Susan Pevensie személy

– Bízzunk benne, hogy úgy van, ahogy mondod! Mert én egyáltalán nem emlékszem ezekre a helyekre – sóhajtott Susan.
– Jellemző. A lányok soha nem hordanak térképet a fejükben – legyintett Edmund. A törpe és Peter buzgón bólogatott.
– De csak mert nekünk már eleve van valami a fejünkben! – vágott vissza Lucy.

359. oldal (Narnia Krónikái - Sorszámozott Aranykiadás, 2008)

– Most mit tegyünk? – kérdezte Susan.
– Kedvesem – nézett rájuk szeretettel az öreg –, létezik egy lehetőség, amit még senki sem említett, mégis érdemes megpróbálni.
– Mi az? – kérdezte izgatottan Susan.
– Hogy mindenki törődjön a maga dolgával – válaszolta, mintegy lezárva ezzel a beszélgetést.

132. oldal (Narnia krónikái - Sorszámozott Aranykiadás, 2008)

Azt hiszem, még nem történt az életetekben olyan, ami miatt annyira elkeseredtetek volna, mint Susan és Lucy ezen az éjen. Ha mégis átéltetek már hasonló megrázkódtatást, tudhatjátok, hogy elérkezik egy olyan pillanat, mikor valamiféle önkéntelen nyugalom és kimerültség vesz erőt az emberen. Úgy érzi, ezután minden mindegy. Hát ez a két kislány is így érzett.

180. oldal (Narnia krónikái - Sorszámozott Aranykiadás, 2008)

Valamikor, a kilencszázas évek elején, élt négy kisgyermek: Peter, Susan, Edmund és Lucy.

(első mondat)

Azokat az időket, amikor Peter király uralkodott a birodalomban öccsével és két lánytestvérével, méltán nevezhetjük Narnia aranykorának.

(első mondat)

To the glistening eastern sea, I give you Queen Lucy the Valiant. To the great western woods, King Edmund the Just. To the radiant southern sun, Queen Susan the Gentle. And to the clear northern skies, I give you King Peter the Magnificent. Once a king or queen of Narnia, always a king or queen of Narnia. May your wisdom grace us until the stars rain down from the heavens.

– Valami szörnyű sejtelem jutott az eszembe, Su.
– Micsoda?
– Iszonyatos volna, ha otthon, a mi világunkban az emberek egyszer csak belül éppúgy elvadulnának, mint az állatok, de továbbra is embereknek látszódnának, s te nem tudnád eldönteni, ki milyen.

372. oldal

– Kedves kicsi lányom – nézett rájuk szeretettel az öreg –, létezik egy lehetőség, amit még senki sem említett, mégis érdemes megpróbálni.
– Mi az? – kérdezte izgatottan Susan.
– Mindannyian törődjünk a saját dolgainkkal – vetett véget a beszélgetésnek a Professzor.

62. oldal

I hope no one who reads this book has been quite as miserable as Susan and Lucy were that night; but if you have been—if you've been up all night and cried till you have no more tears left in you—you will know that there comes in the end a sort of quietness.

Ch XV.

Volt egyszer négy gyerek, Peter, Susan, Edmund és Lucy.

(első mondat)