Szép Károly (Karcsi) személy

    Mikor benyomtam a lejátszás gombot, reméltem, hogy azért nem lett túl durva. Reméltem? Ugyan már. Tudtam, hogy mindenkinél kiveri a biztosítékot, hiszen rólunk van szó! A videó elindult, a legeslegelső kép Ricsi, ahogyan belefejel a kamerába, majd rögtön azután elindul a Papa Roach Last Resort című dala, és egyszerűen mindenki megőrül a felvételen. Andris és Robi ugrál, Kinga vörös fejjel ordít, Gábor idegesen csapkod Dave felé, aki a szabad kezével (amelyikkel nem kamerázik) a fülét pöckölgeti. Én a padomon ülve olvasok, majd visszadobom az ölembe esett szendvicset (?), Virág a székén ugrál (eredetileg egy Kispál és a Borz számra, de, ugye, ez ezen a felvételen nem hallatszik), Cortez lesöpri a padjára rakott papírokat, Ricsi meg páros lábbal tapos rajta. Zsolti a terem végéből nekifut, és kitartott karral leveri a csontváz fejét, majd pankrátor módjára rá is ugrik a földön heverő Carlosra. Ezután bevágások kajacsatáról, üdítőköpködésről, mutogatásról a kamerának (cenzúra, Dave kikockázta), metálvillák és kinyújtott nyelvek (Andris és Robi), lökdösődés (Karcsi a termünkben járt), Macu a felmosórongyot lóbálva próbál ninjitsuzni (valami japán harcművészet), Zsolti azonnal felveszi vele szemben a harci pózt, majd vágóképek következtek arról, hogy milyen sora van nálunk Carlosnak, a csontváznak. Virág megöleli, én kezet fogok vele (nálam maradt a karja), Zsolti belenyúl a szemébe, Andris és Robi bordán csapják, Kinga megpróbálja visszatenni a fejét, Cortez napszemüveget ad rá, Ricsi lefejeli, Jacques és Gábor pedig két oldalról átkarolják, amolyan „haveri” stílusban. A zene véget ért, az utolsó kép, immáron hanggal, hogy felröhögünk valamin a teremben, aztán elsötétül a jelenet. Itt azt hittem, vége, és már ki akartam nyomni, amikor még egyszer kivilágosodott a képernyőm, és Máday jelent meg, ahogyan a termünkben áll a tanári asztal mellett.
     – Tizenegyedik bé! Elegem van belőletek! – mondja idegesen. És ekkor tényleg véget ér a felvétel.

    A következő üzeneteket kaptam: „Csoki, Reni, muhahaha Szőr Nagy Zsolt”, „Apu cégénél van európai városlátogatás kedvezmény, Kingával biztosan meglátogatunk valamelyik szünetben! Dave”. „Metááál! Andris”, „Pogóóóóó! Robi”. „Sok sikert kívánok, szeretettel gondolok rád! Kardos tanár úr”, „Rentai, eszembe fogsz jutni csütörtökönként ☺. Vladár Ervin”, „Réni, boy voyage! xxx Jacques et Flöra”, „Mázlista vagy! Edina!”.
    (…) „Sok sikert! Krisztián”, „Nagyon fogsz hiányozni!!! Karcsi”, „Ügyes legyél, Reni. Macu”, „Ne hagyj itt! Kérlek, ne hagyj itt!!! L Kata”, „Örülök, hogy barátok lehettünk, remélem, azok is maradunk! Gábor”, „Reniiiii! Te vagy az örök MÖLLB! Szereeeeet! Virááág!” (…) „Ren! Okos legyél Párizsban, mutasd meg nekik. C-vel minden oké lesz, ne őrülj meg, messziről is figyellek, ne egyél csigát, mert rohadt undorító, Neményit lerendeztem, búcsúajándékként még szereztem neki egy nőt, hogy ne zavarjon titeket, viszont ha egy ábrándos tekintetű bölcsész rád néz, csak üzenj, és repülök, hogy szétrúgjam a seggét! Rics.”
    (…) „Renáta! Mondandómra kevés ez a nevetségesen vékony könyv, amit az új, amatőr iskolaújságos csoport hozott össze. Természetesen, amikor még mi feleltünk az évkönyvekért, nívósabb kiadások születtek, és elképzelhetetlennek tartom, hogy az én felügyeletem alól nyomdahiba került volna ki. Ah! Pancserek! Ami téged illet, mondhatok bármit, úgyis a telefonon fogsz lógni, nyilván az előadásaim közben is zavarni fogsz, bombázol majd a szánalmas képeiddel és számodra érdekes, számomra pedig halálosan unalmas élménybeszámolóiddal. Csak, hogy tudd, cseppet sem érdekelnek városképek, idióta »az Eiffel toronynál« fotók vagy »nézd, ott a távolban, azok mi vagyunk« felvételek. Elvárom, hogy arról írj, ami veled történik, röviden és tömören, lehetőleg heti rendszerességgel, hogy be tudjam építeni a programjaim közé. Amennyiben pedig világfájdalmad van, úgy érzed, hogy komor, sötét felhők gyülekeznek feletted és senki nem ért meg, felejtsd el a számom! Azonban, ha honvágyad van, Cortezt kell helyre rakni vagy csak hiányzik egy régi… barátféle, akkor nyugodtan hívj, várni fogom. Sok sikert az élethez, ne szúrd el, gondolok rád, vagy ha nem gondolok, majd teszel róla, hogy gondoljak. Kinga.” (…)
    (…)
    (…) „Because maybe, you're gonna be the one who saves me. And after all, you're my wonderwall”.

