Szeredás Emerenc személy
Idézetek
Emerenc nem hitt a mennyországban, Emerenc a percben hitt.
224. oldal - Amnézia (Európa Könyvkiadó - Budapest, 2007)
Maga sose fogja fel, ami egyszerű, mindig hátul akar bemenni, holott elöl a kapu.
168. oldal (Magvető, 1987)
Azt mondta neki nem kell se pap, sem egyház, az adót se fizeti, Isten eredményes működését tapasztalta a háború idején, az áccsal meg a fiával nincs baja, azok munkásemberek voltak, csak a fiút úgy megzavarta a politikusok hazudozása, hogy kénytelenek voltak belekeverni valamibe, hogy kivégezhessék, mikor már kezdett kényelmetlen lenni a vezetőknek. Ő legjobban az anyját sajnálta, mert annak nem lehetett egy jó napja, mégiscsak furcsa, hogy nagypéntek éjszakáján aludt először nyugodtan szegény, mert addig folyton félteni kellett a fiát. Azt hittem lecsap az Isten villáma, míg Emerenc előadásában Krisztus politikai machinációk áldozataként, mint egy konstrukciós per bukott hőse, végre kilép a fia nyugtalankodásával agyonzaklatott Szűzanya életéből.
30-31. oldal
Emerenc sose tudta meg, hogy valamiképpen egy döntésre jutott az Elfújta a szél Butler kapitányával, akár a gátlástalan regényhős, ő sem óhajtotta többé kockára tenni a szívét senkiért, semmiért.
108. oldal, Politika
| → |
|---|
Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászonzsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe […]
Hogy lehetett volna bármikor is megmagyarázni őt, irgalma anatómiáját, amely állatokkal népesítette be a házát, Emerenc fegyelmezetlenül volt jó, meggondolatlanul nagylelkű, csak egy másik árva előtt leplezte le árvaságát, sose közölte, milyen egyedül van, míg, mint a Hollandi, egymaga kormányozza titokzatos hajóját, mindig ismeretlen vízen, mindig ideiglenes viszonyulások szelében.
216. oldal, Díjkiosztás
[…] Emerenc világa kétféle embert ismert, aki seper és aki nem, aki pedig nem seper, attól minden kitelik, és teljesen mindegy, milyen jelszavak közt vagy lobogó alatt tartja a nemzeti ünnepét.
119-120. oldal, Politika
Hideg, korrekt, hatásos beszéddel búcsúztatta az öregasszonyt, szavai annyira nélkülöztek minden érzelmet, és annyira nem lehetett belőlük rekonstruálni a valódi Emerencet, hogy úgy hatott, mint a kloroform, míg hallgattam, inkább tompa zsibbadást éreztem, nem azt az elsődleges, bitang fájdalmat, amit azok szoktak, akik szemben állnak azzal, akit szerettek, s az ott van egy kis tálszerű valamiben előttük, porrá válva, és el kellene hinni róla, azonos azzal, aki ránk nevetett.
250. oldal
Emerenc életének bármelyik korszaka iszonyú képlet lehetett, mikor szónokolni kezdett, okosabb volt eltisztulni mellőle, menekült is, aki hallotta, hogyan kommentálja Gagarin repülését, vagy a Lajka kutyát. Mikor Lajka szívverését hallgattuk, átkozódni kezdett, hogy állatkínzás, később azzal vigasztalta magát, órát ketyegtetnek, majd siet nekik egy értelmes kutya beülni egy golyóba vagy mibe, és a mennybolton furikálni, ki hiszi ezt, Gagarinról azt jósolta, ő rosszat érez, nem szabad ilyen feladatot elvállalni, mert Isten általában nem figyel ránk, ha kérünk valamit, de amitől félünk, mindig megadja. Hát ha ő elintézi a szomszédot, mikor az letapossa az ő ágyása virágait, Isten is elintézi a behatolót, nem azért vannak az égitestek, hogy köztük kóricáljon valaki. Gagarin halála napján, mikor egy rémült és megrendült világ reakcióját kellett átélnie, még a segíthetetlenül ostoba Adél is kitért előle, mert kint ágált az előtérben, és magyarázta, ő megmondta előre, hogy Isten nem tűr hatásköri túllépést.
131. oldal