T. S. Eliot személy
Idézetek
Amint arra a költő T. S. Eliot már 1963-ban figyelmeztetett, amikor az akkor még új médium [TV] kezdett megtelepedni sokak otthonában, „ez a készülék elérheti, hogy emberek milliói nevessenek ugyanazon a viccen ugyanabban a pillanatban, miközben magányosak maradnak.”
Előszó
A legkiábrándítóbbak azok az emberek, akikből hiányzik a képzelőerő. T. S. Eliot ezekre mondja, hogy „üres emberek”: Olyanok, akik nem látnak a felszín alá, észre sem veszik, hogy az a lyuk, ahonnan hiányzik a képzeletük, érzéketlen szalmatörekkel van betömve. Ők maguk is érzéketlenek, üres szavakat zúdítanak a másikra, és olyasmit erőltetnek rá, amit az nem akar.
267-268. oldal
Ez is egy pillanat,
De tudjátok meg, hogy van egy másik is,
Majd áthatol rajtatok hirtelen, gyötrelmes gyönyörrel…
Elsírtam magam.
Az olvasók szemrehányó arckifejezéssel pillantottak föl, a könyvtáros pedig megdorgált, mert akkoriban még tüsszenteni sem volt szabad a könyvtárban, hát még bőgni.
49. oldal
Én: Nem annyira érdekelnek a romantikus költők.
MK: Jaj már!
Én: Mindenki más szereti, de én nem annyira.
MK: Úgy hangzik, mint annak idején a Shakespeare.
Én: Annyira nem rossz, csak a későbbieket jobban szeretem.
MK: Például?
Én: Azokat, amik itt vannak, Eliot, Yeats és a többi.
MK: Hmmm, ez jó meg rossz hír egyben.
Én: Miért?
MK: Jó, mert tetszenek. Rossz, mert el fogod csórni a könyveimet.
275-276. oldal (GABO, 2016)
Nina Stibbe: Szeretettel, Nina 71% Tudósítások egy család életéből
Ezen a néma, hideg helyen hirtelen megsejtette, mire gondolt T. S. Eliot, amikor azt írta, hogy talán nem is hatalmas csinnadrattával fog eltűnni a föld, hanem halk nyöszörgéssel.
140. oldal
A lift felé menet elmormol egy imát, mint szinte mindig, amiért látogató és nem látogatott. Hálálkodás közben is nagyon jól tudja, hogy a legtöbben előbb-utóbb vagy itt, vagy a város négy másik kiváló vagy kevésbé kiváló kriplitárolójában végzik. Senki sem utazik ingyen, és legvégén még a leginkább tengerálló hajó is elsüllyed, bluggy-bluggy-bluggy. Hodges szerint ezt azon az egyetlen módon lehet ellensúlyozni, hogy az ember a maximumot hozza ki minden napból, amíg még úszik.
A gondolat felidéz benne egy versrészletet, amelyet régen hallott vagy olvasott, és egyszerűen ríme okán valahogy megragadt az agyában. Feleletet rá ne keressél. / Menjünk, mert kezdődik az estély.
258. oldal
A diszkrimináció milyenségéről és arról, hogy milyen mélyen sérti az embert, csak az tudhat, aki ennek áldozatául esett. A fájdalom személyes, mindenki a maga módján érzi, mindenkinek vannak sebei. Szerintem számomra ugyanolyan fontos a szépség és az igazság, mint bárki másnak. A legkiábrándítóbbak azok az emberek, akikből hiányzik a képzelőerő. T.S. Elliot ezekre mondja, „üres emberek”. Olyanok akik nem látnak a felszín alá észre sem veszik, hogy az a lyuk, ahonnan származik a képzeletük, érzéketlen szalmatörekkel van betömve. Ők maguk is érzéketlenek, üres szavakat zúdítanak a másikra, és olyasmit erőltetnek rá, amit az nem akar.
– Fura – jegyezte meg Claire –, ha Marc bácsikámat hallgatom, aki három-négy évtizede él a fősodorban, úgy beszél Párizsról, mint francia metropoliszról, a francia kultúra fellegváráról, itt mégis mindenki másként látja: a művészek játszóterének. Vajon melyik lehet az igazi Párizs?
Hemingway újratöltötte a poharát.
– Talán a szemlélőtől függ. Párizs azóta büszke kulturális szerepére, amióta csak megépült itt az első egyetem, de manapság, hogy a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, sokkal nemzetközibbé lett, mint hajlandó lenne elismerni…roppant organizmus, mely egyszerre lehet a legkülönfélébb. A történelem talán rövid úton elfeledi a francia elnököket, de külön-külön és együtt is emlékezni fog az impresszionistákra, az Orosz Balettre, Sztravinszkijra és Picassóra. Hogy mi lesz Párizsból? Mindezen csodálatos dolgok kollektív emléke. Napóleon, a korzikai, Eiffel, az elzászi, s mint azt többen tudjuk, Ben Franklin, az amerikai. – Elvigyorodott. – Párizs immár a világ fővárosa, ezért mindnyájan idetartozunk. A világon mindenki.
[…] – Egyetért velem?
– A festészet, a tánc, és a divat terén feltétlenül – bólintott Claire. – A színházi élet fővárosa London, de mi a helyzet a zenével?
– Sztravinszkij itt van – vont vállat Hemingway. – Mit kívánhatunk még?
– Dzsesszt – adta meg a választ Frank. – Csupa friss ütemet, izgalmat, rögtönzést, ami csak New Yorkban van meg. Mellesleg – fordult Clairehez –, tudom, hogy a londoni színház magába ötvözi a legnemesebb hagyományokat, de manapság New Yorkban is hihetetlen dolgok történnek. Eugen O'Neillnek csak ebben az évadban öt darabja jelent meg a Broadwayn.
Hemingwayt nem lehetett meggyőzni.
– Ha színművet akarsz írni, Frank, akkor talán, de egyetlen jó író vagy költő se lenne most szívesen New Yorkban. Mindenki Londonban és Párizsban van. Eliot, Pound, Fitzgerald. Mindenki idejött, Európába.
Huszonkettedik fejezet - 1924, 557. - 558. oldal
Edward Rutherfurd: Párizs 92% Egy város fényei és árnyai
Költőlányokként szenvedélyesen beleszerettünk T. S. Eliotba, de lenéztük Robert Frostot, a középiskolai memoriterek tárgyát. Az üresfejű külvilág jelenlétében, az ebédlőben vagy a szállásunkon, ravaszul kiötlött, kódolt mondatokban beszéltünk Eliotról. Bár zavarba ejtett minket, csodáltuk Yeats költészetét, és Pound még zavarba ejtőbb, magasztalt énekeit. Vonzódtunk Kafka (az a svábbogár!) és Dosztojevszkij (Raszkolnyikov, a szexi gyilkos, és az Egérlyuk földalatti embere, a mi lázadó hősünk) különös metaforáihoz, és Sartre-hoz ("A pokol, az a többiek." – mi ezt tudtuk).
286. oldal Három lány
| → |
|---|
