szél fogalom
Idézetek
A karnevál szelével érkeztünk. Februárhoz képest meleg szél volt, megrakva az út menti főzőlapokon sülő palacsinta, kolbász és porhanyósan édes ostya zsíros-forró illataival, miközben a konfetti leszánkázott a gallérokon és a mandzsettákon, és úgy ringatózott a csatornákban, mintha a télért kínálna gyermeteg kárpótlást.
7. oldal, 1. fejezet - Február 11., Húshagyó kedd
[…] és idővel rájöttem, hogy két erő vezérel minket. Két szél, ha úgy tetszik, mely ellenkező irányba fúj. Az egyik szél afelé visz, amit szeretnél. A másik az elől menekít, amitől tartasz. És az olyanoknak, mint mi vagyunk, választanunk kell. Meglovagoljuk a szelet, vagy hagyjuk, hogy ő lovagoljon meg minket.
348. oldal
Olyik mesében a szél vára valamelly magos ormon székel. Ez eggy merő kűszál és üvegpánczél. Odabenn tartsa a Szélanya fogdában a küssebb forgószeleket, s ha olykor éhesen kibotsátja őköt, azok, mikép szárnyas égi pitbullok, jól kidörömböznek, s az, ki vélük szembe jön, azt lepotsékezik, alátaszítják a meredekön. Zólyom és Liptó között ilyen szarbúbnak mondták az Ördög menyegzője nevű hegyormot, ki a forgószél örökös hazája híriben állott. Ha nagy szél vagyon, emiatt mondgyák, hogy rosszul húzzák az ördög menyegzőjin. A Szélanya eggy rúsatlan-mosatlan, hörtsökös, hordó vastagságú nő, czilámpás hajzattal, koczkás szoknában, melly riszáltatván furtonég tsak zúg. Ül a sokkapus szirtbarlangja előtt, ahun mahomet fiai, a szelek ki-bejárdoznak. Nízi videjón a világot.
Reggel óta esőre állt az idő. A közelben vihar leselkedett.
– Az erdő mögött bújt meg – mondta Petykó. – Ott az ég leér egészen a földig, és ott áll a viharparipa háza. Egészen pici ház, és a viharparipa is egészen pici, talán még egy fecskénél se nagyobb. Aztán, később nő csak olyan nagyra. És tudod, mitől?
– Felfújja a szél – felelte Katus.
– Nem. A szél befúj a viharparipa házának a kéményén, és a ház nőni kezd, és vele nő, növekszik a paripa is. Aztán kirepül a kéményen egy hatalmas ló, és száguldani kezd az égen. Mikor közeledik, már olyan óriási, hogy nem is látni egészben, csak a lobogó sörénye látszik. Azok a felhők.
Katus eltűnődött, hogy mit csinálhat még a viharparipa.
– Ha patájával az égre dobbant, mennydörög, és szikrák röpködnek, ezek a villámok. A ló szörnyen dühös, és lobogó sörénnyel vágtat. Az a sörény az eső.
– Igen – fejezte be Petykó. – És ha már lerúgja a patkóit, és elveszti a sörényét, olyan lesz, mintha megkopasztották volna. Visszabaktat az istállóba lehorgasztott fejjel, és töpörödik, töpörödik, míg csak oly pici nem lesz újból, mint egy kiscsikó. És alszik, míg a szélroham újra fel nem költi. És míg alszik, újranő a sörénye.
45-46. oldal
Horgolnék neki a szélről,
ahogy fújja a ruhákat,
fogózik a deszkák között,
utoléri mind a tálat,
a bögrét, tányért, üveget,
átjárja a konyhahegyet,
hintáztatja még egy kicsit,
és: „Fél négyre otthon leszek
-susogja. – Anya üzeni,
hogy pontban, és nagyon szeret.”
19. oldal, Csálémese (részlet)
A harmadik napon a misztrál egyszerűen abbamaradt. Mindig így volt. Függönyöket ráncigált, az itt-ott heverő nejlonzacskókat egyenlőségi elvek alapján újrarendezte, a kutyákat ugatásra, az embereket pedig sírásra késztette.
Aztán elmúlt, és vele együtt a por is, az elnyűtt hőség és a fáradtság.
310. oldal