szerelem fogalom

    Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és körülöttem mindenki felfelé néz.
     – Mi az? – kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy lássam, amit a többiek. Aztán összeráncolt szemmel néztem a termünk felé, ahol Cortez kinyitotta az ablakot, és… Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóban.
    Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és kiállt az ablakba! Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy „Megőrültél? Kiesel!!!”, az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve nézte.
     – Oké – szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. – Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte, és a tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. – Ott a padon… – mutatott felém.
     – Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! – motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.
     – …a barátnőm! – kiáltotta. – Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban.
    Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték.
     – Ha valaki még nem tudná esetleg… – magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy „oké”. – Ja – kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. – És szeretem – tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg „húú”-ztak és füttyögtek.
    A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre.
     – Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! – üvöltötte kivörösödött fejjel.
     – Ha nem gond, gyalog mennék – felelte Cortez.

– Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? Most épp össze kell ugyanis szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmikben egyáltalán nincs gyakorlatom.
– Tessék?
– Beléd szerettem, Gwendolyn.
– Tényleg?
– Igen, tényleg. Tudom, hogy még egy hete sem ismerjük egymást, és eleinte eléggé… gyerekesnek találtalak, és valószínűleg undokul is viselkedtem veled. Borzasztóan bonyolult a személyiséged, soha nem lehet tudni, mit fogsz tenni legközelebb, és néhány dologban még ijesztően… tapasztalatlan vagy. Néha szeretnélek észhez téríteni.
– Oké, tényleg feltűnően gyakorlatlan vagy, ami a szerelmi vallomásokat illeti – jegyeztem meg.

– Szerelmes vagyok beléd – mondta halkan.
– Augustus! – szóltam rá.
– Ez a helyzet – felelte. Rám nézett, és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. – Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd.