Szabó Magda személy
Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Idézetek
Hamvas-szöveggyűjtemény
A nyolcvanas évek második felében a színházban, ahol dramaturgoskodtam, azt a feladatot kaptam, hogy szerkesszem meg az április negyediki műsort. Csak a városi meg a megyei vezetők fogják a színházat megtölteni, nekik – mondta az igazgató. Az ilyen megbízás kiszúrás-számba ment, persze. Eltűnődtem, ugyan miféle anyagokból állítom én össze az ünnepi műsort.
Ez volt az az alkalom, amikor mindent elolvastam, amit a magyar írók a második világháborúról és a felszabadulásról összeírtak.
Kicsit keveset írtak a magyar írók erről a témáról, és az írások zöme nem egyéb lapos hazugságnál. Nagy Lajos Pincenaplója hagyján, Szabó Magda verses regénye nem érdektelen, Szép Ernő Emberszaga jó (de az később jelent meg, mintsem én a megtisztelő feladatot kaptam), Déry Tibor egyik drámája, az Ablakok, nem tisztességtelen, ha nem is nagyon jó, Hubay C’est la guerre-je jól van szerkesztve, bár szimpla – a többi néma csend. Illetve mégsem. Márai naplói ugyan hivatalosan még nem jelentek meg akkor Magyarországon, de azért azokból bőven idéztem. Persze a szerző nevének említése nélkül. Azok igaz följegyzések. Úgyse tudják a funkcik, miféle szöveget is kapnak, gondoltam. Nem is szólaltak fel később, az már fellazult korszak volt.
A legérdekesebb tanulság az volt, kik is írtak vagy nyilatkoztak igazat és érvényeset a háborúról meg a háború végéről.
Egyikük Kertész Imre, akinek Sorstalanságából nem volt kedvem idézni a funkciknak. Másikuk, nem fogják kitalálni, Szentkuthy Miklós, akinek utolsó interjúkötetében (Frivolitások és hitvallások) ragyogó passzusok szólnak az ostromról. Túl remek dolgokat mondott Szentkuthy, hát tőle sem idéztem. Disznók elé gyöngyöt? azt azért mégsem.
A harmadik író, aki a háborút, az ostromot mindenki másnál teljesebben megírta, és ezt végképp nem fogják kitalálni, Hamvas Béla. Tőle aztán óvakodtam bármit is idézni. Ünnepi műsorba Hamvas-szöveg sem akkor, sem azóta, sem a jövőben nem való. Vagyis Hamvas élt, Hamvas él, Hamvas élni fog.
81-82. oldal
A menyasszony mosolyogva darált heringet kent egy savanyú kenyérre. Zajongó rokonai dalba kezdtek a bárgyú vőlegényről, aki a nászéjszakán a Tórát bújja, hogy gyakorlati útmutatásra leljen, miképpen kell boldogulni a nászágyban. A rabbi is elmosolyogta magát a dalocskán, és halszálkával vájkálta fogait. Andrej nem figyelt rájuk. Saját poharába vodkát, a rabbi feleségének poharába fehér bort töltött, és a rabbi háta mögött a magyar irodalomról kezdett beszélgetni…
[…] A vendégek kezdek türelmetlenkedni. Andrej viszont továbbra sem figyelt oda, hanem megkérdezte Blaunétól, olvasta-e Szabó Magda legutóbbi regényét, de Blauné nem olvasta.
176. oldal
Onnan tudtam, hogy nagybeteg lehetek, mert legabszurdabb kívánságom is teljesült.
100. oldal
Mindenesetre, ha a pesti rokon intézkedni akarna, ne halogassa, tavaly óta Nádori és Csabadul község törvényhatósági tekintetben egyesültek egymással, hamarosan felszántják az öreg temetőt, ahol egyébként nem tudja megmondani, merre nyugosznak Szeredásék, mert gyerekkora óta nem járt benne, de az itt nyugvó Divékék és Koprók sírját megtekinthetjük, ő Divék lány, de Kopróné lett.
