!

Szovjetunió helyszín

Szántó Piroska: Forradalmi szvit
Valentini Zsuzsa: Borregény
Viktor Jerofejev: Az orosz lélek enciklopédiája
David Mitchell: Szellemírók
Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat
Frederik Pohl: Csernobil
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Esterházy Péter: Termelési-regény
Steve Berry: A borostyánszoba
Gerald Durrell – Lee Durrell: Durrell a Szovjetunióban
Kádas Mária: Kurgáni napló
Wladimir Kaminer – Olga Kaminer: A nagy szovjet fazék
Philip J. Corso – William J. Birnes: A roswelli titok
Osho: Az egész a változásról szól
Herman Wouk: Forrongó világ
Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Martin Amis: Koba, a rettenetes
Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája
Eörsi István: Az ötlábú bárány
Sylvan Fox: A Kennedy gyilkosság rejtelmei
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Csémy Tamás – Simkó György (szerk.): Nézd, Prága!
Andreï Makine: Az ismeretlen
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei
Kaszab Andor: Szovjet-magyar diáklevelezés
Tom Rose: Mindenki szereti a bálnákat
Zbigniew Brzezinski: Stratégiai vízió
Donnie Eichar: Halálhegy
F. Talizin: Iránon és Irakon át
Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek
Mario Vargas Llosa: Öt sarok
Rochus Misch: Az utolsó szemtanú
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár

Idézetek

>!
utazó

Negyedév közepe táján végigfut a hír az egyetemen, nyáron a Szovjetunióba lehet menni. Mezőgazdasági munka „jó pénzért”

70.

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
MagyarIldikó

A Szovjetunióban hivatalosan nem létezett prostitúció, sem szervezett, sem spontán. Egy szovjet állampolgár nem lehetett prostituált, feketéző, pénzváltó, kerítő vagy tolvaj, mert a szovjet állampolgár csak szovjet állampolgár akart lenni, és a szovjet állampolgár erkölcsével mindez nem fért össze. Egyetlen szovjet állampolgár sem akarta elhagyni szovjet hazáját, nem akart Nyugatra szökni, hogy részt vegyen a kapitalisták ármánykodásában, a nyugati fertőben és a munkásosztály kizsákmányolásában.

63. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
Mileva

Itt, az udvaron összebarátkoznak az emberek. Mindenki mindenkit ismer. Egy nagy család az egész kórház. Nemcsak a betegek és a hozzátartozók, hanem az orvosok, nővérek, egyéb alkalmazottak is összetartanak. Szívet melegítő közösség. Makarenko álmát – hogy a Szovjetunió a közösségek társadalma lesz – itt megvalósulni látom. Már én is érzem, amiről Carlo Mauri így ír: „Soha sehol a világon nem éreztem még, hogy olyan szoros kapcsolatban állnék az engem körülvevő emberekkel, egy idegen város lakóival, mint itt Kurgánban… Amióta itt vagyok, egyedül, orosz nyelvismeret nélkül, a számomra megszokott környezettől távol, az Ilizarov-klinika súlyos betegei között, soha egy pillanatra sem búslakodtam, sőt előfordult, hogy nehezen tudtam visszatartani az öröm könnyeit, amelyet az irántam tanúsított őszinte emberi gesztusok váltottak ki!”

237. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
márti

Több elnevezés is született arra, ami Németországban és Lengyelországban történt az 1940-es évek első felében. Holokauszt, Soá, a Halál Szele. Roma nyelven Porreimos-nak hívják. – „Pusztulás”-nak. Arra viszont nincs semmilyen név, ami a Szovjetunióban történt 1917 és 1953 között (bár az oroszok totemisztikusan beszélnek „a húszmillióról” és a sztalinscsiná-ról – Sztálin uralmának idejéről).

100. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
déli_báb IP

Fehéroroszországnak még a szocialista tervgazdálkodás idején sem ment rosszul. … A fehérorosz vegyi áru a kapitalista Nyugaton is olcsónak, mérgezőnek és rendkívül hatékonynak számított. A japánok és az amerikaiak is előszeretettel vásároltak ott olyan vegyszereket, amelyeket túlságos veszélyesnek tartottak ahhoz, hogy saját hazájukban állítsák elő őket. Ezenkívül belorusz atomerőművek látták el árammal a fél Szovjetúniót, a krumplik minden évben nagyobbak lettek, a lakosság pedig csak úgy sugárzott.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
tgorsy

másodrendű híresség
Ezer okot lehet felhozni Oroszországgal szemben. Bebizonyítani hitványságát, munkára való alkalmatlanságát, elkárhozottságát. Ezzel együtt Oroszország elbűvölő. Magam is érzem vonzerejét. Szeretem a kiváncsiságot az oroszokban, azt a szűk kört, akik vidáman élnek. Mókáznak. Félelem nélkül. Tudnak kockáztatni.

