szemlélődés fogalom

    Mindig eljön az idő, amikor választani kell szemlélődés és cselekvés közt. Ezt hívják emberré válásnak. Gyötrelmes a választás.

Sziszüphosz mítosza, 357.o.

[…] ahhoz, hogy jó, megfigyelő legyél, kegyetlennek kell lenned. […] A figyelő ember nem avatkozik be. Távolságot tart. Nem működik közre semmiben. Szenvtelen, érted. Hideg és kegyetlenül rávilágít a kínos részletekre. Mert számára semmi nem kínos. Hiszen ő a megfigyelő.

165. oldal

A meditáció a figyelemhiány zavar neuropszichológiai feltételeinek egyik kezelési módja. Fontos módja, de nem az egyetlen. Minden olyan tevékenység – a kertészkedéstől a harcművészetekig – meghozza majd a gyümölcsét, amely előmozdítja a figyelmes koncentrációt. A figyelemhiány zavarral élő felnőtteknek legalábbis mérlegelniük kell annak lehetőségét, hogy napi rendszerességgel gyakorolják a szemlélődő egyedüllétet. A szemlélődő egyedüllét nem azonos azzal, amikor egyedül vagyunk egy szobában és olvasunk, zenét hallgatunk vagy ábrándozunk. A szemlélődő egyedüllét során az életünkre, a gondolatainkra és az érzéseinkre figyelünk.

359. oldal A fizikai és spirituális környezet: önnevelés (II.)

Mindig van idő szemlélődni is. A szemlélődés hasznos. A kérdés is hasznos, ha jól teszed fel.

168. oldal Lépcsők

Mit csinált ezen az úton? Mire gondolt? Mint reggel, most is elnézte, amint elmaradoznak mellette a fák, a zsúpfedelek, a megművelt földek és a tűnő tájak, amelyek tovasuhannak minden útkanyarodónál. Ez az a szemlélődés, amely néhanapján kielégíti a lelket, és úgyszólván felmenti a gondolkodás alól. Ezer meg ezer tárgyat látni először és utoljára: van-e ennél mélabúsabb és mélységesebb valami?! Utazni annyit jelent, mint minden pillanatban születni és meghalni. Lelke leghomályosabb rekeszében talán összehasonlításokat tett a tűnő tájak és az emberi élet között. Az életnek minden dolga örökösen suhan előttünk. Az árnyak és a fények összevegyülnek: a ragyogás után elsötétülés; az ember néz, siet, kinyújtja a kezét, hogy megragadja azt, ami eliramlik; minden esemény egy-egy útkanyarodó, és egyszerre csak megöregszik az ember. Valami megrázkódtatást érzünk, minden fekete, homályos kapu sejlik föl előttünk; az élet sötét lova, amely eddig húzott, megáll, és látunk valakit ködösen és fölismerhetetlenül, aki kifogja lovunkat a sötétségben.

214. oldal, I. kötet, Első rész, Hetedik könyv, V. Vágtatás zökkenőkkel (Lazi, 2006)

Egyszer egy apáca kiment a Tisza-partra szemlélődni. Hazafelé az úton megállította egy kedves ismerőse, megkérdezte, mit csinált. „Szemlélődtem” – válaszolta. „Az meg mi?” – kérdezte a másik. A nővér pedig így válaszolt: „A szemlélődés az, amikor nézem a Tiszát, és engedem, hogy folyjon.”

227. oldal

    Hogy mennyire szerette nézegetni Wanderer a mi szőlősgazdáink tüsténkedését! Megjegyezzük, különös képessége volt hozzá, hogy láthatatlanná válva bámészkodjon. Kivált akkor bírta észrevehetetlenné varázsolni magát, ha mi munkakötényt öltvén, kapát, kaszát, ásót, metszőollót vagy kőhordó puttonyt ragadván valami emberesebb munkálkodásba fogtunk éppen.

32. oldal (Magvető, 2020)

A semmit nem lehet nézni, még kevésbé megfigyelni; a semmit csak szemlélni lehet. De a kétségbeesés, ami minden szemlélődés előfeltétele, megakadályoz benne, hogy nyugodtan szemlélődjek. Szeretnék szemlélődni, de nem a sivatag semmijén, a halálon, hanem valami máson, ami eltakarja előlem a semmit és a halált, ami számomra az életet színleli.

92. oldal

– Egy tökéletesen deduktív elme – mondta –, ha egyetlen tényt megismer minden összefüggésében, nemcsak azt az eseménysort tudja kikövetkeztetni, amely annak előzménye volt, hanem annak minden várható következményét is. Ahogyan Cuvier pontosan le tudott írni egy egész állatot egyetlen csont megszemlélése alapján, ugyanúgy a jó megfigyelőnek is be kell érnie azzal, ha egy eseménysorozat egyetlen láncszemét alaposan szemügyre veheti, s abból pontosan meg kell állapítani nemcsak a történteket, hanem azt is, ami történni fog. Még fogalmunk sincs arról, mi mindenre képes önmagában a logikus gondolkodás. Számos olyan ügyet meg lehet oldani a dolgozószobában, amelynél csődöt mondanak azok, akik az érzékszerveiktől várják a megoldást. Ahhoz persze, hogy ez a művészet a legmagasabb fokára jusson, a gondolkodónak föl kell használnia minden lehetséges adatot, ami viszont – gondolom, ezt ön is készséggel belátja – eleve föltételezne mindenféle ismeret birtoklását. Ez azonban még ma, az ingyenes oktatás és az enciklopédiák korában is meglehetősen ritka adomány. Az persze nem elképzelhetetlen, hogy valaki birtokában legyen mindazon ismereteknek, amelyeket munkája során valószínű haszonnal forgathat, s én is valami ilyesminek az elérésére törekszem.

95. oldal, Az öt narancsmag

A botanikát épp a tétlen és lusta magányosnak teremtették: megfigyeléseihez nem kell más felszerelés, csak egy kés meg egy nagyító lencse. Szabadon sétálgatva bolyong egyik tárgytól a másikig, érdeklődve s kíváncsian szemügyre vesz minden egyes virágot, s mihelyt kezdi megérteni felépítésük törvényeit, oly nagy és heves öröm tölti el minden fáradság nélkül, mintha sokat fáradozott volna érte. Ennek a lusta foglalatosságnak van valami külön bája, amely csak a szenvedélyek tökéletes csendjében érezhető, de akkor egymaga is képes boldoggá és élvezetessé tenni az életet; mihelyt azonban belevegyül az érdek vagy a hiúság indítéka, mert állásokra vágyunk vagy könyveket akarunk írni, mihelyt azért botanizálunk csupán, hogy szerzők vagy professzorok lehessünk, nyomban elpárolog az édes bűbáj; a növényekben csak szenvedélyünk eszközét látjuk, tanulmányozásuk már nem szerez igazi örömet, már nem tudni akarunk, hanem fitogtatni a tudásunkat, s az erdőkben is szerepet játszunk, akár a társadalom színpadán, a többiek csodálatáért törve magunkat; vagy pedig ha megelégszünk a négy fal között, legfeljebb még a kertben művelhető botanikával, már csak a rendszerek és módszerek érdekelnek, az örökös vitaanyag, amely egyetlen új növény megismeréséhez sem vezet el, és igazából sohasem vet új fényt a természetrajzra vagy a növényvilágra.

158 - 159. old.