szomorúság fogalom

312. oldal, 31. fejezet - Mindig hálásnak lenni

Van az életben valami megrendítően szomorú, s az, akinek erre szemében könny gyűlik, nem tudja, ez a szomorúság milyen megváltoztathatatlan. Szeretne szenvedni, szeretné, ha mindez mélyen belevágna és fájna, szeretné, ha legalább belebetegedne és milyen jó lenne belehalni. De annyira szomorú, hogy már nem is szenved, nem fáj semmi, nem beteg, nem sóhajt, nem türelmetlen, — azt se tudja, akarja, vagy nem
akarja, azt se, hogy mindegy, vagy nem mindegy. Már nem is céltalan.
Nem az öröm és boldogság hiány, mert hiszen akkor fájó űr lenne, tér, amiben nincs semmi. Ez a szomorúság sűrű és masszív, égő és áradó, egyfajta súly, amit elviselni tudni éppen annyi, mint szomorúnak lenni.

Amikor szomorú vagy, legyen bátorságod ezt mondani magadnak. „Bármilyenek is az érzéseim, ezek mind elmúlnak: még ha visszatérnek is, nem tarthatnak soká.” Ha nem hosszabbítod meg készakarva, akkor veszteségérzeted, minden bánatod természetes módon elenyészik és eltűnik.

Az édes édesebbnek tűnik, ha valami keserű után esszük. Ugyanez a helyzet a szomorúsággal. Fontos, hogy megtapasztaljuk a szomorúságot, hogy magunkévá tegyük, és ezáltal valóban megismerjük a boldogságot. Csak egy egyenes vonal voltam, amíg Kit be nem toppant az életembe. És lehet, hogy most fáj. De ilyen a szerelem, nem igaz? Valódi érzéseket hoz ki belőlünk, bátorrá tesz, és rákényszerít, hogy alaposan megvizsgáljuk magunkat.

283. oldal

Rettenetesen szomorú voltam. Tulajdonképpen olyan szomorú voltam, mint egy szomorú gyerek, márpedig a gyerekek nagyon szomorúak tudnak lenni.

111. oldal

Amin nem tudott változtatni, azzal nem foglalkozott, elengedte, így a szomorúsága is elmúlt.

146. oldal, 6. fejezet - Juharnál is vörösebb ruha, hófehér arc (Művelt Nép, 2021)

Az égi világ, ahogy a földi is, tele van csodával, de fájdalommal is. Ha mindig napfény ölelne minket körbe, és nem lenne árnyék, akkor nem értékelnénk azt a boldogságot, amit a nyár hoz elénk. Az élet része a szomorúság is, de ha szerencsések vagyunk, több jut nekünk a vidámsággal teli napokból – mondta csöndesen Napraforgó.

104. oldal

Sosem olyan tartós az öröm, hogy utol ne érne a bánat: szomorúság a vigasság előtt, szomorúság utána és szomorúság közben is, amiért óhatatlanul véget ér a jókedve (olyan az a perc, mint amikor egy arcról lehervad a mosoly); az örök emberi szomorúság árnyéka mindenkire rávetül, és mindenki a maga természete szerint viaskodik vele.

50. oldal

Mazochista élvezettel adja át magát a melankolikus a szomorúságnak: mindig van a léleknek egy olyan tartománya, ahová senkinek nincsen belépése. E tartomány „befelé” tágul; minél erősebb a külső szorítás, annál kijjebb tolódnak a belső határok.

    Ha a boldogságot ellentétével akarjuk definiálni, akkor nem a szomorúsággal, hanem a depresszióval kell szembeállítanunk.
    Mi a depresszió? Képtelenség az érzésre, olyan, mintha meghaltunk volna, miközben testünk még él. Képtelenség az örömre és a szomorúságra. A depressziós ember kifejezetten megkönnyebbülne, ha képes lenne a szomorúságra. […] Ha a boldogságot a depresszió ellentéteként kívánjuk definiálni, akkor közelítjük Spinoza öröm- és boldogságmeghatározását, amely ezt olyan erős vitalitásérzés állapotának tartja, amelyben összeolvad az a törekvésünk, hogy megértsük embertársainkat, és hogy egyek legyünk velük. […] A boldogság azt jelenti, hogy behatolunk a valóság legmélyére, hogy felfedezzük önmagunkat, és egyszerre érezzük magunkat másokkal egynek és tőlünk különbözőnek. A boldogság az intenzív belső aktivitás állapota, és a növekvő életerő élménye, amely úgy valósul meg, hogy produktívan kötődünk a világhoz és saját magunkhoz.

183. oldal