slapaj személy
A schlepp német kifejezésből elszármazott pestinémet (volksdeutsch & jiddisch) újságíró szakkifejezés.
Eredetileg a slapaj az alárendelt szellemisegédmunkát végző , leginkább kezdő, gyakornok újságíró volt. Aki aztán úgy maradt s képességeiből többre nem tellett, az televízió, sőt, 150 V-os hálózatunk fogyatékai miatt nem felelt meg elektronikusújságírónak sem, az „revolver-újságíró”-vá züllött, akinek azért fizettek cikke alanyai, ha nem adta le a „riportot” a szerkesztőségben (maipestiül szeri'ben) Tkp.: a sajtómunkásság alja.
Idézetek
A művészeti magazinok annyira felnyitották Hart szemét, hogy az fátyolos lett a kiábrándultságtól. A klasszikus szobrok alkotói félrevezető eszközöket használtak – például mesterségbeli tudást –, hogy elhitessék a szemlélővel, hogy a bronz vagy kő emberi hús. Ezért mesterségesek, hamisak, giccsesek. Ezerkilencszáznyolcvankettőre egyetlenegy nagyravágyó művész sem árulta el, hogy mesterségbeli tudása is van, még akkor sem, ha volt. A kor nagy szobrászai szakszervezetekbe tömörült slapajok segítségével köveket vagy téglákat rendeztek el a földön, olyan tárgyakat, amelyekhez ők, a művészek egy ujjal sem nyúltak (Carl Andre), vagy egyenesen az olvasztóból kikerült Cor-Ten acéldarabokat támasztottak fel ferdén (Richard Serra); vagy üzletben vett G.E. fénycsöveket csoportosítottak ilyen vagy olyan módon (Dan Flavin); vagy idomacélokat hegesztettek össze vasdarabokkal (Anthony Caro). Mindez kifejezte az anyag valódi természetét, annak „gravitációját” (egyetlen kőből készült kép sem lebegett) és „tárgyszerűségét”.
Ezt nevezték nagyságnak a szobrászatban. Ahogy Tom Stoppard fogalmaz az Artist Descending a Staircase (A művész lejön a lépcsőn) című darabjában: „A mesterségbeli tudás nélküli képzelőerő jelenti a kortárs művészetet.”
A láthatatlan művész