    (…) fájdalmas sóhajjal újra rohanni kezdtem.
    A vizes gumitalp csúszott a betonon, a beázott cipőm slattyogó hangot adott, egyébként meg bőrig áztam mindenem tiszta víz volt. A hajam vizesen tapadt a homlokomra, az ujjaim ragadtak az esőtől, a dzsekim meg a hátamra ragadt. Úgy érkeztem meg Zsoltiék házához, mint egy félőrült. Vagy inkább teljes. Benyomtam a kaput (ilyenkor sosem zárják, mivel péntek este úgyis átjáróház van), és egyenesen a garázshoz futottam. Ahogy beléptem az ajtón, mindenki ledöbbent. Én is, mert nem számítottam rá, hogy ott találok valakit, és a többiek is, mert ők meg nem számítottak rám. Cortez felpattant a fotelból, és azonnal hozzám lépett, arcán egyszerre váltakozott az idegesség, aggodalom és a „megölöm Neményit” kifejezés. Megállt előttem, és fürkészve nézett rám, én meg még mindig könnyeztem.
     – Sajnálom – tártam szét a karom – Ne haragudj.
    Cortez elmosolyodott, aztán ügyet sem vetve arra, hogy csurom víz vagyok, szorosan magához ölelt.
     – Jól vagy? – suttogta a fülembe úgy, hogy senki ne hallja.
     – Most már igen – fúrtam bele az arcom a vállába, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást.
     – Történt valami? – kérdezte fojtott hangon, ami nála az „überideges” kategóriába tartozott.
     – Megbántott. Ennyi – motyogtam.
     – Azt túléled – simította meg a vizes hajam, aztán hozzátette, hogy „és azt Neményi is”.
    Annyira szorosan öleltem Cortezt, hogy szinte megfojtottam magam, de csak így tudtam erőt gyűjteni ahhoz, hogy a többiekre nézzek. Amikor elengedtük egymást, két kézzel letöröltem az arcom, és körbenéztem. Virág, Ricsi, Kinga, Zsolti, Jacques, Macu, Dave, Gábor, Karcsi, Kata és a két rocker mind a garázsban voltak.
     – Nektek nem volt programotok mára? – kérdeztem csodálkozva.
     – Á, kamu volt – legyintett Ricsi, akinek egy kifújható papírduda lógott a szájában.
     – Hogyhogy?
     – Meglepetésbulid lett volna – mondta Virág szomorúan.
     – De holnap lesz a szülinapom – töröltem meg megint a szemem, mert újra könnyezni kezdtem.
     – Ja, azért akartunk ma meglepetésbulit. Mert arra nem számítasz. Számítottál volna – magyarázta Zsolti.
     – Szerveztetek nekem bulit? – sírtam el magam egy percen belül sokadszorra.
     – Tulajdonképpen én szerveztem – kezdte Dave. – Egy halom ember meg volt hívva, két hete titokban készülünk rá, csak ugye ma délután megjelent Neményi, és ugrott az egész. Úgyhogy lemondtuk az embereket, meg a kaját is. A tortát nem tudtuk, azt Zsák tegnapra megcsinálta, úgyhogy az itt van. De Andris és Robi már beleettek.
     – Miért nem szóltatok? Akkor nem mentem volna el – csóváltam a fejem, őrült lelkiismeret-furdalástól gyötrődve.
     – Meglepetésbuli. Tudod. Meglepetés – magyarázta Cortez.
     – Annyira sajnálom – néztem végig rajtuk könnyes szemmel. – És köszönöm, hogy ilyen rendesek vagytok. – törölgettem az arcom.

