Szemere Bertalan személy

Pintér József: Ki volt az áruló?
Hermann Róbert: Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után

Idézetek

Inimma>!

Az 1848–1849-es szabadságharcot követő megtorlás kapcsán általában a kivégzések és azon belül is az aradi vértanúk kivégzése jut eszünkbe. Kevéssé közismert, hogy a főbe lövetés és az akasztás mellett a megtorlásnak más formáit is alkalmazták. Már a nyári hadjárat során is bevett büntetési mód volt a botozás. Az egyik áldozat esete bejárta az európai sajtót is. Madersprach Károlynét Buchwald Franciskát az osztrák hatóságok azzal vádolták, hogy amikor júniusban szabadság-fát ültettek, akkor egy a császárt jelképező bábút temetett el. A nőt brutális módon megvesszőzték, majd a karánsebesi várba csukták néhány órára. A férj szégyenében főbe lőtte magát. Az esetnek híre ment egész Európában, s ennek is köze volt ahhoz, hogy Haynaut a Barclay and Perkins sörgyár munkásai 1852-ben megverték.
A büntetés egy másik módja a várfogság volt: a börtönre ítélt rab saját ruháját viselhette, látogatót nem fogadhatott, írószereket s könyvet nem tarthatott. Csak felügyelet mellett írhatott levelet, s csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú könyvet, illetve imakönyvet olvashatott. Kezére és lábára vasat vertek.
A legkínosabb büntetések egyike a sáncfogság volt: erődítési munkákban kellett részt venni, rabruhát kellett viselnie, haját lenyírták, lábára (esetenként kezére) 2-3 kg-os súlyú láncot helyeztek, attól függően, hogy hány évi büntetésre ítélték.
Haynau 1849. július 30-i rendeletével újabb büntetési formát vezetett be, a besorozást. Az egyes hadifoglyokat, önként visszatérőket és behozott polgári személyeket felfegyverezték és alakulatokhoz rendelték. A papok és püspökök elleni perek érdekessége az volt, hogy nem egyházi, hanem haditörvényszék előtt tárgyalták az ügyüket. Az amnesztiában részesülő egyháziak is csak külön engedéllyel térhettek vissza papi teendőikhez.
A büntetés egyik sajátos formája az elítélt távollétében történő kivégzés volt. 1851. szeptember 21-én Pesten 36, távollétében halálra ítélt emigráns (pl. Andrássy Gyula, Batthyány Kázmér, Beöthy Ödön, Guyon Richárd, Horváth Mihály, Kmety György, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Szemere Bertalan, Teleki László, Vukovics Sebő, Táncsics Mihály) nevét bitófára szegezték.
Mind a császári és királyi, mind az orosz csapatok kegyetlenül jártak el a velük szemben fellépő településekkel. Járőrök dúlták fel, vagy csapatok porig égették a településeket, túszokat szedtek, raboltak, fosztogattak. A helységeket azzal is büntettek, hogy hadisarcot szedtek tőlük.
Azokat a földesurakat, akik részt vállaltak a szabadságharcban, azokat a kárpótlási előlegből kizárták. Az ország lakosait egészében sújtotta, hogy kivonták a forgalomból az önálló magyar pénzt, a Kossuth-bankót.

gesztenye11>!

Emlékszel az Esti Lapok hozsannájára? „Mennyivel különbek, mások vagyunk mi, mint a franciák – idézte Kossuth fejből. – Ott guillotin, diktatúra, nálunk ima és böjt. Dicsőség Szemerének.”

21. oldal - Első fejezet

Kapcsolódó szócikkek: böjt · dicsőség · diktatúra · guillotine · ima · Kossuth Lajos · Szemere Bertalan