Széltoló személy
Széltolóról a wikipédián:
Széltoló (Rincewind), egy kiugrott varázslótanonc. Egy diákcsíny során egy nagyhatalmú varázsige költözött a fejébe, amelyik mellé egyetlen más igének sem volt bátorsága betelepedni, de Széltoló azután sem vált képzett varázslóvá, hogy megszabadult a varázsigétől. Ennek ellenére megtűrik az Egyetemen, mert szállásért és kosztért, meg némi szénért cserébe nem szívesen, de elvégez olyan veszélyes munkákat, amiket senki más nem vállal. Utálja ezeket a kalandokat, és minden vágya az unalmas élet. Mivel a hétköznapi ember tisztelettel és óvatosan kezeli a varázslókat, és mert Széltoló nyilvánvalóan nem az, ruházata a lehető legvarázslósabb: tele van díszítőszálakkal, gyöngyökkel, bojtokkal, flitterekkel, a kalapjára pedig nagy betűkkel van ráhímezve: Varaszlo. Egy darabig a könyvtáros segédje, majd a Szokatlan és Kegyetlen Földrajz professzora lesz. Kivételesen jó nyelvérzéke van, a Korongvilág legtöbb nyelvén megérteti magát. A veszélyes és reménytelen helyzetekből való menekülés nagymestere.
Idézetek
[…] tehetsége volt a nyelvekhez is és járatos volt az alkalmazott földrajzban. Tizennégy nyelven tudta sikoltani, hogy „Segítség!” és további tizenkettőn tudott kegyelemért rimánkodni. Átutazott a Korong számos országán, némelyiken ugyancsak sietősen, és a hosszú, nagyszerű, unalmas órák alatt, amikor még a Könyvtárban dolgozott, azzal múlatta az időt, hogy mindent elolvasott azokról a messzi, egzotikus helyekről, ahol még sosem járt. Eszébe jutott, hogy akkoriban megkönnyebbülten sóhajtott arra gondolva, hogy soha nem is fogja látni őket.
49. oldal
– Amit nem értek – közölte Erik – az, hogy miért vagyunk itt.
– Föltételezem, egy nem filozófiai kérdés akart lenni – mondta Széltoló. – Föltételezem, úgy értetted: miért vagyunk itt a teremtés hajnalán ezen a tengerparton, amit még alig használtak?
– Igen, pontosan így értettem.
Széltoló leült egy sziklára és fölsóhajtott. – Azt hiszem, ez teljesen világos, nem? – kérdezte. – Örökké akartál élni.
– Nem mondtam semmi utazgatásról az időben – szögezte le Erik. – Nagyon is egyértelmű voltam, hogy ne lehessen benne átverés.
– Nincs benne átverés. A kívánság segíteni próbál. Úgy értem, eléggé világos, ha végiggondolod. Az „örökké” a tér és idő teljes hosszát jelenti. Örökké. Örökkön-örökké. Érted?
– Úgy érted, az embernek valahogy az Első Mezőről kell indulnia?
– Pontosan.
– De annak semmi teteje! Évekig fog tartani, mielőtt lesz erre bárki más!
– Évszázadokig – helyesbített komoran Széltoló. – Évezredekig. Egonokig. És aztán jön a mindenféle háború meg szörny meg ilyesmi. A történelem nagyja rohadt visszataszító, amikor közelebbről megnézed. Vagy nem is nagyon közelről.
135-136. oldal (Cherubion, 2001)
A viskó kicsi volt, roskatag és olyan díszes, mint a matyóhímzés. Széltoló úgy vélte, hogy valami őrült faragómester eshetett neki és ki is élte rajta az összes elmebaját, mielőtt elrángatták volna. Minden ajtó, minden ablaktábla zsúfolva volt fából kifaragott szőlőfürtök és félhold-alakú kivágások tömkelegével, és a falak minden négyzethüvelykjét járványszerűen elburjánzott fenyőtobozberakás borította. Félig-meddig arra számított, hogy valamelyik felső ablakból előbb vagy utóbb elő fog pattanni egy óriási kakukk.
38. oldal
– Nos – szólalt meg végül Kétvirág –, a Poggyászra már keresztet vethetek. És nagyot sóhajtott.
– Ne hidd – mondta Széltoló. – A tudákos körtefa teljesen ellenálló a mágia minden ismert megnyilvánulási formájával szemben. És mindenhová követi a gazdáját, akármerre kószál. Így legalább ha meghalsz, és a mennyekbe jutsz, mindig lesz egy váltás zoknid a másvilágon.
A Korongon nyolc szintje van a varázslóságnak; tizenhat esztendő elteltével Széltolónak még mindig nem sikerült eljutnia az elsőre sem. Valójában néhány oktatójának az a megfontolt véleménye, hogy a fickó még arra is képtelen, hogy elérje a nulladik szintet, amivel a legtöbb normális ember születik; más szavakkal megfogalmazva, már fölmerült, hogy amikor Széltoló majd meghal, az emberi faj átlagos okkult képessége ténylegesen növekedni fog egy csipetnyit. Magas, vékony, és azt a fajta csenevész szakállat viseli, ami úgy néz ki, mint amit azok az emberek viselnek, akiket a természet nem szánt szakállasnak. Öltözéke egy sötétvörös köntös, ami valaha jobb napokat, esetleg jobb évtizedeket, látott. De nyilvánvaló, hogy varázsló, mert van egy csúcsos fövege kajla karimával. Nagy ezüst betűkkel rá van hímezve a „Varászlo” szó, olyan valaki által, akinek kézimunkázási készsége még rosszabb, mint a helyesírása.
16-17. oldal, (Cherubion, 1999)
– Hogyan kelne át ez a hangya az óceánon? – érdeklődött a Főrektor.
– Egy uszadékfán kapaszkodva – felelte tétovázás nélkül a Dékán. – Elképesztő, mi minden jut el istenek háta mögötti szigetekre az uszadékfán lebegve. Rovarok, gyíkok, még kisebb emlősök is.
[…]
– […] Hogyan kerültek ide a tevék?
– Aszondják, az uszadékfára kapaszkodva. Az áramlat állandóan egy rakás dolgot mos a partra.
[…]
– Egész jó – dicsérte meg az italt Széltoló.
– Magát meg honnan fújta ide a fél?
– Ööö… az uszadékfába kapaszkodva sodródtam ide.
– Elfért attól a fok tefétől?
– Ööö… igen.
– Helyef.
151. oldal, 157. oldal, 162. oldal
Amott pedig… Széltoló felsóhajtott. Hát nem ez van mindig? Találsz valami csendes, kedves, szép kis helyet mérföldekre bármitől, de mindig akad legalább egy graffitis, aki kész elrondítani az egészet. Az egész arra emlékeztette, amikor a Morporki-hegységben bujkált, és felfedezte, hogy az egyik nagyobb barlang mélyén a falakat valami vandálok telemázolták ostoba, bikákat meg antilopokat ábrázoló rajzokkal. Annyira megundorodott az egésztől, hogy gyorsan mindet letörölte. Ráadásul még egy rakás csontot meg szemetet is otthagytak az elkövetők. Egyeseknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy milyen a kulturált viselkedés.
87. oldal