    A suli előtt Kinga éppen a többieket terrorizálta, pontosan tudni akarta, ki mit hoz a holnapi bolhapiacra.
     – Én felajánlom, hogy meztelen felsőtesttel megállok az udvaron, és lehet nézni öt Szent Johanna-pénz/perc áron. Muhahaha – osztotta meg velünk a tervét Zsolti.
     – Félő, hogy inkább azért fizetnének, hogy öltözz fel – morogta Kinga unottan. – Cortez, téged eladlak – fordult Kinga felénk, mire Cortez kérdőn nézett rá.
     – Mi van?
     – Kitaláltam, hogy profitálhatnánk a bolhapiacból. Egy Cortez-ölelés ötven Szent Johanna-pénz.
     – Te beteg vagy! Nem ölelek meg senkit – hőkölt hátra.
     – Most mit játszod az agyad? Renátát állandóan ölelgeted.
     – És ingyen – tettem hozzá vidáman.
     – Mert a barátnőm? – vágta rá Cortez szarkasztikus hangsúllyal, én pedig büszkén néztem magam elé. Ezt mindig szívesen hallom, egyszerűen nem tudom megunni.
     – Részletkérdés – legyintett Kinga türelmetlenül. – Talán kevesled az árat? Rendben. Érted adnak százat is. Legyen száz Szent Johanna-pénz az ölelésed.
     – Felejts el – nevetett fel Cortez.
     – Én elvállalom az ölelést, pénzért – szólt Karcsi halkan.
     – Ki a bánat fizetne érted? – oltotta le Kinga, szegény Karcsi pedig szomorúan lebiggyesztette a száját.

Az egész múlt hetet végiglábadoztam. Először száraz köhögés, majd hurutos, végül felszakadt, a mellkasom meg szinte kiszakadt. Így tudnám jellemezni szezonális meghűlésemet. A délelőttöket végigtanultam és olvastam (Kardos küldött nekem könyvet, így kiolvastam Fitzgeraldtól A nagy Gatsbyt ☺), délután meg vártam. Hogy mire? Természetesen Cortezre. Aki hétfő kivételével (első alkalom a sulipszichológusnál) mindennap pontban fél négykor átjött. Rendszerint vele tartott Virág és Ricsi, szerdán pedig Kinga és Zsolti is, de ők csak „gyors" vizitre érkeztek. Cortez azonban kitartó volt, és egész héten, minden délután nálam lógott. A többiekkel a neten tartottam a kapcsolatot, a Facebookomra két „jobbulást" üzenetem is érkezett (Karcsi és Kata), Dave, Macu (aki meggyógyult) és a szintén beteg Jacques msn-en vártak mindennap. Az előbbi kettő órák alatt is. ☺ Ha van valami, ami jó volt abban, hogy beteg lettem (ez hülyén hangzik, de tényleg), akkor az az, hogy Cortez bebizonyította, a világon ő a legjobb barát. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen díj, de ha még nem, megalapítom, és neki adom az elsőt. Simán megérdemli. Napközben, amíg egyedül voltam otthon, azon töprengtem, hogy az elmúlt években úgy szerettem Cortezt, hogy egyáltalán nem is ismertem. És most, hogy végre igazán megismertem, rádöbbentem, a régi érzéseim eltörpülnek amellett, amit most érzek. Eddig leragadtam ott, hogy mennyire menő, hogy mennyire észvesztően helyes, hogy mennyire iszonyatosan kúl, meg ilyesmi. Azonban rájöttem, a felszínes dolgokon túl van egy olyan oldala, amit igazán kevesen ismernek. Ricsi. Talán Dave és Zsolti. Egy kicsit Virág. És én. Az, hogy ő milyen barát, a napokban derült ki számomra. Múlt karácsony óta voltak olyan pillanatok, amikor éreztem, hogy Cortez az a fajta srác, aki ha szeret valakit, akkor érte bármikor, bármit megtenne… De az „ablakba kiállós" jelenet óta ezek a pillanatok folyamatossá váltak, és nincs nap, amikor ne éreztetné velem, hogy fontos vagyok neki. És ennek nem feltétlenül az a tanúbizonysága, hogy hozott nekem filmet, meg elcipelte A nagy Gatsbyt, mert Kardos megkérte rá. Ezt azzal bizonyította, hogy egy hétig minden délután átjött hozzám (és nem tíz percre), közben pedig nagyon úgy tűnt, eszében sincs más programot keresni, evidens volt számára, hogy ott van. Velem. Így tehát most azon kell munkálkodnom, hogy ne legyen szörnyű önértékelési zavarom amiatt, hogy „én egész egyszerűen nem érdemlem meg őt!". Így állunk tehát most. ☺

