spanyolnátha fogalom

Elkapta az 1918-as rettenetes influenzát, amiben olyan sokan meghaltak, és mikor kijött belőle, furcsa lett. Nem igazán néma, mert ki tudta mondani a szavakat, de sokat elfelejtett. Vagy a szavak felejtették el őt. Újra meg kellett tanulnia egyedül enni és vécére menni.

183. oldal Vonat

Az 1918-19-es nagy influenzajárvány – a spanyolnátha, ahogy akkortájt nevezték – valamiért ugyan nem épült be a köztudatba, mégis több áldozatot szedett, mint csaknem hat évszázaddal korábban a pestis. Nagy-Britanniában negyedmillió ember halt meg, Franciaországban közel félmillió, Kanadában ötvenezer, míg Indiában kerek tizenhétmillió. Világviszonylatban a betegek tíz-húsz százaléka esett áldozatul a járványnak. A halálozási arány különösen a fiatalok és egészségesek körében tűnt kiugrónak, miközben nem csupán emberi tragédiák zajlottak, de egy meghatározó demográfiai esemény is: az Egyesült Államokban az influenza következtében tíz évvel csökkent a várható életkor.
A járvány nem kímélte a középkorúakat sem.
Hullámokban támadt. Angliában két nagy hullám 1918-ban, míg a harmadik 1919 márciusában érkezett.

Huszonegyedik fejezet - 1920, 499. oldal

Fiatalabb olvasóim számára talán különösnek tűnhet, hogy valaki meghalhat influenzában. Abban a korban már volt elektromos áram, gáz, már léteztek gépkocsik, körforgó papírberakóval felszerelt nyomdák, P. G. Wodehouse-regények, ételkonzervek, repülőgépek, volt Gold Flake cigaretta, tömegpusztítás, de még nem voltak antibiotikumok. Még abban az évben milliókat ölt meg az influenza.

131. oldal

    Végül azt a rendeletet hozták, hogy a villamosok ablakait le kell húzni. Amelyik olyan ócska volt, hogy nem lehetett lehúzni, azt ki kellett törni. Amikor a jármű elindult, minden oldalról átsüvített rajta a szél. Ettől többen köhögni, prüszkölni kezdtek. Már aki mert effélét cselekedni. Elég volt ugyanis egy aprócska köhintés, és az utazóközönség az illetőt a szó szoros értelmében kidobta az ablakon.

293. oldal

A 19. század végétől 1918-ig már legalább nyolc influenzajárvány pusztított Magyarországon. A legsúlyosabb éppen a lakosságra tegtöbb terhet hozó 1918-ban tarolt. Spanyol betegségnek, spanyolnáthának nevezték. Az első megbetegedések nyáron történtek, aztán szeptemberben robbanásszerűen gyilkolt. Egész családok kerültek a sírba. Szeptember 18-án a Fővárosi Közgyűlés bezáratta a színházakat, mulatókat és mozikat, a kávéházaknak este kilenckor kellett lehúzniuk a rolót, nők és gyermekek oda napközben sem mehettek be.

25. oldal

Azon a napon, amikor a Parlament épülete előtt kikiáltották a népköztársaságot, és közfelkiáltással megválasztották elnöknek gróf Károlyi Mihályt, akkora tömeg verődött össze, hogy utána valóságos tort ülhettek a láthatatlan kórokozók.

293. oldal

Útitársam horkolni kezd, és ezzel megadja nekem is az utolsó kis lökést – elszundítok.
Mikor felpillantok, látom, hogy tele a fülkénk. Furcsa, idegenszerű alakok ülnek a helyeken, üveges szemmel merednek maguk elé. Félelmes, kísérteti társaság, mintha az egész csapatot kitették volna a jégre, és ott fagytak volna meg együtt valamennyien. Öregasszony ül mellettem, úgy rémlik, ismerős. Roskatag, arca hamuszínű, de azért mosolyog, csak hidegen, mereven. Szerényen ül a pad legszélén, és együtt döccen a kocsival, olyan mint az idegen madár, amely kész felröppenni akármelyik pillanatban. Derekát kihúzta, az egész anyóka frissen vasalt, akár egy vakációzó kislány. A silány vászon úgyszólván csupa keményítő, nem simul testére.
A többiek is kényelmetlenül ülnek, mereven, mintha botot nyeltek volna. Tekintetük is merev. Egy család, úgy látom: apa, anya és három gyerek. Keményre edződtek, cserződtek a háborúban, gazdasági válságban, mindent kibírtak. Talán azért vannak itt, mert a spanyolnáthának sem kellettek. Szemgödrük, mintha üresen nézne, olyan mélyre süppedt szemük. Májszínű bőrük szorosan tapad koponyájukra. Furcsa, idegen mosollyal bámulnak maguk elé, csak úgy a levegőbe. Talán még önmaguknak is idegenek, olyan feszesen ülnek a helyükön, ruhájuk is merev ráncokban áll rajtuk, mint a halotti ruha.

11-12. oldal, Az üres helyek utasai (Táncsics, 1961)

Azon az estén Egon Schiele még kétszer lerajzolta haldokló hitvesét – ezek életének utolsó rajzai, mivel már ő is súlyos beteg, ugyanaz a halálos vírus fertőzte meg. Számára sem, aki Edith elvesztésétől teljesen kétségbe esik, számára sincs már menekvés: nem lehetett a betegség elhatalmasodását feltartani. Anyósa még a műteremből hazavitette, de ott már senki nem tudott rajta segíteni – október 31-én, a kora reggeli órákban meghal; Adele Harms, a sógornője feljegyezte a végrendeletét: „1918. október 30. 23 óra. – A háborúnak vége – és nekem mennem kell. – Képeimet állítsák ki a világ összes múzeumában! – Rajzaimat köztetek és híveim között osszátok szét.”

8 óra. 76. oldal (Athenaeum, 2005)

A medve utálja a telet, ebben e tanulmányban jóízlésű írójához hasonlít. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg.

26. oldal

– Tizenhárman voltunk testvérek, s amikor Nagyváradon is kitört a spanyoljárvány, az egész család megbetegedett. Csak rajtam nem fogott a kór, talán mert én voltam a tizenharmadik gyerek. Szóval, hogy pénzhez jussunk, elmentem újságot árulni. A színházi lapokat olvasgatva borzasztóan megtetszett nekem egy kis lift-boy szerepe az egyik operettben. Kívülről megtanultam, majd bekopogtam a színház pénztárába, és a pénztárosnőnek ott nyomban előadtam az egész szerepet. Még végszavaztam is magamnak.

36. oldal, Dajka Margit (Magánkiadás, 1985)