Szuezi-csatorna helyszín

Ami a lágereket gazdaságilag előnyössé tette, azt már annak idején Morus Tamás, a szocializmus ükapja leírta az Utópiában. Vannak lealacsonyító és különösen nehéz munkák, amelyeket a szocializmusban senki sem akar elvégezni, nos, ehhez van szükség a rabok munkájára. A távoli, vad vidékeken végzendő munkára, ahol évekig nem szükséges lakásokat, iskolákat, kórházakat, üzleteket építeni a huszadik század derekán csákánnyal és lapáttal végzett munkához. A szocializmus nagy építkezéseihez, amikor ezekhez még nincsenek meg a gazdasági eszközök.
A nagy fehér-tengeri csatornán még a teherautó is ritkaságszámba ment. Mindent kenyérgőzzel építettek, ahogy a lágerban ezt mondani szokták.
A még nagyobb Volga-csatornán (mely hétszer akkora munka volt, mint a fehér-tengeri, és csak a Panama- meg a Szuezi-csatornához mérhető) százhuszonnyolc kilométer hosszú, öt méter mély árkot kellett építeni, melynek szélessége fent nyolcvanöt méter, s mindezt csaknem kizárólag csákánnyal, ásóval és talicskával.* A Ribinszki-víztároló majdani fenekének kibélelésére egész erdőségeket használtak fel. Ezt mind kézzel vágták ki, úgy, hogy a favágók színét sem látták villanyfűrésznek, a gallyakat meg a hulladékot a teljes rokkantak égették.
Ki más lett volna hajlandó napi tíz órát dolgozni a fakitermelésen, úgy, hogy előtte még hét kilométert kell megtennie a hajnali szürkületben az erdőig, este ugyanannyit vissza, harmincfokos fagyban, és úgy, hogy nincs szünnap, csak május 1. és november 7.? Ki más, mint a rabok? (Volgolag, 1937.)
Ki más lenne hajlandó télen tuskókat kiforgatni, ki más, mint a rabok? Ki más vonszolta volna Kolima felszíni fejtésein a hátára szíjazott, érccel teli puttonyt? Ki vonszolta volna a Koin folyótól (a Vim mellékfolyójától) jó egy kilométerre kidöntött fát a mély hóban finn szántalpakon, párosával befogva (a hámot, hogy puhább legyen, felsőruhák rongyaiba burkolták, magát a hámot egyik vállukra vették)?
Igaz, J. Zsukov teljhatalmú újságíró azt állítja, hogy a komszomolisták is ugyanígy építették Komszomolszk-na-Amure városát (1932): fejsze nélkül döntötték a fákat, nem volt kovácsműhelyük, nem volt kenyerük, és sorra pusztultak a skorbuttól. És nem győz lelkesedni: jaj, milyen hősiesen építkeztünk! Nem felháborodni kellene inkább? Ki az, aki annyira szereti a népét, hogy ilyen körülmények közé küldi a fiatalokat dolgozni? De hát minek a felháborodás? Mi aztán tudjuk, miféle „komszomolisták” építették Komszomolszkot. Most azt írják, hogy Magadant is „komszomolisták” alapították.
És vajon kit lehetett volna Dzsezkazganban napi tizenkét órára leküldeni az ércbányába száraz fejtésre? Felhőkben száll a meddő szilikátpora, maszk nincs, és négy hónap múltán gyógyíthatatlan szilikózissal küldik el a megrokkant embert meghalni. Kit lehetett volna lebocsátani az omlásveszély ellen meg nem erősített, vízbetörés ellen nem biztosított tárnákba, féksaru nélküli síneken?

* Amikor a csatornán hajóznak, minden alkalommal jussanak eszükbe azok, akik a vízfenéken pihennek.

603–605. oldal, II. kötet, Harmadik rész – A megsemmisítő munkatábor, 22. Építünk (Helikon, 2018)

1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát, és a Vörös-tenger vize kezdett elkeveredni a Földközi-tengerével. Lassanként különböző egzotikus halak, rákfélék és tengeri moszatok vándoroltak át a csatornán, és nyugat felé haladva elterjedtek a Földközi-tengerben. Terjeszkedésüket úgy is fel lehet térképezni, hogy az ember megvizsgálja, hol fordulnak elő vörös-tengeri fajok a Földközi-tenger partvidékén készített ételekben. Ezért a sorozat befejező képsorát úgy alakítottam ki, hogy Alexandriától Athénig, Olaszországtól Franciaországig sorra látogattam az éttermeket, és összehasonlítottam az étlapokat. Még sohasem találtam ilyen élvezetes módot arra, hogy hiteles biológiai érvekkel álljak elő, és még egyetlen televíziós sorozatom sem végződött ilyen kellemesen.

Ámde a Szuezi-csatorna, ez az óceánokat összekötő mesterséges köldökzsinór, jóllehet hajózási szempontból tetemesen közelebb hozta a Keletet, lelkileg ugyanolyan távol hagyta, amilyen azelőtt lehetett. Számomra legalábbis ez a csatorna nem a Kelet és Nyugat összefűzését jelenti. Ellenkezőleg: világokat elválasztó, áthidalhatatlan szakadékot jelent.

14. oldal

SZUEZ
Alkonyodott. A Hakone-Maru lassú siklással elhagyta Port-Said fehér terméskő gátjait és megkezdte útját a szuezi csatornában. A közeli part felől rózsaszinű reflexben burkolt porfátylak lengtek a sivár afrikai táj felett és a fátylak mögött, mintegy sejtelmesen, tevék és arabok iparkodtak valamerre.
A Hakone-Maru tizenötezer tonnás, aránylag kis japán gőzös volt. Nápolyból indult Kolombóba, japán legénységgel és európai utasokkal a fedélzetén.

– A korrupció az egész kormányzatot átjárja, apám. Nem is értem, a legtöbb képviselő miért nem lesz öngyilkos szégyenében. Ha csak a Panama-csatornára gondolok…kétségbeejtő, ami a hazánkban folyik.
Igaz, ami igaz, a Panama-csatorna katasztrófája egész Franciaországot megrázta. Először úgy hirdették, mint páratlan francia vállalkozást, melynek építője, De Lesseps néhány évvel korábban diadalmasan fejezte be a Szuezi-csatornát. A francia tudomány fejlettsége még az Újvilágot is elkápráztatta, ám ezúttal nemcsak a tervek sikerültek félre, és nemcsak az egész vállalkozás ment csődbe – hogy sokezernyi átlagember összes megtakarítása is a sírba szálljon vele –, de Lesseps és barátai a világ egyik legnagyobb eltussolási botrányát hozták össze, amikor számtalan kisebb-nagyobb rendű politikust megvesztegetve leplezni próbálták a katasztrófát. A botrány kis híján bemocskolta Eiffelt is, akinek a segítségét csak akkor kérték ki, amikor már nem változtathatott semmin.
A politikusok becsülete egy emberöltőre menthetetlenül odaveszett.

Kilencedik fejezet - 1897, 273. oldal

Valahol Szuez táján mindig bekövetkezik a hangulatváltozás: Ázsia elhalványul, és érezhetővé válik Európa…

269. oldal - Huszonnyolcadik fejezet. (Szépirodalmi, 1980)