De elegem van abból, hogy olyan államban éljek, amelyik nem képes állam lenni. Undorodom a fasisztáktól és a szakállas mérsékeltektől. Unom a nyavalygást, a tehetetlenséget.
idegenként élek Oroszországban, mert sokaknál jobban élek, és megengedhetem magamnak, hogy mindent kimondjak, amit csak gondolok. Én nem féltem a hatalomtól, és szabadon éltem a Szovjetunióban, olyan szabadon éltem, mint senki más. … A szabadság megengedi, hogy úgy gondolkodjam, ahogyan gondolom. Mázlim volt. De ez csak átmeneti szerencse.
Egészen oldalvást élek. Akad, ski szintés oldalvást él, de közelebb a központhoz, van, aki az orosz élet pereme és középpontja között él, akad, aki a központhoz közelebb él, és minél közelebb van a központhoz, annál kínzóbb és szörnyűbb, annál mocskosabb és tehetetlenebb, annál kétségbeesettebb, és a központ a pokol.

187-189

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
4 hozzászólás
Hirdetés
>!
vargarockzsolt P

Ekkor lépett be Kacsok Gábor, a gyár KISZ-titkára, oldalán egy-egy nővel. Széles mosollyal mondta: „Azaz: te áruló” – és letelepedett az asztalhoz. Csucsu úr villámló szemekkel felugrott. Igen fel volt zaklatva: „Ülj le” – mondta Icsi úr. A levegő megfagyott. Pedig kicsinyég elébb még hogy örült ez a kis sportkollektíva! (Nyertek a selejtezőn. Május 1. Kupa. „Vé per egy” – ahogy a mester mondja.)
Esterházy így adta magyarázatát e hirtelen változásnak: „Tudja, mon ami, ez a KISZ-titkár egy pondró. Átkozott kártevő, giliszta, nadragulya, beléndek, egy ócska kis eszes karrierista, aki meglovagolja a KISZ-t, azon kapaszkodik ide s oda, még a nőkre is.” Vigyázva a mester labilis lélekegyensúlyára (a nemzeti érték s érdek!), bátorkodtam megjegyezni, hogy a Kacsoh Gábor tevékenysége biztosítja a csapat financiális bázisát, amelyet a mester is élvez. Ő lehajtotta a fejét. „Élvezem.” Aztán miként egy fúria: „Evvel maga ne törődjék. Ez nem őt minősíti; hanem engem. Ez az én vereségem. Nincs bennem büszkeség – elmosolyodott ő –, ezt leszámítva; elfogadom a pénzt akár tőle is, hogy lehessünk.” (Cipő, mez, üdítőital, ilyesmik.) „Pénzért árulta a Ki tud többet a Szovjetunióról kérdéseit ” – tette még hozzá rosszindulatúan. Dehát ez vicc. „Az – mondta ő komolyan –, és mindenki, miképp az arcáért, felelős a vicceiért.”

134. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
egy_ember

Egy augusztus 21-i prágai vicc, kizárólag belső használatra:
Anicska asszony gyanús zajokra ébred.
– Milos! Milos, hallod? Mintha tankok jönnének!
– Hagyjál aludni!
– De Milos, már itt is vannak az ablak alatt!
A férj alszik tovább.
– De Milos ébredj! Most mondta be a rádió, hogy megszálltak bennünket!
– Ugyan, Anicska, azt a Szovjetunió úgysem engedné!

Kaposy Miklós: Prágai tavasz, 316. old

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
csillagka P

Karcsi hozott valamennyi üveget, az én képeimről is leszedett egyet-kettőt, most a nagy rajzasztalom fölé hajolva kopácsolja ki a leszedett ablakkeretekből a belészáradt gittet. Most is egy csomó barátunk ődöng csüggedten vagy eszeveszetten reménykedve nálunk, hangos vita közben állít be Waldapfel Imre, aki közli, hogy ő jelentkezett a munkásőrségbe, mindnyájan kövessük a példáját. Mert ez után a förtelmes ellenforradalom után mutassuk meg a Szovjetuniónak, hogy csak elenyészően kicsi réteg volt az, aki a Nyugatról beosont fasiszták pártjára állt, az gyilkolt, az lázongott, az akasztott, az robbantja a tankokat, ennek semmi köze a magyarokhoz, az ifjúság közül is csak a legszemetje volt benne – és így, soká és szörnyű hangosan; senki sem szól, csak nézzük a méregtől rezgő fehér kecskeszakállát.
De aztán Karcsi, aki olyan halk és jó modorú, mint egy könyvbeli diplomata, noha „proletár kettőzés”-sel beszél, külvárosiul – abba sem hagyva a kopácsolást, odafordul Waldapfelhez:
– Én nem vagyok egyetemi tanár, kérem, én négy elemit végeztem, kérem, de aki így beszél, kérem, az le van szarva, kérem.
– No most hallottad a magyar munkásosztály véleményét – mondom udvariasan Imrének.

