Tanger helyszín
Idézetek
„Szodoma vasárnapi piknik volt, Gomora pedig cserkészlányok találkozója Tangerhez képest. Több tolvaj, orgazda, kém, orgyilkos, guberáló, száműzött, degenerált, bandita, csavargó, hajléktalan, politikus és sarlatán van itt, mint bármely más helyen, ahol valaha jártam.” Ezt írta Robert Ruark 1950-ben, Samuel Pepys is elkövetett mindent, hogy vonzóvá tegye Tangert: „A pápaság fészke, ahol ír és római fattyak ellenőrzés nélkül szórakozhatnak.”, „Kivételes lehetőség,” kontrázott rá Tennesse Williams, „hogy minden létező kényelmetlenséget kipróbáljunk. ”
29. oldal
Tanger egy hibrid város: Európa, Afrika és az arab világ keveredik össze benne. Annyi báj és kifinomult kellem fémjelzi a várost, hogy mindazok, akik benne élnek, hajlamosak elfelejteni, a világnak mily szerencsés szegletére is vetette őket a sors.
192. oldal
[…] első emlékeim egyike, hogy Marokkóba utaztunk. A komp Spanyolországból a Gibraltári-szoroson vitt át bennünket, valamikor a hetvenes évek elején. A hajóról Afrika északnyugati partján. Tangerben hajtottunk le, mely akkoriban a világ egy különös egyveleget alkotó helyének számított, melyhez nem volt fogható. A városban tömegesen telepedtek le hippik, kábítószert terítő nepperek, szélhámosok, írók és költők, hontalanok és botcsinálta filozófusok. A város maga volt az emberiség örvénylő forgataga. Mindössze ötéves voltam, de kristálytisztán látok magam előtt mindent, még ha akkor nem is értettem semmit a körülöttem zajló világból. Még ma is érzem a narancsvirág illatát, s eszembe ötlik a várost belengő szemkápráztató fényesség, amelytől hunyorognom kellett.
13. oldal
Utoljára harmincöt évvel ezelőtt, hároméves koromban jártam Tangerben. A városról megmaradt legélénkebb emlékem az intenzív narancsvirágillat, amit még ma is érzek, ha rá gondolok.
201. oldal
Tahir Shah: A kalifa háza 78% Egy év Casablancában
Mentek tovább, a pompa, s a dallam szállt utánuk
Mentek tovább, s a porból felhőt kavart a lábuk.
Poros az út, amely Tangerből indul el.
A mecsetnek haladtak, esőért esdekelve
Én rab valék közöttük, nehéz bilincsbe verve
Hosszú az út, s fehér, mely Mekineszbe ér.
Testvérek – szóltam akkor –, miért törtök ily magosra?
Nézzetek a szemembe: bánat felhője mossa;
Nem elég nektek ím, patakzó könnyeim?
Hisz nem marad utánuk meddő év, föld se száraz!
Igaz – mondták –, de könnyed, amely oly bőven árad
Sötét, s véres nekünk, mint szíved, hercegünk.