szimbolizmus fogalom
Idézetek
[…] Európa-szerte újjáéledt az okkultizmus, a századvég mint romantikus hőst ismét felfedezte Lucifert és Mefisztót, és a XIX. század utolsó felében kibontakozott a francia szimbolista és dekadens sátánizmus.
101. oldal, Kristi A. Groberg: ,,Lucifer sötét szárnyának árnyéka", Sátánizmus az ezüstkori Oroszországban
A tizennyolcadik század „klasszikus” iskolája a „józan észt”, a deizmust, a szkepticizmust és a materializmust tűzte zászlajára; ezt tagadta a romantika, amely az „érzések”, az okkultizmus, a hit és az idealista filozófia mellett tört lándzsát. Ez az ellentétpár jut szintézisre a „realizmusban”, amely a legvadabb romanticizmust is hűvösen, tárgyilagosan írja le – lásd Flaubert egzotikus Salammbóját, Zola szélsőséges bestialitását, vagy Tolsztoj örvénylő csataképeit – hasonlóan egy olyan klasszicizmushoz, amely ahelyett, hogy megtagadná a romantika világát, gondosan, mintegy kívülről ábrázolja, s ezenközben saját klasszikus meggyőződéséről sem mond le. A realizmus valódi szintézis; csakhogy, míg a világ objektív ábrázolására törekszik, megfosztja a képet a romantika elevenségétől, míg végezetül érzelemtől mentessé, halottá, értéktelenné merevedik. A realizmus így felrobban, s máris az antirealizmusnál vagyunk. De, dialektikus folyamatról lévén szó, a realizmus ezúttal nem a korábban általa tagadott romantikával, hanem a szimbolizmussal, a futurizmussal, s végül a szürrealizmussal találja magát szemközt.
34. oldal