Skye Sedgewick személy

Ez a csók a nyitott ablakon lopózott be, azóta ott bujkált a papírból hajtogatott zsiráfokban, az öt, négy, három, kettő, egy közötti csöndekben, a minimangók magjaiban, most pedig végre kiszabadult.

Ha az ember lányát egyszer olyasvalaki szerette, mint ő, ha egy ilyen férfi vette birtokba a testét, és formálta a szenvedélye tüzével, akkor soha többé nem elégszik meg langyos, imposztor csókokkal.

325. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Ha rájöttem volna, hová dugta el a tűsarkúmat, felszögeztem volna vele a fekete szívét a kibaszott hajója árbócára.

Ha valakitől a világ mindig mindent elvett, és a talaj egyre csak ingott a lába alatt, nehéz elképzelnie, milyen is az, amikor valami jó nem ér véget azonnal.

Minden egyes tovatűnő gondolat segített rettegéssé formálni a fájdalmat, és azt kell mondanom, a rettegés sokkal nagyobb köcsög, mint a pánik. A rettegés egészben nyeli le az embert.
Éreztem, ahogy mélyen a bendőjébe csusszanok.
Rettegés szaga csapta meg az orromat.
Rettegést lélegeztem.
A rettegés nyersen felzabált.

17. oldal

Amikor megfordultam, Damian a hajó másik végén állt, és úgy nézett ki, mint maga a fehér pamutingbe csomagolt dühroham.

Amikor átkarolt, a mellkasába rejtettem az arcomat, és úgy éreztem, végre hazaértem.

A remény gyenge pillér. Nem mindig bírja el a valóság súlyát, és én belefáradtam, hogy folyton meg kell támasztanom. Belefáradtam, hogy javítgatnom kell, ahányszor csak összeroppan.

105. oldal

– Miért érzem úgy, hogy ebben a pillanatban csak mi ketten vagyunk az egész világon?
– Mert ebben a pillanatban csak mi ketten vagyunk az egész világon.

Jó lett volna Damian szemével látni magamat. Bár igazság szerint Damian soha nem a szemével nézett rám. Sokkal inkább a lelkével.

341. oldal