Szophoklész személy
Idézetek
Görögök
Szívesen lennék talán a görögök kortársa, társalogni Szophoklész tanítványaival,
megismerni a bizalmas titkok komolyságát,
de mikor megszülettem, még élt
és uralkodott a ragyás képű grúz,
s az ő komor rendőrsége és elméletei.
Azok voltak a gyász és az emlékezés évei,
a józan beszélgetéseké meg a hallgatásé;
az örömből nagyon kevés jutott —
csak egynéhány madár nem tudott erről,
egynéhány gyermek és fa.
Például az utcánkban álló almafa
áprilisban gondtalanul kibontotta
fehér virágait, és mámoros
nevetésben tört ki.
Titokban mindig is Szophoklésszel értettem egyet, aki szerint a legjobb meg sem születni, és az ezután következő legjobb gyorsan meghalni.
Megírta Szophoklész: nincs az embernél rémületesebb.
Karneadész pedig azt írta, hogy a nemlétezőkről ugyanúgy létrejön az emberekben a képzet, mint a létezőkről, s ezek éppoly hatékonyak, mint amazok, aminek bizonyítéka, hogy maguk után valódi tetteket vonnak. Annak megfelelően cselekszenek az emberek, amit igaznak hisznek, és nem érdekli őket, igaz-e.
Negyedik könyv: Róma
Luis de León egyik nagy költeménye:
„Miért kell, hogy a lélek érted szülessen,
E sötét gödörbe, s e mély, sűrű éjbe vesszen?"
De már itt a sötétség, az éjszaka, a homály, egészen mást jelent. Szophoklész szkotosza, Böhme Ungrundja, Byron darknesse, Vaughan, Jeffers nightja, csak néhány szó. Egyszer nagy tanulmányt kellene írni ezzel a címmel: A sötétség a világirodalomban. Aiszkhülosz néhány szaváról Nietzsche beszél:az en aoronüktiről azt írja, hogy éjszaka egy és három óra között van a legnagyobb csend, és ilyenkor fejik az éjszaka teheneit. Szophoklész Ajásza így kiált fel: hoi szkotosz, henom faosz – az éj vált számára fennyé. Egyébként az éjszaka egy és három óra között levő ideje a sötétség válsága. Napóleon azt mondja, hajnali háromkor legbátrabb az ember.
Véleményem szerint Alexandroszba Arisztotelész oltotta be az orvostudomány szeretetét; Alexandrosz ugyanis nemcsak elméletileg foglalkozott az orvostudománnyal, hanem segített is barátain, amikor megbetegedtek, s gyógyszereket és étrendet írt elő nekik, amint ez kitűnik leveleiből. Természetes hajlamot érzett a tudományok és az irodalom iránt. Mivel pedig az Iliászt katonai útikönyvnek tartotta és nevezte, magával vitte annak Arisztotelész magyarázataival kísért kiadását, ezért nevezik ezt narthéx-kiadásnak;* és tőrével együtt mindig a párnája alatt tartotta, amint Onészikritosz elbeszéli. Midőn Ázsia belső tartományaiban nemigen jutott hozzá könyvekhez, Harpaloszt kérte meg rá, hogy küldjön neki, így aztán elküldte Philisztosz könyveit, Euripidész, Szophoklész és Aiszkhülosz sok tragédiáját, Telesztész és Philoxenosz költeményeit.
* A narthéx henger alakú gyógyszeres doboz. Alexandrosz az Íliász tekercseit egy Dareiosz tulajdonából származó, díszes narthéxban őrizte.
535. oldal, Első kötet, Alexandrosz (Osiris, 2005)
→ |
---|
[…] Ha a fáraó lánya nem halássza ki a hullámokból a kosarat s benne a kis Mózest, nincs Ószövetségünk, sőt, civilizációnk sincs! Hány régi monda kezdődik azzal, hogy valaki megmentett egy kitett gyermeket. Ha Polübosz nem veszi oltalmába a kis Oidipuszt, Szophoklész nem írja meg a legszebb tragédiáját!
18. oldal, Első rész - Könnyű és nehéz, 4 (Európa, 2016)
→ |
---|
– Mondok magának valamit. Soha nem voltam valami nagy véleménnyel Szophoklészről. Nincs semmi humorérzéke. Nyomába se ér Euripidésznek. Mindig azt terveztem, hogy újraírom az Oidipuszt. – Megállt egy pillanatra, és ravaszul rám sandított. – Meg tudja magyarázni, hogy miért esik olyan nagyon kétségbe Oidipusz, amikor megtudja, hogy a saját anyját vette feleségül? Inkább örülnie kellett volna, ha egyszer vonzódott hozzá!
257. oldal, George Bernard Shaw (Európa, 1989)
Egy alkalommal vezértársával, Szophoklésszal* indult tengeri hadjáratra, és amikor Szophoklész egy csinos ifjúért lelkendezett előtte, Periklész így szólt: „A hadvezérnek, Szophoklész, nemcsak a kezét, hanem a szemét is tisztán kell tartania.”
* Szophoklészt az Antigoné sikere (Kr. e. 442) után választotta a nép sztratégosszá, ezért vett részt a szamoszi hadjáratban.
304. oldal, Első kötet, Periklész (Osiris, 2005)
→ |
---|
[…] imádott vérszomjas történeteket kiagyalni, ráadásul olyan jó volt benne, hogy messze túlszárnyalta Carter úr kedvenceit, köztük Szophoklészt vagy Homéroszt, akiknél aztán tényleg mindenki meghalt.
55. oldal
– Tételezzük fel, hogy minden választásod, igyekezeted sorsszerűen kudarcba fullad, azért te továbbra is szilárdan te magad vagy, és nem más. Te önmagadként haladsz előre. Nyugodj meg.
Végre fölemelem a fejem, ránézek. Beszédéből különös meggyőző erő árad.
– Miből gondolja?
– Mert irónia van a dologban.
– Irónia?
Ósima erősen a szemembe néz.
– Hallgass ide, Tamura Kafka. A legtöbb görög drámának is az a mozgatórugója, amit te most érzel. Nem az ember választja meg a sorsát, hanem a sors választja ki az embert. Ez a görög drámák alapelve. És a tragédia – Arisztotelész határozza meg így – a sors iróniájaként nem a drámai hős hibájából ered, hanem inkább azért, mert a hős egy bizonyos erkölcsi színvonalat képvisel. Érted, mit beszélek? Az ember nem saját gyengeségei miatt keveredik még tragikusabb helyzetekbe, hanem éppen az erényei miatt. Szophoklész Oidipusz királya ennek kiváló példája. Az ő vesztét, a tragédiát nem a lustaság vagy az ostobaság okozza, hanem éppen a bátorság és az egyenesség. Itt érhető tetten a sors kikerülhetetlen iróniája.
– És nincs kiút?
– Esete válogatja – válaszolja Ósima. – Vannak esetek, amikor nincsen. De az irónia bölcsebbé és naggyá teszi az embert. És ez vezet a megváltás magasabb szintjére, ahol az ember rátalál az egyetemes reményre. Sokan ezért olvasnak szívesen ma is görög tragédiákat, ezért tartják őket örök klasszikusnak.
294. oldal, 21. fejezet (Geopen, 2006)
→ |
---|