Táncsics Mihály személy
Idézetek
Ugyanazon a napon, amikor a német születésű Redl József jelentkezett a nemzetőrségbe, egy másik magyar hazafi is felajánlotta szolgálatait a kormánynak: Lőw Lipót pápai főrabbi. […]
A rabbit fellelkesítette a márciusi forradalom híre, ám hamar csalódnia kellett: előbb zsidóellenes pogromokról jöttek híradások, majd arról, hogy a feszültségek miatt a hatóságok felfüggesztették a zsidók felvételét a nemzetőrségbe. A tiltás ellenére mégis megalakult egy zsidó nemzetőrszázad, amelynek élére a döntés ellen demonstráló Táncsics Mihály állt. Amikor Jelačić betörése után a kormány újra lehetővé tette, hogy zsidók is fegyvert foghassanak a haza védelmében, Lőw rabbi azonnal toborozni kezdett a szószékről. Prédikációinak hatására 87 zsidó férfi jelentkezett a pápai nemzetőrségbe – létszámarányához képest jóval többen, mint a város egyéb felekezeteinek hívei. […]
Nem sokkal később Lőw tábori lelkészként csatlakozott a pápai zsidó nemzetőrökhöz. A sellyei táborban elmondott lelkesítő beszédét nyomtatásban is terjesztették. Nem csoda, hogy amikor 1848 decemberében Pápa városa ismét osztrák kézre került, a rabbit azonnal letartóztatták, mert „Kossuth mellett és a császár ellen prédikált”. Később, amikor a város és környéke ismét gazdát cserélt, Csány és a vármegye liberális vezetői Lőw Lipótot kérték fel, hogy az összes felekezet hívei előtt Veszprémben ünnepi beszédben hirdesse ki Magyarország függetlenségét. Ez volt az ország történetének első ökumenikus szertartása, amelyen zsidók és keresztények egyaránt részt vettek. A hazafias rabbit ezért a szabadságharc leverése után bebörtönözték.
84-85. oldal, Lőw Lipót Csány Lászlóhoz a nemzeti szellemű zsidóság buzdításáról, 1848. május 25. (Corvina, 2017)
Nyáry Krisztián: Fölébredett a föld 95% Levelek, hősök, történetek 1848/49-ből
Hirtelen Táncsics Mihály jut eszembe. Az 1880-as évek elején még élt a jó öreg, kinn nyomorgott, éhezett a feleségével a pesti külső Üllői úton. Egy fészerben húzták meg magukat. Akkor már megalakult Pesten a Táncsics Mihály Emlékkör, amelynek tagjai a szabad sajtó bajnokát éltették. Nem tudták, hogy Táncsics még az élők sorában van.
11. oldal (Hungarovox, 2004)
Kolontárnak is jutott egy neves tanító, mivel Táncsics Mihály 1820-21 között négy hónapig Kolontáron lakott és segédtanítóskodott.
19. oldal
Az 1848–1849-es szabadságharcot követő megtorlás kapcsán általában a kivégzések és azon belül is az aradi vértanúk kivégzése jut eszünkbe. Kevéssé közismert, hogy a főbe lövetés és az akasztás mellett a megtorlásnak más formáit is alkalmazták. Már a nyári hadjárat során is bevett büntetési mód volt a botozás. Az egyik áldozat esete bejárta az európai sajtót is. Madersprach Károlynét Buchwald Franciskát az osztrák hatóságok azzal vádolták, hogy amikor júniusban szabadság-fát ültettek, akkor egy a császárt jelképező bábút temetett el. A nőt brutális módon megvesszőzték, majd a karánsebesi várba csukták néhány órára. A férj szégyenében főbe lőtte magát. Az esetnek híre ment egész Európában, s ennek is köze volt ahhoz, hogy Haynaut a Barclay and Perkins sörgyár munkásai 1852-ben megverték.
A büntetés egy másik módja a várfogság volt: a börtönre ítélt rab saját ruháját viselhette, látogatót nem fogadhatott, írószereket s könyvet nem tarthatott. Csak felügyelet mellett írhatott levelet, s csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú könyvet, illetve imakönyvet olvashatott. Kezére és lábára vasat vertek.
A legkínosabb büntetések egyike a sáncfogság volt: erődítési munkákban kellett részt venni, rabruhát kellett viselnie, haját lenyírták, lábára (esetenként kezére) 2-3 kg-os súlyú láncot helyeztek, attól függően, hogy hány évi büntetésre ítélték.
Haynau 1849. július 30-i rendeletével újabb büntetési formát vezetett be, a besorozást. Az egyes hadifoglyokat, önként visszatérőket és behozott polgári személyeket felfegyverezték és alakulatokhoz rendelték. A papok és püspökök elleni perek érdekessége az volt, hogy nem egyházi, hanem haditörvényszék előtt tárgyalták az ügyüket. Az amnesztiában részesülő egyháziak is csak külön engedéllyel térhettek vissza papi teendőikhez.
A büntetés egyik sajátos formája az elítélt távollétében történő kivégzés volt. 1851. szeptember 21-én Pesten 36, távollétében halálra ítélt emigráns (pl. Andrássy Gyula, Batthyány Kázmér, Beöthy Ödön, Guyon Richárd, Horváth Mihály, Kmety György, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Szemere Bertalan, Teleki László, Vukovics Sebő, Táncsics Mihály) nevét bitófára szegezték.
Mind a császári és királyi, mind az orosz csapatok kegyetlenül jártak el a velük szemben fellépő településekkel. Járőrök dúlták fel, vagy csapatok porig égették a településeket, túszokat szedtek, raboltak, fosztogattak. A helységeket azzal is büntettek, hogy hadisarcot szedtek tőlük.
Azokat a földesurakat, akik részt vállaltak a szabadságharcban, azokat a kárpótlási előlegből kizárták. Az ország lakosait egészében sújtotta, hogy kivonták a forgalomból az önálló magyar pénzt, a Kossuth-bankót.