Stephanie Plum személy
Idézetek
Öt kilométert futottam, bevánszorogtam a lépcsőházba, és lifttel mentem föl az emeletre. Azért nem kell túlzásba vinni ezt a fitnesz-marhaságot.
45. oldal
– Helló – vigyorogtam legangyalibb mosolyommal. – Hogy ment?
– A cucc Braddockból van. Ennyi. – Közelebb lépett, szimatolt. – Csokiszagot érzek.
– Megettem egy fél KitKatot.
– És mi van a másik felével?
– Azt már korábban megettem.
– Kár. Lehet, hogy eszembe jutott volna még némi kulcsfontosságú információ, ha ettem volna egy KitKatot.
– Szerinted nekem kell etetnem téged?
– Van még valami a táskádban?
– Nincs.
– És egy kis almáspite otthon?
– Pattogatott kukorica és keksz. Egy filmet akartam megnézni ma este.
– Vajas?
– Igen.
– Oké. Azt hiszem, beérem vajas pattogatott kukoricával.
– Ha megeszed a pattogatott kukoricám felét, valami felejthetetlenül különlegessel kell fizetned érte.
Morelli lassan elvigyorodott.
– Információról beszéltem! – tettem hozzá gyorsan.
– Hát persze.
– Te már gondoltál arra, hogy megházasodj?
– Persze.
– És?
– Az a szomorú megfigyelésem, hogy a zsarukból nem lesz mintaférj. Lelkiismereti okokból tehát olyasvalakit kell majd elvennem, akit nem különösebben bírok, ezért nem leszek nagyon elkeseredve, amikor romba döntöm az életét.
– Akkor olyasvalakit kell elvenned, mint én?
Morelli arcán újabb széles vigyor terült el. – Hülyeség bevallani, de téged tulajdonképpen bírlak. Te nem vagy versenyben.
– Hű, apám, micsoda megkönnyebbülés!
– Ja, de te kicselezed, ugye? Kamuzol majd neki valamit, amivel kicsalod a parkolóba, ahol aztán megbilincseljük, és begyűrjük a kis szemetet a kocsiba!
– Udvariasan tájékoztatom a mulasztásáról, és felszólítom, hogy jöjjön velem a rendőrségre, ahol újabb tárgyalási időpontot tűznek ki számára.
– Na, ebből a melóból se lesz tévésorozat – méltatlankodott Lula.
– Tízezer azért, hogy megtaláljak egy pasast? Mi ebben a nehéz?
– Néha nem akarják, hogy megtalálják őket, és rádlőnek.
Vannak, akik könyvekből tanulnak, vannak, akik mások tanácsaiból, és vannak, akik saját hibáikból. Én ebbe az utóbbi csoportba tartozom. Legalábbis ritkán követem el ugyanazt a hibát kétszer… mármint Morellit leszámítva. Morellinek ugyanis megvan az a jó szokása, hogy időről időre összezavarja az életemet. Nekem meg megvan az a jó szokásom, hogy ezt hagyom neki.
117-118. oldal
– Nem tudom, mit hiszek a koporsó-sztoriból. Tudsz még valamit róluk? Hol vette őket Spiro? Hogy néznek ki?
– Fából vannak. Úgy kétméteresek…
– Ha valamit utálok, hát az okoskodó fejvadászt, azt nagyon…
Megmutattam neki a képet.
– Igazad van. Tényleg fából vannak, és nagyjából kétméteresek.