Spencer Cosgrove személy
Idézetek
Dawn a szemét forgatta.
– Te nem kapsz pluszpontot.
– Miért nem? Nagyszerű vagyok, mikor alszom. Kis helyet foglalok, nem horkolok, és még a ruhákról is lemondok…
– És azzal, hogy meztelenül alszol, le akarsz nyűgözni, miért is? – kérdezte unottan Dawn.
– Ó, Dawn! – sóhajtott Spencer ravasz mosollyal. – Ha nem tudod elképzelni, akkor már magam sem tudom, mit is kezdjek.
veled.
– Spence?
– Hm? – Túlságosan lelfoglalta, hogy a nyakamat cirógassa.
– Van itt lent egy saját kis fürdőszobád.
Megtorpant. Aztán megéreztem a fogát a bőrömön.
– Szeretem, amikor mocskos dolgokat mondasz nekem.
– Ez csak egy ténymegállapítás volt.
– Én is a vizesblokkok térbeli elhelyezkedésével szeretem indítani a beszélgetéseimet. Azonnal megtörik tőle a jég. Tényleg, mindig ezt tesz…
A vállába bokszoltam, és felé fordultam.
– Hülye vagy.
– Nincs menőbb dolog, mint a héliumos lufi, Spence.
Egy ideig csak néztünk egymásra, és körülöttem minden elhomályosult. Már csak a csillogás volt ott a szemében, és az én tekintetem a száján. A mosolya félmosoly volt, de őszinte – olyan, amilyet nem kap az ember csak úgy bárkitől.
Ez Spencer és az én történetem volt. Tele volt hibával és következetlenséggel. Valódi volt – valódibb, mint bármi, amit ezelőtt írtam, vagy akár megéltem. És nem fogom elfogadni, hogy nem kaptunk huszonhetedik fejezetet.
Spencerrel a huszonhetediket, huszonnyolcadikat, huszonkilencediket is akartam, és még annál is többet.
– Hahó! A valódi bűnügyekről szóló podcast a legjobb dolog, ami eddig az emberiséggel történt – mondtam teljes meggyőződéssel.
– Nekem inkább valami más jutna az eszembe – jegyezte meg Spencer szárazon.
– Fogadhattam volna húsz dollárban, hogy ezt fogod mondani – vélte Scott. Spencer felé nyújtotta az öklét, ő pedig hozzáérintette az övét.