     – Hé, ott repül Harry Potter – mutatott Zsolti mögénk, mire mind hátranéztünk. Karcsi szélsebesen száguldott le a bringájával a domboldalról, sőt. Egyenesen felénk tartott.
     – Nem lassít? – pislogott Virág.
     – Valamit kiabál – hunyorgott Dave. – De nem értem pontosan.
     – Valamit a fékről, nem? – fülelt Macu.
     – Na, jó, álljunk félre – húzott oldalra Cortez.
     – Karcsi lassíts! Nagyon gyorsan mész! – formált tölcsért Virág a kezéből, és úgy kiáltott a felénk tartó tizenegyedikes fiúra.
     – Nincs fééékem! – sikította Karcsi, és ezúttal már értettük, amit mond. Aztán szélsebesen elhúzott mellettünk, és meg sem állt a tujáig. A biciklije fennakadt a bokorban, Karcsi pedig átrepült rajta. Látványos volt.
     – Ez szimpla volt vagy dupla? – tűnődött Zsolti.
     – Szimpla. Csak egyet fordult a levegőben – közölte Kinga.
     – Szerintem dupla volt.
     – Mondom, hogy szimpla! Ne értetlenkedj már állandóan! – vitatkozott Kinga.

     – Renáta! – nézett mélyen a szemembe. – Az osztályban mindenkivel jóban vagy, még Macu is leginkább a te társaságodat keresi. Mondjuk, ebben közrejátszik, hogy Dave tapló, de mindegy. Ott van Virág és Ricsi, akik mindenhová hívnak magukkal, csak hogy ne legyél egyedül, holott gyertyatartó senkinek nem hiányzik. De azért hívnak. Ott van Cortez, aki agybajt kap attól, hogy ki a titokzatos francia fiú. Ennek is örülnöd kéne, végre észrevett! A fiúk hívnak Zsoltiékhoz suli után, ami nem lenne kötelező. Szünetekben az egész menő társaság átcuccolt a padhoz, így akkor sem vagy egyedül. Olvasókörre Karcsival jársz, Zsák bármikor szívesen beszélget veled a neten, úgyhogy még ott sem lehetsz magányos. És, valljuk be, újabban én is gyakran színesítem az amúgy szürke életedet. Ha fáj, hogy Neményi nem hiányzik, akkor tedd rendbe magadban a dolgokat. De ne akarj a saját árnyékod lenni, mert most már tényleg senkit nem hat meg, hogy szenvedsz! Mert nincs miért! – fejezte be, mire pislogás nélkül meredtem rá. Félelmetes, hogy mennyire igaz volt, amit mondott.