Tamlin személy
5 hozzászólásIdézetek
Tamlin udvarában szörnyen féltem attól, hogy koronát ajándékoz nekem. Rhysnél nem rágódtam ezen. Mintha a lelkem mélyén mindig is tudtam volna, hogy itt van az én otthonom: az ő oldalán, egyenrangúan. A királynője voltam. És Rhys finoman biccentett, mintha egyetértene. Mintha mindig is tudta volna.
446. oldal
– Ti főtündérek vagytok? A főtündérek a tündérvilág arisztokratái?
Lucien köhécselt és Tamlinre nézett.
– Passzolom a kérdést.
– Igen- fintorgott Tamlin, mint aki azon töpreng, hogy folytassa-e a mondatot. De csak ennyire futotta: – Igen, azok vagyunk.
Remek. Egy szűkszavú férfi. Tündér. Megöltem a barátját, hívatlan vendég vagyok itt. Én se akarnék magammal beszélgetni.
80. oldal
Erőltetett könnyedséggel folytatta.
– Nos, pokoli délutánod ellenére most is remekül nézel ki.
Fújtam egyet. Eddig életemben még egyetlen olyan nap sem akadt, amikor remekül néztem volna ki.
– Azt hittem, a tündérek nem tudnak hazudni.
Tamlin a borába bámult, de Lucien vigyorgott, csúnya hege ettől még jobban kiemelkedett.
– Ki mondta ezt neked?
– Köztudomású tény – feleltem, és szedtem a tányéromra, bár közben végigfuttattam magamban, amit eddig mondtak, és amit színtiszta igazságként fogadtam el.
Lucien hátradőlt, és a macskákra emlékeztető élvezettel mosolygott.
– Hogyne tudnánk hazudni! Szerintem a hazugság művészet.
177. oldal
– Többet ne forduljon elő, hogy nem engedelmeskedsz nekem! – parancsolta. Hangja mély dorombolás volt, az egész testemet átjárta, mindent felébresztett, és minden tiltakozásomat elnyomta volna. Ekkor eljutott a tudatomig, hogy mit mondott, kiegyenesedtem.
Vadul rám vigyorgott, én pedig arcul csaptam.
– Nem te mondod meg, hogy mit csináljak! – ziháltam. – És ne harapdálj, mint egy felbőszült vadállat!