sport fogalom
Idézetek
– Mi ez a nyelv, honnan jöttetek? – szól hátra a raszta. Alig látunk a hatalmas füstben. Köhigcsélünk, mint a patak partján a Szofitól ’92-ben. (…)
– Magyarországról – felelem.
– Áh, Puskás!
– Az!
Puskás egy héttel később halt meg. Ez a raszta volt az utolsó, akivel a nagyvilágban járva-kelve még az élő Puskásról beszélgettem. Nagy szerencse, hogy nem látta a temetését, mert annak feldolgozásához körülbelül annyi fűre lett volna szüksége, mint amennyit Puskás valaha megtaposott azzal a szédületes bal lábával.
101. oldal
Telesport. A tévé műsorszerkesztősége meghatóan optimista. Az április 4-i, kettős ünnep előtti vasárnap estére, fő műsoridőbe, az 1-es programba a Budapest tőrvívóbajnokságot iktatta be. Nyilván arra számítva, hogy a bajnokságon magyar győzelem is születik. Nem így történt. Derék tőrvívóink már az elődöntőkben kiestek. Ezért a sok millió magyar tévénéző az ünnep vigiliáján, hetven percen át(!) idegen bajnokok küzdelmét szemlélhette, vagy a 2-es programon egy háromórás(!) német nyevű(!) operaelőadást élvezhetett. Érthető tehát, hogy a sportriporter a felelősség súlya alatt zavarba jött. S a tőrvívók sporteszközét szép magyarsággal így kommentálta: „A villanytőr ma már nem gyerekcipőben jár…”
210-211. oldal, Háló 1978. január-május
Csak ülök és mesélek… Vitray Tamás remek műsortalálmányában most „párhuzamos arcképeket” mutatott be. Láttuk Spanyolországból egykori nemzeti büszkeségünket, Puskás Öcsit is. Kiderült, hogy már akadozva őrli szájában a magyar nyelvet (Szent-Györgyi Albert ma is kitűnően beszél magyarul), nem igen érdeklik az óhaza eseményei, s nincs honvágya sem. Csalódtam volna az „aranylábú fiúban”? – Puskás kontraszt-arcképét egy idős masinisztáról készítették, aki a háború végén tizenhét mozdonyt mentett meg a pusztulástól, az ország egész villamosmozdonyparkját, később becsülettel dolgozott, s 56-ban sem szállt le a gépéről. Kérelmező levelére a Magas Hivatal mégis azt válaszolta, hogy elégedjék meg a 2100 forintos nyugdíjjal, mert nem szolgált rá a „kivételes bánásmódra”… – Ez a második portré megdöbbentőbb volt.
202. oldal, Háló 1978. január-május
Aki sportol, az jól tudja: ha el akarjuk érni a célunkat, fel kell készülnünk a mindennapos fájdalomra, szenvedésre, emberfeletti erőfeszítésre. Ez kezdetben rendkívül kényelmetlen és lehangoló, de az idő múlásával megértjük, hogy része annak a folyamatnak, amelynek a végén jól fogjuk érezni magunkat. És idővel eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy ha nem kíséri fájdalom a gyakorlatot, akkor nem is hozza meg a kívánt eredményt.
(…) Minden államban és minden időben a sport révén tartották kézben a tömeget, egy állam nem lehet olyan kicsi és olyan jelentéktelen, hogy ne áldozna fel mindent a sport oltárán. (…)
81. oldal, Grünkranz igazgató úr (Ab Ovo, 1993)
Thomas Bernhard: Egy okkal több Közelítési kísérlet
A súlyos sportsérülések és a sport okozta halálozások nem az ökölvívásban a leggyakoribbak, a köztudatban ez mégis veszélyes sport. S a fiatalok, akik gyakrabban vállalkoznak vakmerő tettekre, különösen az iskolázatlanabb gyerekek, ezért is választják a küzdősportokat. Másra elég kevés az esélyük. Ráadásul ők a veréshez, a fájdalomtűréshez, sőt a vereséghez valószínűleg már eleve jobban hozzászoktak. A fizikai erő tisztelete és a test-test elleni küzdelem is közelebb áll hozzájuk. Végül a siker anyagilag és társadalmilag sokat jelenthet az általuk is vágyott társadalmi felemelkedéshez.
186. oldal, Az ökölvívás és a szociális helyzet összefüggése (Kossuth, 1992)
Czeizel Endre: Családfa Honnan jövünk, mik vagyunk, hová megyünk?
Azért ez a kétféle gyakorlat és idő-múlatás a leginkább kedvemre való, vagyis a muzsika s a lovagi játék vívással, öklelődéssel stb., mert az előbb a szív gondját, a melankolikus gondolatokat űzi messzire, míg a második ugrálással stb. a testet erősítvén egészségben tartja meg. Ez gátolja végül, hogy az emberek részegeskedésbe, fertelmességbe, játszódásba, hazárdoskodásba bucskázzanak; amint manapság sajnos látni lehet az udvarokban és a városokban, hogy nem járja más, csak a „dúskát igyál”, és több száz vagy még annál is több aranyakat játszanak el.
A tanulásról és a tudósokról (Helikon, 1983)
A sportsikerek felmutatását pl. már ekkor is alkalmasnak tartották a nemzetek tehetségének, kitűnőségének igazolására, és a kisállamok csekély nemzetközi súlyuk okozta görcseik, teljesítménykényszerük miatt gyakorta éltek – s élnek ma is – ezzel az eszközzel. Mindez persze természetes „szociálpszichológiai immunreakció”, olyan közösségi kompenzációs igény ("komplexusos viszonyítás"), amely nagy nemzeti válságok után, illetve az ismertség és elismertség híján lévő kis nemzetek esetében ettől függetlenül is jelentkezik.
A Magyar Revíziós Liga propagandatevékenysége, 141. oldal (Kalligram, 2009)