szerelem fogalom
„A boldogság nem a külső gazdagságtól, nem a körülményektől, hanem az intimitás megélésének képességétől függ” – Isabelle Filliozat francia pszichológusnő
„Röviden talán a következőképpen határozhatjuk meg a szerelmet:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom.
A másik ember egész lénye alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, – mindent magába foglal.
A szerelem, jellegénél fogva sóvárog „szerelme tárgyára”, a másik emberre, és ezért szinte fáj jelenlétének hiánya!
Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad.”
(forrás: http://szokeciklon.lapunk.hu/…)
Idézetek
A szerelem szerintem nem is egy érzés, hanem egy gyűjtőfogalom. Nem lehet egyetlen érzés ilyen hatalmas. A szerelem a legerősebb érzelmek együttese: a szereteté, gyűlöleté, féltékenységé, szabadságé, rabságé, bódultságé, elégedettségé, telhetetlenségé…
Na és ha csak ennyi lenne… Mert azt hiszem, minden ember a saját szerelmébe, a saját gyűjtőfogalmába azt rakja bele, amit csak akar. Minden szerelem egyedi egyveleg, saját összetevőkkel.
107. oldal
– […] A szerelem mindig ennyire nehéz?
– Többnyire az […]
70. oldal
Szerelem…
Lehetséges, hogy én mást értek ezen a szón, mint amit általában értenek.
Tudom, mi minden belefér a fogalomba, a mirigyek követelőzésétől Rómeó és Júliáig. Annyi a változata férfi és nő legbensőségesebb kapcsolatának, hogy szótárra való fogalmat kellene használnunk, minden változatra illőt.
De van olyan szerelem is, amely a minőségi renddel a szokásos változatok fölött áll. És látod, erre sincs külön szavunk. Hiszem, hogy van ilyen szerelem. Kell, hogy legyen ilyen szerelem.
Nem hozhatom fel példának a miénket. Annak a szerelemnek, amelyre én gondolok, az idő a legbiztosabb próbája. Az egyetlen biztos próbája. S az a pár hónap csak arra volt elég, hogy megbizonyosodjunk: van ilyen szerelem. Van, csak nagyon ritka. Olyan ritka, hogy már alig hihető. Undorodom azoktól, akik lemosolyogják. Ugyan kérem, illúzió! Képzelgés! Betegség! Mint egy kiadós nátha; utoléri az embert, aztán szépen elmúlik. A férfi megszereti a nőben az elérhetetlen ábrándjait, feleségül veszi és a feleségéről kiderül, hogy nem azonos. Vice versa: a férjuralomról is kiderül, hogy a királyfival nem azonos. És a tíz házasság közül van talán egy, amelyben az ügyfelek, ha már ilyen takarosan bevásárolták egymást, jó képet vágnak az ügylethez, ha másért nem, hát azért, hogy elmondhassák rájuk vagy elmondhassák magukról: sírig tartott a szerelem.
Minden cinizmus undorító, s ez a legundokabb fajtája. Kell, hogy legyen olyan szerelem, amilyenre én gondolok.
A szerelemhez hozzátartozik az érzelem mélysége és hűsége, amely nélkül a szerelem nem szerelem, hanem csupán szeszély, szórakozás. Az igazi szerelem mindig tartós, felelősségteljes kapcsolat vállalása. A szabadságot csak a választáshoz igényli, nem pedig a végrehajtáshoz. Minden igazi, mély szerelem egyszersmind áldozathozatal. Az ember feláldozza lehetőségeit, vagy, jobban mondva lehetőségeinek illúzióját. Ha nincs szükség erre az áldozatra, illúzióink megakadályozzák a mély és felelősségteljes érzés megszületését, ennek következtében pedig elszalasztjuk az igazi szerelem megtapasztalásának lehetőségét is.
72-73. oldal
– De ha a szerelem valóban az elhatározástól függ – kérdezte Kürosz –, akkor miért nem lehet azt is egyszerűen elhatározni, hogy abbahagyjuk? Láttam én már olyan embereket, akik zokogtak szerelmi bánatukban, és rabszolgái voltak a szeretett lénynek […].
Az ifjú így felelt:
– Előfordul bizony ilyesmi, mert vannak ilyen nyomorultak. […] Ezek kísérleteznek lopással is, és nem tartják tiszteletben mások tulajdonát; amikor aztán rabolnak vagy lopnak, ugye, te vagy az első, aki, lévén, hogy a lopás nem szükségszerű, vádat emelsz a tolvaj és rabló ellen, nem bocsátasz meg neki, hanem megbünteted. Így a szépség sem kényszeríti rá az embereket, hogy szeressék a tilos dolgokat, és hogy vágyódjanak utánuk; csak a hitvány emberkék nem tudnak vágyaiknak ellenállni, de a szerelemre hárítják a felelősséget.
152-153. oldal, Kürosz nevelkedése
Bolondság azt hinni, hogy a szerelem felszabadítja az embert. A szerelem nem más, mint beteges, irgalmatlan félelem attól, hogy elveszítjük a másikat. Félelem valami szörnyűséges tragédiától, hogy a szerelmünk fejére esik valami űrszemét, és kioltja az életét, s nem marad más belőle, csak egy pár füstölgő bakancs. Félhetünk attól, hogy a harmincadik születésnapján kiderül valami veleszületett, ronda rendellenesség, például, hogy lyuk van a szívén, és elviszi álmában, miközben gyanútlanul fekszem ölelő karjai közt. Akkor vagy valóban szerelmes, ha megkérdezed magadtól, mi lenne nehezebb: neked végignézni az ő halálát, vagy azzal a tudattal élni, hogy ő fogja végignézni az tiédet? Melyikőtökhöz kegyesebb a sors? Csak amikor halálos aggodalommal szeretsz valakit, akkor jössz rá, mit is jelent a kegyes halál. A szerelem nem a szelíd romantikáról szól, hanem átkozottul brutális, amitől az ember képes pánikszerűen elmenekülni.
Micsoda gyengédség! Hogy valaki felkel az ágyból, kicsi halakat hoz neked, és ott ül melletted, míg megeszed az éj sötétjében. Dúdol neked. Ez a szerelem.
218. oldal, Hatvanharmadik fejezet, Kicsi halak