szaké tárgy

Normális körülmények között harc előtt csak bevetési adagot kaptak – de most megkapták az egész kiszabatot: rizst, szója­mártást, savanyúságot, mindent. És mindennek a tetejében ott volt a szárított gesztenye és a hideg sake – ez a hagyomá­nyos együttes, amelyet ősidők óta felszolgáltak a csatába in­duló japán katonának.

A szaké neve – Hét boldogság – hétféle öröm ígéretével kecsegtetett. Átlátszó, nem színezett, minőségi ital volt. Ők hárman azonban nem voltak szakértők, ezért meg sem tudták becsülni e kitűnő szaké finom, jeges színárnyalatát, sem gyümölcsös aromáját. Mindenesetre jól csúszott, és valóban jókedvre derített, ahogy a neve ígérte.

94. oldal

– A szakétól is erős lesz az ember?
Elmosolyodtam, és a fejemet ráztam.
– A szaké elhiteti az emberrel, hogy erős. De igazából, Icsiró, semmivel sem lesz erősebb tőle az ember, mint mielőtt megitta.
– Akkor miért isznak szakét a férfiak, Odzsi?
– Nem tudom, Icsiró. Talán mert egy kis időre azt hihetik tőle, hogy erősek. De a szakétól igazából nem lesz erősebb az ember.

159. oldal, 1949 novembere (Cartaphilus, 2013)

A szaké elhiteti az emberrel, hogy erős.

159.

Mielőtt a kamikazék felszálltak az utolsó útjukra, ünnepélyes harci ceremónián vettek részt, ahonnan nem hiányzott a szaké, a virágkoszorú, a díszített fejpánt és persze a folyékony amfetamint tartalmazó erős injekció, az agymosás záró aktusa sem. Minden arra irányult, hogy egészen addig szinten tartsák a bennük tomboló őrületet, amíg be nem teljesedik a küldetésük.

31. oldal, 2. fejezet - Amfetamint a szuperkatonáknak! (Könyvfakasztó, 2010)

A szakét egy kis kerámia üvegben hozták ki, két miniatűr csészével. Paige egyik játék teáskészletére emlékeztetett. Des peremig töltötte az egyik apró csészét, majd mielőtt magának is öntött volna, odanyújtotta nekem. Ezúttal megvártam, lesz-e köszöntő. Bizony felemelte a kezét.
– Az új kalandokra! – mondta.
Ez már biztatóbb volt.
– Az új kalandokra! – bólintottam. Bátran felhajtottam a csésze tartalmát, egy húzásra megittam az egészet. A szaké meleg volt, ami meglepett, és ahogy haladt lefelé, egyre melegebb lett. Meglepődve néztem Desre, aki ugyanolyan meglepett arckifejezéssel bámult rám.
– Hűha! – hadartam.
Aztán nevetni kezdett.
– Sadie, ezt kortyolgatni kell. Ez nem feles.
A kezemben lévő csészére néztem.
– Nem? Biztos vagy benne?
Még jobban nevetett.
– Teljesen biztos.
– Ó! – A szaké melege elkeveredett az égő zavarommal, a fejem búbjától a lábam ujjáig elpirultam.
Megrázta a fejét, és újratöltötte a csészémet.

A nők körülülték az elemózsiát, s ügyet sem vetettek a színpadra; hihetetlen lármát csapva táplálkoztak. A színházban is lehetett ennivalót és szakét kapni, de alig akadt vevő, mivel minden néző súlyos csomagokat hozott magával.

129. oldal (Európa, 1986)