125. oldal, Nádori-Csabadul
Nem haltál meg, mert nem akarom. Addig élsz, ameddig én. S a halálom után is mindörökké.
229. oldal, febr. 26.
A Magyarországon élő egyik legnagyobb Szabó Magda-rajongó. Aki a regényeiért is odavan, és a verseiért is él-hal. Mindig azt mondja, hogy Magda szavai égetnek. Pecsétet hagynak a lelkünkön, jelet, és ezáltal másképpen látjuk a világot.
109. oldal
Magyar útlevelemben talált nevemmel nem sokat teketóriázott, olvasott ő abban a kórházban egzotikusabb neveket is, egyszerűen a saját gyakorlata szerint értelmezte. Míg kapcsolatunk formálisabb volt, Mrs. Tibornénak szólított, később, ahogy a rokonszenve nőtt, Szobotkának, erről a szóról azt gondolta, keresztnév, olyasmi, mint a Samantha. Amarto úr annak a révén vált életemnek egyik fontos mellékszereplőjévé, hogy vadidegen létemre felvállalta a gondjaimat, s megpróbálta oldani rosszul leplezett kétségbeesésemet. A harmadik héttől már naponta friss jelentéssel várt, mihelyt beléptem – olyan korán érkeztem mindig, hogy egy ideig várnom kellett, míg a lift előtti védőrácsot kinyitják –, hogy a félemeletig se gyötörjön a bizonytalanság, minden reggel felém kiáltotta aznapi érdeklődése eredményét: orvos, nővér azt mondta, alakul az ügy, Tiborné úr viszonylag jól érzi magát. Tiborné úrral meg vannak elégedve, Tiborné úr tegnap az ágy szélén üldögélt éjjel, és bekapcsolta a tévét.
115. oldal
Én az életet kaptam itt, a nyelvet, amelyet beszélek, amelyen a könyveim is beszélnek, itt készített fel az életre az iskola, az egyetem, itt, a Szent Anna utca-Béke út 22. alatt írtam le az első betűt, Zsófika Pista bácsija ennek a tájegységnek a tájszólásán mordul, Annuska füle a Rákóczi-harang hangjára figyel, Angéla trombitájának virága itt virított, a színház oldalán, a nagyerdei tóba szórta a Pilátus öregasszonya az értelmetlenné vált gyümölcsöket, a Disznótor Tóth Jánosa naponta eljárt Kerékgyártó bácsi műhelye előtt. A Sziget-kék, a Tündér Lala elemeit itt mesélte nekem esténként az édesanyám, a zárdakert melletti lakásunk kék biztonságában, a Danaida fái ott hajladoztak a Bajcsy-Zsilinszky út legvégén. Nem tudom összeszámolni, mit kaptam ettől a várostól, alighanem mindent. Persze sebeket is, nem is egyet, nem is könnyűt. Csakhogy a sebeket emberek adták, nem a város. A végeredmény mégis akkora tartozás, amit nyilván holtig nem tudok letörleszteni Debrecennek.
288. oldal
Keczán Mariann (szerk.): Szabó Magda Debrecene 100% Irodalmi útikalauz
Mándynak humora volt, mekkora humora. Szabó Magdának mesélő, kerekítő, színészkedő kedve mellett mérlegelt realitás-érzéke. Ágnesnak indulatokkal lefékezett objektivitása, még a halála előtt is érvényesített méltányosság-tudata. Ottliknak, mondom, szellemi eleganciája, előkelősége. Parkja Kecskeméten, fenyőkkel, nyírt bukszusokkal.
37. oldal, Két Róma - Emlékezés (1948-1993) (Balassi Kiadó, 1995)
Én utáltam valamennyi kölyköt, engem a kisgyerekek mindig zavartak, úgy gondoltam, hogy aki azt se tudja, ki Priamus király, nem érdemli meg, hogy éljen. És mit sikoltoznak annyit?
64. oldal