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
danaida P

A posztkommunista országokban Koestler vitathatatlanul aktuális. A Szovjetunió feldarabolása, elmúlása után a nyugati világ megkönnyebbült. Mintha egyetlen óra múltán elfeledték volna a bolsevik veszélyt. Ez a feledékenység értetlen csodálkozással s kétkedőn tekintett Arthur Koestler életművére. A megváltozott szellemi klímában az antikommunizmus a tegnap igéje. Holott az antikommunizmus számos módszert kölcsönzött el a létező szocializmusból, a gyanakvást és a hisztériát a nyugati világ a szovjet példából mintázta. Volt mit elfeledni a hidegháborúból a megmaradt oldalon is. Az elvérzett kremlinológusok új célpontot kerestek, s nekiestek a szocializmus általuk kivetített tükörképének, a fogyasztói társadalom bűneinek. A Szovjetunió bukása egyúttal Marx feltámadásának napja volt. A marxizmus megannyi mutánsa jött divatba. A nyugati világ közös ideológiája a politikai korrektség lett, kényszerpluralizmus, diverzitás, multikulturalizmus, antikolonializmus. Egyetlen ellenfél helyébe a politikai korrektség hidrafejeket vizionált. Elnyomott női nem, kánon és hagyomány, metafizika, a döglött fehér hímek kultúrája, ez mind mint fenyegetés jelent meg azon az üres téren, amelyet egykor a bolsevizmus foglalt el.

Ezek a kvázi üdvtanok paradox módon az ügyét vesztett baloldaliság fattyúi voltak. A legjobb antikommunista a csalódott, kiábrándult kommunista. Anti- és pro- évtizedekig meddőn birkózott az avaron a történelmi héjanászban. Az összefonódottságban elkezdtek hasonlítani egymásra.

A kommunizmus bukása így megszégyenítette az antikommunistákat is. Az antibolsevizmus a veszély múltával ideológiai vákuumot hagyott maga után, s ezt töltötték fel újabb militáns ideológiákkal. Minden bokorból kiugrott az ellenség, Edward Said, az egyiptomi születésű, magát palesztinnak valló professzor Orientalizmus című nagy hatású műve az angol klasszikusokból, mint Joseph Conrad, leplezte le a könyörtelen imperialistát.

Az önkínzó nyugati ideológiák közös gyökere az a szégyen, hogy az értelmiség nem tudta megjósolni a létező szocializmus bukását, hogy nemzedékek életcéljává tette egy olyan ellenfél megsemmisítését, amelyik végül öngyilkosságba menekült.

A diszkreditált értelmiség az elhagyatott frontvonalról, főként az angolszász országokban, az egyetemekre és a kutatóintézetekbe menekült. Az olyan közírók, mint Orwell vagy Koestler helyét a tévé beszélő fejei vették át vagy az élethossziglani szerződéssel és biztos nyugdíjjal rendelkező professzorok. A közélet prófétáinak kora lejárt.

Az akadémia lett a társadalmi rangot címre és nyugdíjra váltó vesztett baloldal utolsó védővonala. A baloldali társadalomkritikától a történelem ellopta a történelmi ellenfelet, s miután az ideológiák java ellenségképből táplálkozik, a vert hadak egy bűnös civilizáció múltját vizionálták, az értékek kisajátításának bűnét, a történelmi férfiuralom rettenetét. A múlt eltörlése ezúttal is a jelen titkos apológiáját szolgálta.

Az ideológiai utóvédharcot dekonstruált (dekonspirált?) útitársak vívták, vagy Krupszkaja feminista unokái. A relativizált igazságok korában még Koestler háborúiban is túl sok volt a teketória. Akasszátok már fel Szalmanovics Rubasovot, ne kínozzuk tovább.

Koestler és az erőszakos nemi közösülés

Kapcsolódó szócikkek: Arthur Koestler · George Orwell · Szovjetunió
1 hozzászólás