Susannah Simon személy

-Az isten szerelmére, csak elbúcsúztunk egymástól! – sziszegtem az arcába.
-Lehet, hogy már százötven éve halott vagyok, Suzannah, de azt azért tudom, hogyan kell elbúcsúzni! Búcsúzáskor az ember nem dugja a nyelvét a másik szájába!

– Na, ebből elég – mondta Jesse és felnyalábolt. De ahelyett, hogy romantikusan az ágyamhoz vitt volna, hogy ráfektessen, ahogy a filmekben szokás, egyszerűen lepottyantott rá. Ha nem kapom el az ágy szélét, egyből lebukfencezek róla.
– Kösz – mondtam, nem minden él nélkül. De nem vette észre.
– Nincs mit.

115. oldal

Jesse, aki közben visszamaterializálódott, kajánul mosolygott; nyilván mindent hallott.
– Egy csöppet se vicces! – jegyeztem meg savanyúan.
– Dehogynem. Szerintem itt az ideje egy kis felolvasásnak – mondta, és kinyitotta a Dominic atyától kapott könyvet.
– Ne! – nyögtem. – Nem fair, amikor el se tudok szaladni.

118-119. oldal

-Ne törődj a madarakkal. Az a lényeg, hogy neked nincs semmi bajod. Amint kikerülök a kórházból, Suzannah, szépen leülünk, és jó alaposan megbeszéljük a rendes mediációs módszereket. Egyszerűen nem értem ezt a furcsa szokásodat, hogy csak úgy odasétálsz szerencsétlen lelkekhez, és jól behúzol nekik egyet.

„-Szia, Jack! szóltam le föntről. – Köszi a kötelet. Hogy jöttél ide?
– A szállodai busszal – közölte büszkén. – Föllopóztam rá. Bejött a városba, hogy összeszedje a bepiált vendégeket. Amikor megállt a misszió közelében, leugrottam róla.
Olyan büszke voltam rá, mintha a saját fiam lett volna.

Itt valami nem stimmel. És nem azért, mert én annak tartogatom minden táncomat, aki csekély százötven éve halott.

21. oldal

„Jesse was born in California, you idiot.”
„Yeah, before it became a state.”

11. oldal

– Ha ismerted volna Jesset, tudnád, hogy nem gyilkos. Maria de Silva viszont…
– Pedig olyan kedves volt. Úgy értem, szép, meg minden…
Elképesztő, milyenek a férfiak! Még ha csak nyolc évesek is.”