Szörcsök Erik személy

Terry Pratchett: Erik

Idézetek

LianneHide I>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Lenézett az épp megmászott széles lépcsőfokokra. Többé-kevésbé újdonságnak tűntek; mindegyiket hatalmas sziklabetűkből építették. Például az, amire épp most lépett rá, így szólt: Jót Akartam.
A következő ez volt: Azt Hittem, Tetszeni Fog Neked.
Erik ezen állt: A Gyerekek Érdekében.
– Fura, nem? – mondta. – Miért csinálták ilyenre?
– Szerintem ezek jó szándékok akarnak lenni – válaszolta Széltoló. Ez volt a Pokolba vezető út, és a démonok, végre is, ragaszkodnak a hagyományokhoz.

180. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: pokol · Széltoló · Szörcsök Erik
3 hozzászólás
latinta P>!

    – Amit nem értek – közölte Erik – az, hogy miért vagyunk itt.
    – Föltételezem, egy nem filozófiai kérdés akart lenni – mondta Széltoló. – Föltételezem, úgy értetted: miért vagyunk itt a teremtés hajnalán ezen a tengerparton, amit még alig használtak?
    – Igen, pontosan így értettem.
    Széltoló leült egy sziklára és fölsóhajtott. – Azt hiszem, ez teljesen világos, nem? – kérdezte. – Örökké akartál élni.
    – Nem mondtam semmi utazgatásról az időben – szögezte le Erik. – Nagyon is egyértelmű voltam, hogy ne lehessen benne átverés.
    – Nincs benne átverés. A kívánság segíteni próbál. Úgy értem, eléggé világos, ha végiggondolod. Az „örökké” a tér és idő teljes hosszát jelenti. Örökké. Örökkön-örökké. Érted?
    – Úgy érted, az embernek valahogy az Első Mezőről kell indulnia?
    – Pontosan.
    – De annak semmi teteje! Évekig fog tartani, mielőtt lesz erre bárki más!
    – Évszázadokig – helyesbített komoran Széltoló. – Évezredekig. Egonokig. És aztán jön a mindenféle háború meg szörny meg ilyesmi. A történelem nagyja rohadt visszataszító, amikor közelebbről megnézed. Vagy nem is nagyon közelről.

135-136. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik
LianneHide I>!

– A tezumán papok bonyolult naptárt fejlesztettek ki, és mindent tudnak a Korongkurvatúráról – idézte Széltoló.
– Á! – ujjongott Erik. – Remek!
– Nem – tanúsított türelmet Széltoló –, az görbületet jelent.
– Ó!

52. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik
Melia>!

– Kell legyen hűbér – szögezte le kereken.
– Hogy mi?
– A világ királyai – világította meg Erik. – Hódolattal kell adózzanak nekem.
– Te aztán tényleg kispekuláltad ezt, mi? – gúnyolódott Széltoló. – Csak hűbér? A holdat nem szeretnéd, ha már úgy is itt fönt vagyunk? A hét ajánlata, ingyen csatlósbolygó minden uralom alá vetett világhoz?

47. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik
latinta P>!

    – Igen, igen, nagyon okos, mit ki nem találnak az emberek – vágott közbe Széltoló. – Csak az a baj, hogy mi, azt hiszem, nem lehetetlen, hogy mi most a Pokolban vagyunk.
    – Ó?
    Erik reagálásának hiánya kíváncsivá tette Széltolót.
    – Tudod – fűzte hozzá –, a hely benne az összes démonnal?
    – Ó?
    – Általában úgy tartják, hogy nem olyan hely, ahol jó lenne lenni – közölte Széltoló.
    – Gondolod, hogy képesek leszünk megmagyarázni?
    Széltoló ezen eltűnődött. Ha tényleg a dolgok lényegét tekinti, egyáltalán nem volt biztos benne, mi is az, amit a démonok tesznek veled. Ám azt tudta, hogy mit tesznek veled az emberek, és az ankh-morporki élet után ez a hely kifejezett előrelépésnek bizonyulhat. Mindenesetre melegebb.

142. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik
Melia>!

– Ez az, ahol futni kezdünk, igaz? – kérdezte.
– Ez az, ahol sétálunk – felelte Széltoló. – Csak sétálunk. A fontos az, hogy hidegvért színleljünk. A fontos az, hogy jól időzítsünk.
Erikre nézett.
Erik visszanézett.
Mögöttük Serkenostorrah afféle most-esett-le-a-húszfillér hangot adott ki.
– Körülbelül most? – firtatta Erik.
– Körülbelül most szerintem pont megfelel, igen.
Azzal futottak.

149. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik
Szávitrí >!

– Valószínűleg valamiféle varázslat vagy valami – jelentette ki. – Itt nincs levegő. Ezért nincs hang. A levegő összes kicsiny részecskéje valahogy összeverődik, mint az üveggolyók. Így kapod a hangokat. Tudtad?
– Tényleg? Nahát!
– Szóval az abszolút semmi vesz minket körül – állította Széltoló. – Tökéletes semmi. – Tétovázott. – Van rá egy szó – motyogta. – Az, amit akkor kapsz, amikor nem marad semmi, már mindent elfogyasztottak.
– Aha. Azt hiszem, azt hívják cechnek – mondta Erik.
Széltoló fontolgatta egy darabig. Úgy nagyjából rendben lévőnek hangzott. – Helyes – jelentette ki. – A cech. Az az, ahol vagyunk. Lebegünk az abszolút cechben. A teljes, tökéletes, sziklaszilárd cechben.

118-119. oldal (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: hang · semmi · Széltoló · Szörcsök Erik · űr
Luyze P>!

Gyerünk! Meneküljünk el!
    – Hová?    
    Széltoló sóhajtott. Már nem egyszer próbálta világossá tenni alapvető filozófiáját, de az emberek sosem fogják föl a lényegét.    
    – Ne törődj a hovával – mondta. – Tapasztalataim szerint az mindig megoldódik magától. A fontos szó az el.    

88-89. oldal, (Cherubion, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Széltoló · Szörcsök Erik