Szép Károly (Karcsi) személy
Idézetek
Dave a telefonjával felült a tanári asztalra.
– Jó, twittelem, hogy van egy túszunk – közölte.
– Karcsi nem túsz! – szóltam rá nevetve, mert szegény kilencedikes fiú lefehéredett.
– Ki az a Karcsi? – fordult körbe Cortez.
– Én vagyok Karcsi – mondta Karcsi.
332. oldal, November 26., csütörtök (Ciceró, 2010)
207-208. oldal, Február 27., vasárnap (Ciceró, 2012)
Összeszorítottam a fogamat és az engem fürkésző Karcsira néztem. Mit mondhatnék neki? Hogy üdv a nyomi klubban? Vagy hogy az olvasókörösöket állandóan cikizik?
79. oldal, Szeptember 7., hétfő (Ciceró, 2010)
– Az énekkaron és rajzon is rengetegen voltak! – közölte Kinga, majd összeráncolt szemöldökkel nézett ránk. – Mi volt az olvasón? Látom, Harry Pottert megtaláltátok.
– Kinga, állj le! – szóltam rá nagyot sóhajtva. Szegény Karcsi lesütött szemmel ácsorgott mellettem.
80. oldal, Szeptember 7., hétfő (Ciceró, 2010)
– Milyen volt az első órád? – érdeklődött Virág, miközben beleharapott a sajtos rolóba.
– Jó, az osztálytársaim örültek, hogy újra látnak, páran meg is öleltek! – igazította meg Karcsi a szemüvegét. Én rutinosan hátranéztem, mert gyanús volt, hogy a csak „herripotterként” nevezett fiút miért ölelgetnék. Vagy négy post it cetlit szedtem le a hátáról különböző „lökj meg nyugodtan”, „passzold nekem a medicinlabdát” vagy éppen „igen, én szidtalak, bajod van vele?” firkákkal.
27. oldal, Szeptember 1., szerda (Ciceró, 2011)
Dave a telefonjával felült a tanári asztalra.
– Jó, twittelem, hogy van egy túszunk – közölte.
– Karcsi nem túsz! – szóltam rá nevetve, mert szegény kilencedikes fiú lefehéredett.
– Ki az a Karcsi? – fordult körbe Cortez.
– Én vagyok Karcsi – mondta Karcsi. Cortez alaposan végigmérte szegényt, végül megvonta a vállát.
(…)
– (…) Megtudhatnám, hogy miért nem vagy órán? – kérdezte végül, amikor sikerült felocsúdnia a döbbenetből. Mindenki a terem végében lévő Karcsi felé nézett, aki Dave padja mögött állt.
– Ööö. Mehetek? – kérdezte.
– Örülnék neki – bólintott Gazdag dühösen.
– Karcsi nem mehet el, túsz – jelentette ki Dave.
– Ki az a Karcsi? – nézett idegesen Gazdag, és kezdett elfogyni a türelme.
– Én vagyok – sóhajtott Karcsi.
332-333. oldal, November 26., csütörtök (Ciceró, 2010)
64-65. oldal, Április 12., csütörtök, 8/2. (Ciceró, 2013)
– Zsolti, te lantművész leszel! – közölte.
– Mi van? – nézett fel Zsolti a korpás kenyeréből (vagy miből), amihez joghurtot evett. – Lesz a franc, én király vagyok! Kérek szolgákat meg nagy húsokat, és Pottert, hogy megkóstolja, nem mérgezett-e az élelem.
– Felejtsd el, Karcsi az udvari bolond! – magyarázta Kinga.
– Jó, legyen. Szórakoztasson engem – adta meg magát Zsolti nagylelkűen.
– Rendben, legyél király – gondolta át Kinga, mert szerintem rájött, eléggé jól játszaná a szerepét. – Akkor is kell lantművész. Renáta! – állapodott meg rajtam a tekintete.
– Mi? Ne már! Én királylány szeretnék lenni – mosolyodtam el ábrándosan.
– Ó, hogyne.
77- 78. oldal, Január 23., hétfő, 8/1. (Ciceró, 2013)
– Mássz arrébb – szólt Ricsi Karcsinak, aki lekászálódott a padról, és átadta a helyét.
– Ne már, ő mindig itt ül – néztem fel a könyvemből.
– Ja, de kipihente magát. Ugye? – nézett Ricsi a kilencedikesre.
– Persze – bólogatott Karcsi. Ennyit még soha nem beszélt folyamatosan az árkádok alatt álló társaság tagjaival.
105-106. oldal, Szeptember 16., csütörtök (Ciceró, 2011)