tajga helyszín

– Egyszer egy tigris megölt egy vaddisznót úgy tíz méternyire a kunyhómtól – kezdte Mihail. – Reggel megláttam a döglött vaddisznót és a közelben üldögélő tigrist. Így hát elkezdtem beszélni hozzá: A tajga nagy – mondtam –, Miért pont itt vadászol? Menj, élvezd ki a tajga többi részét, de ezt ne tedd többé a kunyhóm közelében! A tigris ült, meghallgatott, aztán elment. Ezek után láttam, hogy a vaddisznó egy részét, a combját meghagyta nekem; a többi részét megette, és mindent eltakarított.
– De én nem vettem el a húst – folytatta Mihail –, mert ha elveszed, akkor az adósa maradsz, és valamit vissza kell adnod. Ezért azt mondtam: Köszönöm, de most van húsom. Ne sértődj meg, hogy nem veszem el! Rendes volt tőled, hogy megosztottad velem. Ha elveszed a húst a tigristől – magyarázta Mihail –, azt fogod érezni, hogy tartozol neki, aztán pedig félni kezdesz tőle.
Mihail Dunkaj szerint húst elfogadni egy tigristől olyan, mintha a Kommunista Párttól vagy a maffiától fogadnánk el szívességet: ha egyszer leköteleztek, nagyon nehéz kihúzni magunkat.

196-197. oldal

Szibéria úgy él tudatunkban, mint a hideg, a fagy, a tél hazája. Valóban, a mélyebb rétegekben mindenütt fagyott a talaj, s csak nyáron enged fel néhol egy-két méter, néhol csak néhány deciméter mélységben, hogy rajta délebbre tajgai fenyő, északabbra tundrai törpenövényzet fejlődhessen. A déli peremvidéken azonban termékeny sáv húzódik, a távol-keleti vidék pedig az Amur partjain pompás őserdőt növeszt, ahol a gesztenyefák alatt tigrisek tanyáznak.

355. oldal, Utószó

A tajga sok titkot őriz magában, és titkait féltékenyen elrejti az emberek elől. Komornak és hallgatagnak látszik, de csak eleinte. Akinek sikerül közelebbről megismerkednie vele, az hamar hozzászokik, és sóvárgó vágy fogja el, ha sokáig nem lát erdőt. A tajga csak kívülről látszik halottnak, valójában teli van élettel.

129-130. oldal Elátkozott hely

– Annyi időt töltöttem a tajgán! Imádom a tajgát, az otthonomnak tartom, szinte élőlényként kezelem. Sosem szegtem meg a törvényét, sosem öltem meg olyasmit, amit nem kellett, sosem vágtam ki fát, csak ha muszáj volt. Úgyhogy amikor láttam a felém vágtató tigrist, úgy éreztem, a saját anyám árult el.

225. oldal, 15. fejezet, Második rész

Az Usszuri menti púposszúnyog a tajga keserves átka. Csípése helyén azonnal vérző sebecske keletkezik, és szörnyen viszket, minél jobban vakarja az ember, annál erősebben. Ha sok a púposszúnyog, egyetlen pillanatra sem lehet levetni az arcot védő szúnyoghálót. A púposszúnyog megvakítja az embert, beleragad a hajába, fülébe, bemászik a ruhaujjába és elviselhetetlenül csípi a nyakat. Az ember arca megdagad, mintha orbánca lenne.

66. oldal

Andrej Tarhanov: Holló

Tajga mocsára virágot bontott.
Micsoda titkot rejt e lepel?
Virágzik a víz. S az öreg holló
kortyolni abból semmit se mer.
Villám-szilánkok sütnek szeméből.
Mióta megvan, sohase rest,
háromszáz éve jósol merészen
balsorsot másnak, keservetest.
De ma, érezvén: közelg a vége,
kitisztult vészes tekintete,
felhőkre, fákra, virágra, rétre
mintha először tekintene.
Hallván madárkák halk áriáit,
s hogy peng az ág, mint sok-húrú lant,
meglátta, hogy a vízen virág nyit,
és csodálkozott, és lezuhant.

(Fordította: Bede Anna)

189. oldal, Műköltészet - manysi

Aki számtalan fát dönt ki évek során át a tajgában, hatalmas irtásokat teremt jobbra és balra, annak nem jut eszébe, a lelke sem kívánja, hogy egy zelnicebokrot ültessen, megvédendő a házát a szabadon fújó széltől és szabadon járó tekintettől. Ki mint él…

24. oldal

A tajgán a félelem nem bűn, a gyávaság viszont az […]

25. oldal

Hív a tajga. Gondolataink már réges-rég ott járnak a távoli hegyek, a szilaj patakok, a vadmadárral teli tavak körül. Az éjszakai tábortűz lángjáról álmodunk, és tagjainkban már érezzük a napi menetelés jól ismert fáradtságát, arcunkat meg-megcsapja hirtelen a tűlevelű erdők, napsütötte rétek, üde tavaszi hajtások gyantás illata.

5. oldal