Stephanie Plum személy

Mentem egysaroknyit a Hamiltonon, és meggondoltam magam. Talán nem jó ötlet egy zsarut pucéron hagyni az utca közepén. Mi van, ha egy rosszfiú jár arra? Morelli még futni sem tud ilyen állapotban. Oké, gondoltam, segítek rajta. Visszafordultam, és behajtottam a mellékutcába. Morelli ott volt, ahol hagytam. Csípőre tett kézzel – utálatos látvány.
Letekertem az ablakot, és odadobtam a pisztolyát. – Hátha szükséged lesz rá – mondtam. Majd padlógázzal elhajtottam.

– A kabátom ujja volt – magyarázta Mazur nagyi. – Beleakadt a koporsóba, és ez a nyavalyás tető máris leesett. Bárkivel előfordulhatott volna.
Mazur nagyi hátranézett, rám, és fölfelé bökött a hüvelykujjával.
– A te nagymamád? – kérdezte Ranger.
– Aha. Csak tudni akarta, benne van-e Moogey.
– Isteni géneket örököltél, bébi.

Morelli átkarolt. – Veszek neked egy új hörcsögöt. Ismerek egy pasast, aki kisállatokat árul. Szerintem még ébren van. Kinyittatom az üzletet, és…
– Nem akarok új hörcsögöt. – Már bőgtem. – Rexet akarom. Őt szeretem.
Morelli magához szorított. – Értem, kedvesem. De hát… szép élete volt. És lefogadom, hogy már benne volt a korban. Hány éves volt?
– Kettő.
– Hm.

– Ha megcsókolsz, sikítok, és akkor apám kijön, és orrba vág.
Persze, mielőtt mindez megtörténik, alighanem összepisilem magam a gyönyörűségtől.

– Nemcsak elloptad a kocsimat, de még tilosban is parkoltál.
– Te mindig tilosban parkolsz.
– Csak akkor, ha hivatalos ügyben járok, és nincs más lehetőségem… vagy ha esik az eső.