): De ki adja vissza a hitünket?! Szörényi Levente magyarságról, emberségről, Istenről és persze zenéről is